2009. március 31., kedd

századik



Ez a századik bejegyzésem itt. :)

Zöldséges sült rizs.

Tulajdonképpen a megmaradt párolt rizst valahogy fel kell használnom. Ilyenkor szoktam vagy zöldséges rizsfelfújtat készíteni, vagy a még egyszerűbb sült rizst.

Hozzávalók: Előre kifőzött, vagy párolt rizs, egy kis fej hagyma, sárgarépa lereszelve, csemege kukorica (kis doboz), só, bors, petrezselyemlevél, olaj ( most itt ebben van lestyán is, meg medvehagyma is )

A hagymát apróra vágom, az olajon megfuttatom, hozzáadom a lereszelt sárgarépát és együtt sütöm. Kis idő múlva mehet bele a kukorica és a rizs is, majd ezeket együtt pirítom, sűrű kevergetés mellet, nehogy leégjen. Sózom, borsozom, és mehet hozzá a petrezselyemzöld...itt még a medvehagyma apróra vágva és a lestyán is. Köretnek használom ma, de diétázók önmagában is fogyaszthatják.

2009. március 30., hétfő

mert megérdemlem :)



Szezámmagos bundában sült csibecicik, chilis cheddar sajttal, sárgarépa-lilahagyma salátával.

..csak úgy vacsorára, mert megérdemlem! :D

Semmi extra, a csibemelleket szokott módon panírozom, csak a zsemlemorzsához szezámmagot adok. Aztán nagyon kevés olajban, teflon edényben kisütöm.

A lilahagymát felkarikázom, olívaolajjal, sóval, pici cukorral és citromlével ízesítem, majd a lereszelt sárgarépára halmozom.

saláta kicsit másképp



Az ételek blogon láttam a múlt héten, ezt a salátát. *Nyf* azt írta nekem, hogy nagyon finom, így hát elkészítettem ma ebédre.

Kicsit módosítottam rajta, de csak annyiban, hogy jégsalátát használtam fejes saláta helyett, és még egy kis sárgarépával gazdagítottam.

Reggel a fotó kedvéért kitettem egy kicsit a tányérra, hát persze, hogy meg is kellett kóstolnom...mondhatom, valóban isteni ízkompozicíó. :)

Hozzávalók: jégsaláta, 3 főtt tojás, bontott megy befőtt, narancs, egy kis juliennre vágott sárgarépa, mustár, tejföl, olaj, só, bors, kevés cukor, kevés petrezselyemzöld.

A tojások sárgáját egy kevés cukorral és mustárral kikeverem, hozzáadom a tejfölt, sózom, borsozom, olajat csurgatok hozzá, de csak annyit, hogy szép selymes legyen, majd a végén megszórom a friss apróra vágott petrezselyemzölddel.

A salátát apróra tépkedem, a tojások fehérjét összevágom, hozzákeverem, majd a sárgarépát, meggyet és narancsdarabokat is.

Az öntettel közvetlen fogyasztás előtt vegyítem össze....isteni íze van.

2009. március 28., szombat

kenyérkék



Limaránál láttam először ezeket a kenyérkéket meg pár hete. Azóta karérkodtam a gondolattal, hogy meg kellene sütni. Ma reggel meg is csináltam őket, és biztosan nem utoljára.

Én az Aldiban vettem tökmagos kenyérlisztet ehhez, teljes kiörlésűt. Azért is szeretem, mert ebben már benne van a só is, meg az élesztő is, így csak vízzel kell összekeverni.

Tehát fél zacskó kenyérliszt, és ehhez 320 ml langyos víz. Aztán a többit ugyanúgy kell csinálni, mint a videón látható. A végeredmény, friss, ropogós kenyérke. A külön jutalom, meg a kedvesem jóízű falatozása volt :)

Ostoros rétes



Hozzávalók:

A tésztához: 60 dkg liszt, 4 dl tej, 2 kk cukor, 3 tojás sárgája, 5 dkg élesztő

A töltelékhez: 25 dkg Ráma, 25-30 dkg cukor, 5 dkg kakaópor

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd hozzádjuk a tojások sárgáját is. Az egészet a liszthez öntjük és jól kidolgozzuk. Másfélszeresére kelesztjük, és 6 részre osztjuk a tésztát. A töltelékhez a cukrot kikevejük a margarinnal, és hozzáadjuk a kakópont. Ezt követően a tésztákat egyenként kinyújtjuk, kicsit hosszabbra, mint a tepsi amiben sütni szeretnénk. A kinyújtott tészrára rákenjük a krémet, és felsodorjuk. Amikor 3 készen van, összefonjuk, majd a másik hármat is. Vajjal kikent tepsibe tesszük, még egy félórát kelesztjük, majd előmelegített sütőben, 200 fokon megsütjük, kb fél óra alatt. A sütés vége előtt 5 perccel átkenjük cukros vízzel a tetejüket, és visszatoljuk a sütőbe. Elképesztően finom!

2009. március 26., csütörtök

Guacamole szezámos grissottival



Alessiánál láttam a minap ezt az avokádókrémet. Bevallom őszintén, alulművelt voltam eddig, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi az a guacamole.

Aztán rákerestem a neten a gúgliban. Többféle elkészítést is olvastam. Volt aki összetörte villával az avokádót és erre esküdött, volt aki turmixolta.

Én a villás megoldásra szavaztam, és nekifogtam.:)

Hozzávalók egy személyre : 1 puha érett avokádó, 2 szál zsenge zöldhagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj az extra szűz, fél citrom leve, korianderzöld, egy pici chili paprika.

A zöldhagymát nagyon apróra vágtam, a fokhagymagerezdeket először "agyoncsaptam" a késsel, finomra felaprítottam, majd a chili paprikát is szinte forgácsokra vágtam. Az avokádót félbevágtam, kiemeltem a tyúktojásra hajazó magját, majd kikanalaztam a héjából. Ha puha az avokádó ez könnyen megy. Az avokádó husát egy villával összetörtem, szinte pépesre, majd hozzáadtam a fél citrom levét, a hagymákat, a chilit, sóztam, borsoztam és öntöttem hozzá még egy kevés olívaolajat. A tetejét megszórtam korianderzölddel, majd jó alaposan összekevertem. Isteni, enyhén csípős, savanykás ízű dipet kaptam, amibe most szezámos grissottikat mártogatok, és roppant elégedetten szemlélem a világot. :)

2009. március 22., vasárnap

túróval töltött zsemle



Hozzávalók : 4 zsemle, 1 cs. túró, 1 tojás sárgája, 2 cs. vaniliáscukor, mazsola, 1,5 doboz tejföl, porcukor ízlés szerint, a zsemlék áztatásához tej.

Keverjük össze a túrót a tojás sárgájával, 1 cs vaniliáscukorral, mazsolával, 1 doboz tejföllel és ízlés szerint porcukorral, ( én bevallom, jó édesen szeretem) valamint a zsemlék kicsípkedett belsejével. Ezt követően áztassuk óvatosan a zsemléket egyenként a tejbe. Vigyázzunk ne szívja meg magát nagyon, de ne is maradjon száraz. ( a belsejébe ne kerüljön tej!) Kivajazott tepsibe ültessük a tejbe áztatott zsemléket, majd töltsük bele az üregekbe a túrós kulimászt. A zsemlék tetejét kenjük meg a maradék tejföllel, amiben elkevertünk 1 cs vaniliáscukrot. 200 fokra előmelegített sütőbe süssük 20 percig, vigyázzunk ne száradjon ki. Pikánsabb, ha a tetejét lekvárral kenjük át. :)

medvehagymás pogácsa


Két deka élesztőt langyos tejben felfuttatunk 2 dkg cukorral. Fél kilogramm lisztet tíz deka margarinnal elmorzsolunk, majd hozzáadunk egy tojás sárgáját, az élesztőt, 2 dl tejfölt, sót és a szükséges langyos tejet. Jól kidolgozzuk , majd pihentetjük.
Fél óra pihentetés után kinyújtjuk, megkenjük valamilyen zsiradékkal ( én zsírt használtam) vékonyan, és ráhalmozzuk az apróra vágott zöldet (itt most medvehagymát). Négybehajtjuk, pihentetjük 20 percig. Ezt követően kinyújtjuk, megint meghajtogatjuk, és pihentetjük, ezt mégegyszer megismételjük. Befejezésképp, kinyújtjuk ujjnyi vastagra, megkaristoljuk a tetejét, megkenjük tojással, reszelt sajtot szórunk rá, kiszaggatjuk és a 200 fokra előmelegített sütőbe száműzzük. 20-25 perc múlva elővarázsoljuk .

2009. március 21., szombat

medvehagymás pesto



Ma voltunk a Mecsekben, medvehagymát szedni. Egyik nap kerestem a neten medvehagymával kapcsolatos írásokat, és láttam ezt a pestot. Mivel néha csak úgy szeretem a spagettit minden nélkül, pestoval enni, szöget is ütött a fejemben azonnal. Az egyik recept szerint pirított dióval kell csinálni, a másik szerint fenyőmaggal. Pirított dióm nem volt itthon, de még csak dióm sem, fenyőmagot meg sehol sem kaptunk ma, így született a hirtelen ötlet, kesudióval csinálom. Vettem még hozzá hántolt napraforgómagot is, így mondhatom, első osztályú pestom lett. Nem tettem bele parmezán sajtot, mert az nekem speciel soha nem ízlett, a gyári pestoknál sem. Így aztán a hozzávalók : jó sok medvehagymalevél, só, bors, kesudió, napraforgómag és persze az elmaradhatatlan olívaolaj. Ezeket bepakoltam a turmixgépbe, és simává, selymessé turmixoltam. Üvegekbe pakoltam és irány a hűtőszekrény.

2009. március 16., hétfő

Olajos kuglóf


Olajos kuglóf
Egyszerű elkészíteni nagyon.
Hozzávalók : 26 dkg cukor, 26 dkg liszt, 1 cs sütőpor, 5 tojás, 1 dl olaj, 1 dl langyos víz, 2 kanál kakaópor
A 26 dkg cukrot 5 egész tojással habosra keverünk. Hozzáadjuk az olajat, majd a vizet, végén a lisztet. Ezt követően a tésztát kétfelé választjuk, majd az egyik felébe belekeverjük a kakaóport, és adunk hozzá még egy kevés vizet. Beleöntjük rétegesen, a vékonyan kivajazott, kilisztezett sütőformába, majd előmelegített sütőbe, 180 fokon 45-50 percig sütjük.
Szép márványos lesz, és még másnapra sem szárad ki. A képen a tejszínhabra Nesquik csokiöntetet csorgattam, elég szerencsétlenül néz ki. :D:D

2009. március 12., csütörtök

grill



A múltkor még az ételeken megláttam ezt a grillezési módot. Eddig még nem próbáltam kukoricát grillezni, de a gondolattal kacérkodtam, azóta is. Tegnap este elkészítettem.

Csirkecombokat beszórtam fokhagymás sülthús fűszerkeverékkel. és bedugtam a sütőbe grillezőre. Amikor először megfordítottam, mellé tettem a mirelit csöves kukoricákat, azokat hagyományos grill fűszerkeverékbe forgattam előtte.

Kb egy jó félórát grilleztem így együtt őket, de a végeredmény ...mmmmmm, valóban isteni!
A kukorica finos édes és egyben ropogósan átsült....a combokról a hús leomlott....egyszóval mennyei így, valóban.

2009. március 10., kedd

rizottó


Cukkinis-zöldborsós rizottó, indiai beütéssel.
Hozzávalók: 1 kisebb cukkini, 2 marék zöldborsó, fél fej hagyma,kevés olaj, 1 pohár rizs, 2 pohár húsleves, bors, só, 2-3 dkg vaj, korianderzöld, kurkuma, tandori masszala ( a 3 utóbbi elhagyható, ettől kap egy kis indiai beütést a rizottó)
A hagymát apróra vágom, és egy kevés olajon megfuttatom. Amikor üveges a hagyma, hozzáteszem a zöldborsót, majd azzal is dinsztelem. 3-4 perc múlva a rizst is az ételhez öntöm, majd a rizs-szemeket megpirítom, szintén áttetszőre. Felöntöm egy kevés húslevessel és megkeverem. Borsozom, majd néha megkeverve elfőzöm a levét, majd megint felöntöm...ezt addig folytatom, amig a rizs már majdnem puha (al dente), ezt követően szórom rá a koriander zöldet, kurkumát és tandori masszalát. Megkóstolom elég sós-e, ha nem, a sót pótolom (én vegetát használok). Ezt követően elzárom a gázt az edény alatt, rádobom a vajat, megkeverem mégegyszer és lefedve állni hagyom 5-8 percig. Ezt követően tálalásnál apróra vágott zöldhagymával megszórom. Én így is szeretem magában, de köretként is nagyszerű.

2009. március 7., szombat

tejfölben sült tojás


Tegnap Limaránál láttam ezt az ételt. Gyors, egyszerű...ő vacsorára, és reggelire készítettem el.
Tejfölben sült tojás
Hozzávalók: 2 dkg vaj, 2 tojás, 1 kis doboz tejföl, reszelt sajt (én szeleteltem, mert nem volt kedvem reszelgetni), só, bors
A vajat egy serpenyőben felolvasztom, beleöntöm a tejfölt, majd amikor már rotyog, beleütöm a 2 tojást. Csak addig sütöm, amig a fehérje megszilárdul, de a sárgája még folyós. Sózom, borsozom, majd rászórom a reszelt sajtot, az edényt lefedem pár percre, amig a sajt megolvad.
Más mint a hagyományos ízű tojásrántotta, vagy tükörtojás, kissé pikáns a tejföltől, de finom.

2009. március 6., péntek

baracklekváros-mogyorós rétes



Megrögzött TV-Paprika néző vagyok.:)

A múltkor láttam ezt a rétest, megtetszett, gondoltam kipróbálom én is.

Hozzávalók: 1 cs kész réteslap, 10 dkg kristálycukor, 10 dkg darált mogyoró (nem amerikai), 5-6 dkg margarin, 3-4 kanál sárgabarack lekvár.

Elkészítése:

A réteslapokat olvasztott margarinnal megkenjük, majd egymásra helyezzük. Az utolsó lapot nem kell megkenni, mert arra jön baracklekvár. Szépen egyenletesen, vékonyan bevonjuk az egész lap felületét, majd megszórjuk a cukor-mogyoró keverékkel. Szorosan feltekerjük, majd kivajazott sütőlapra fektetjük. Előmelegített sütőben, 200 fokon 15 perc alatt megsütjük. Amikor kihűlt megszórjuk porcukorral, szeleteljük.

Olyan mint a baklava, jó édes. :)

puliszka duplázva



El kell mondjam, még eddig életemben nem készítettem ilyen ételt. A múltkoriban láttam gesztenyénél, és elhatároztam, egyszer ki fogom próbálni.

Tegnap este itt agyaltam, hogy mit is csináljak, igazán valami gombás ételt kerestem, mert az volt a hűtőben. Találtam is jó párat, de az egyiknél felfigyeltem az összetevőre. Puliszkás gomba néven leltem rá...az a leírás valahogy nem tetszett, de eszembe jutott a gesztenyénél talált recept.

Kissé egyedileg csináltam, de annyira finom lett!!!

Hozzávalók: Mivel egyedül vagyok, csakis kis adagokban gondolkozom...szóval egy marék kukoricadara, víz, só, bors, pirospaprika, hagyma, gomba, petrezselyemzöld, tejföl.

Gesztenye valami rém egyszerűen csinálta meg a puliszka alapját, én is ezt a módszert követtem. Láttam már a TV-ben amikor Jamie polentát csinált, na az sokkal bonyásabb volt.

Szóval, a kukoricadarát jénaiba tenni, és annyi vízzel felönteni, hogy ellepje. Ezt követően letakarni egy tányérral a jénait, és be a mikróba 750 W-ra, 3 percig. Kivenni, megkeverni, és visszatenni még 3 percre. Én ezt követően sóztam, borsoztam, majd a kis kacsómmal kisebb gombócokat formáltam belőle.

Kétféleképpen csináltam, mivel gesztenyénél paprikás-hagymás változat volt, azt is ki akartam próbálni. Ehhez a hagymát összekockáztam, olajon jól megpirítottam, majd megszórtam pirospaprikával, sóztam kicsit, és belehengergettem a puliszkát.

A gombát összevágtam, hagymát pirítottam olajon, beletettem a gombát és együtt pároltam. Sóztam, borsoztam, és a végén megszórtam petrezselyemzölddel. A puliszka adag másik felét ebbe tettem....és a végén jó sok tejfölel tálaltam. :)

Asszem ilyent máskor is csinálok...nekem önmagában is remek étel, de el tudom képzelni körtenek is, ahogy gesztenyénél láttam. :)

2009. március 5., csütörtök

Hébeknédli


Ennek az ételnek, csak a sváb nevét tudom. Magyarul fogalmam sincs, hogy hívják. Egyszerű kelt tészta, sóval, zsírral sütve, nagyamám istenien csinálta. Legjobb vaslábasban sütni, de sajnos nekem is csak egy régi zománcosom van erre a célra. Ütött-kopott, de nagyon szeretek benne ilyeneket csinálni. A mai modern lábosokban szerintem nem is lesz ilyen finom. :)
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, víz, pici cukor, só, búzadara, zsír.
(Itt felejtsük el az olajat, ez csakis, kizárólag zsírral finom!)
Elkészítése:
Az élesztővel, pici cukorral, vízzel és egy kevés liszttel kovászt készítünk. Én úgy szoktam, hogy mindent összekutymákolok egy tálba, picit beteszem a mikróba, nem forrósítom, csak melegítem, a legalacsonyabb fokozaton, majd hagyom dolgozni az élesztőt. Amikor már látszik, hogy szépen beindult, összekeverem a maradék liszttel, és jól kidolgozom. Ha valakinek van kelesztőgépe vagy kenyérsütő gépe, persze abban egyszerűbb csinálni. Nekem nincs, én kézzel szoktam jól alaposan átdagasztani. Ezt követően kelesztőtálban duplájára kelesztem a tésztát, majd hosszúkásra kinyújtom. Megkenem jó vastagon zsírral, sózom, megszóróm búzadarával, és feltekerem. Beleteszem a lábosba, lefedem, és az előre melegített sütőbe (200 fok) 30-40 percre beteszem sülni. Az utolsó 10 percben leveszem a fedelet a lábosról és pirosra, ropogósra megsütöm a tetejét. Amikor kiveszem a sütőből a lábast, átkenem vízzel a tésztát, ettől még kap egy pici kérget. Nagyon szeretem csak magában is enni, frissen, melegen, de jó tejföllel, sőt bablevelhez is.
Lehet kisebb tekercseket is csinálni, és akkor mint egy rózsát egymás mellé ültetni a lábosban, akkor különálló csigákra lehet szétszedni. :)

2009. március 4., szerda

Császármorzsa


Császármorzsa

Hozzávalók :

10 dkg mazsola, 5 dl tej, 10 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg búzadara, 4 tojás, 2 evőkanál vaj, porcukor a szóráshoz .
A mazsolát beáztatjuk. A tejet 3 evőkanál kristálycukorral, a vaníliás cukorral, csipet sóval felforraljuk. Állandóan kevergetve apránként hozzáadjuk a grízt, és kis lángon kevergetve megfőzzük, majd hagyjuk hűlni. A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját hozzákeverjük a grízes kavarmányhoz. A tojásfehérjéből a maradék kristálycukorral kemény habot verünk, és ezt is hozzá adjuk. A mazsolát kinyomkodjuk, és lazán a masszába forgatjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A vajat egy kisebb tepsiben felforrósítjuk, beleöntjük a masszát, betesszük a sütőbe, és kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Villával szétdaraboljuk, porcukorral megszórjuk. Így is nagyon finom, de bármilyen lekvárt adhatunk mellé. Én most ribizlit pölö. :)

2009. március 2., hétfő

habcsók



A múltkori fánk sütésből megmaradt tojásfehérje hasznosítására született meg az ötlet, habcsókot kell(ene) sütni.

Hozzávalók: 5 tojásfehérje, 30 dkg finom kristálycukor, fél citrom leve, dió vagy mandula.

A tojásfehérjéket gőz felett kezdem felverni, majd lassan hozzáadagolom a cukrot és a citrom levét.

Amikor megáll a hab magától, habzsákba teszem, és sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat nyomok egymás mellé, megszórtam madulával, és 130 fokra előmelegített sütőbe téve, inkább szárítom mint sütöm. 35-40 perc alatt elkészül.

2009. március 1., vasárnap

római tálban sült gyöngytyúk



Római tálban sült gyöngytyúk vegyes majonézes salátával.

A gyöngytyúkot konyhakészen vettem, így csak át kellett néznem, hogy rendesen megtisztították-e. Ami érdekes volt számomra az a combcsont alsó részének a feketesége, de azt nem ettük meg :)

A szárnyast bedörzsöltem fokhagymás pecsenyesóval, és szárnyas fűszerkeverékkel. A hasüregébe füstölt szalonnát tettem, negyedbe vágott vöröshagymát, fokhagymagerezdeket és rozmaringot. A római tálat sütés előtt beáztattam egy félórára és belehelyeztem az előkészített madarat, majd a sütőbe tolva 180 fokon sütöttem 2 órát. Ezt követően levettem az edény fedelét és 20 perc alatt pirosra sütöttem.

Egy nagyobb zellert és egy nagy sárgarépát megfőztem sós vízben, majd leszűrtem, és kihűtöttem. 2 tojás sárgájából olajjal majonézt kevertem, ízesítettem sóval, egy kevés porcukorral, mustárral, egy fél citrom levével, majd a végén hozzáadtam egy doboz tejfölt. Felkockáztam egy szép nagy almát, és azt is a zöldségekhez tettem, majd az egészet összekevertem a majonézzel.

csirkemáj baconba göngyölve



A csirkemájakat egyenként belegöngyölöm a bacon szalonnába, majd lefóliázott tepsiben megsütöm 180 fokon kb 15 percig. Ezt követően leveszem a főliát és még 5 percig pirítom.

A májat nem kell sózni, mert a szalonna sós, és a májat amúgy is jobb a végén sózni, akkor nem lesz kemény

csirkecomb rántott ananásszal


Sült csibecomb, rántott ananásszal és mazsolás rizzsel
A csirkecombokat megsütöttem szárnyas fűszerkeverékkel sűtőben.
Az ananászkarikákat bepaniroztam, csak zsemlemorzsa helyett kókuszreszeléket használtam.
A rizst megpároltam és összekevertem a mazsolával.
Az ihletet ehhez az ételhez gondaanyu adta :)

Lapcsánka



Gyerekkoromban tócsni volt a neve, aztán egyszer olvastam valahol a murisan hangzó lapcsánka nevet.
Hozzávalók: személyre szabott, mivel én magamnak készítettem, 2 közepes burgonya, só, liszt, tojás, bors, fokhagyma, olaj
A burgonyát le kell reszelni, lehetőleg az apró lyuku reszelőn, de ma nem volt türelmem, így a nagyobb lyukun reszeltem. Lesózom, kicsit állni hagyom, kinyomkodom a sót belőle, majd összekeverem az egész tojással és annyi liszttel, hogy nokedli sűrűségü legyen. Borsozom, belenyomok egy-két gerezd fokhagymát (vagy fokhagymagranulátumot). Teflon serpenyőben kevés olajon sütöm, úgy, hogy belekanalazok egy adag masszát a serpenyőbe, majd egy kanál segítségével szétnyomkodom laposra, mintha palacsinta lenne. Megpirítom az egyik oldalát, majd megfordítom és a másikat is. Ezt követően már mindenki egye úgy, ahogy szereti. Én fokhagymás tejföllel, de nagyon jó friss idénysalátával is, vagy lilahagymával.

kacsamell sütve


kacsamellet szárazra töröltem, majd a bőrét éles késsel bevagdaltam, rombusz alakúra. Ezt követően sóztam, borsoztam, majorannával és zúzott fokhagymával is jól bedörzsöltem. Egy serpenyőben hirtelen megsütöttem a melleket, először a bőrös felével kezdtem, majd a másik oldala is sorra került. Ezt követően egy tűzálló tálba tettem, majd lefóliázva a sütőbe, 180 fokon (kb 1 óra alatt sül meg). Közben 6 db szép közepes burgonyát megmostam, és szárazra töröltem. Egyenként alufóliába csavartam őket, majd szintén betettem a sütőbe sülni, a kacsa mellé, egy külön tepsiben. Közben megcsináltam a párolt káposztát, és kikevertem a fűszeres vajat. A vajhoz sót, fehér borsot, fokhagymaport, és finomra vágott petrezselyemzöldet tettem. A kacsamelleket az utolsó 15 percben fólia nélkül ropogósra sütöttem, majd felszeleteltem. A burgonyát kivettem a fóliából, a tetejét keresztalakban bevágtam, és belekanalaztam a fűszeres vajat.

banános süti


Hozzávalók : 3-4 banán, 25 dkg vaj v. margarin, 20 dkg cukor, 4 egész tojás, 30 dkg liszt, 1 cs sütőpor
A banánokat egy tálba téve villával összetörjük. Egy másik tálban a vajat és a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk az egész tojásokat és a banánmasszát. Végül a sütőporos liszttel kikeverjük a tésztát.
Egy közepes nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és beleöntjük a tésztamasszát. 180-190 fokon 15-20 percig sütjük ( tűpróbáig). Porcukorral meghintve tálaljuk, ha van otthon dekorcsokink azzal is lehet díszíteni, de ez el is maradhat.

zserbó


Hozzávalók:
A tésztához: 2 dkg élesztő, 1 dl langyos tej, 1 kk cukor, 35 dkg liszt, 20 dkg margarin, 5 dkg cukor, 1 tojás.
A töltelékhez : 25 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, baracklekvár
A mázhoz : 1 tábla étcsokolásé 2-3 kanál olaj
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos curkos tejben. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd összekeverjük a megkelt élesztővel, cukorral és egész tojással. A tésztát jól kidolgozzuk, majd 4 egyenlő nagyságu lapot nyújtunk belőle. Kivajazott vagy sűtőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük az első lapot, megkenjük baraclekvárral és rászórjuk a diós cukros keverék harmadát. Addig folytatjuk amig van tésztalapunk, majd az utolsó tésztalapot és rátesszük, megszurkáljuk egy villával. Ezt követően 1 órát kelesztjük, majd 180 fokon megsütjük kb 30-35 perc alatt. Ha kihűlt leöntjük a csokimázzal, amit úgy készítünk, hogy az apróra tördelt étcsokit vízgőz felett megolvasztjuk, és belekeverjük az étolajat.

vadas zsemlegombóccal


Hozzávalók: 80 dkg marhalapocka, 2-3 sárgarépa, fél zeller gumó, 1 fehérrépa, hagyma, fokhagyma, vörösbor 1,5 dl, olaj, mustár, tejföl, só, bors, babérlevél, borókabogyó, oreganó, cukor, 1 erőleves kocka
A marhahúst szeletekre vágom, besózom, borsozom, mustárral mindkét felét megkenem, és egy jól záródó edénybe hagymával, fokhagymával, olajban pácolom legalább 24 órát. Másnap lecsorgatom róla az olajat és egy serpenyőben hirtelen mindkét oldalát megsütöm, fehéredésig. Majd egy lábosba teszem, felöntöm annyi vízzel ami ellepi, hozzáadom az erőleves kockát és majdnem puhára megfőzöm. Közben egy másik edénybe apróra vágott hagymát pirítok olajon, majd rászórom a cukrot, azzal karamellizálom, ezt követően felöntöm száraz vörösborral, és beleteszem az apróra vágott zöldséget. Ilyenkor teszem bele a fűszereket is, majd párolom a zöldségeket. Ha a vörösbor elfőtt róla, pótolom még egy kevés vörösborral és a húsléből is öntök rá. Mielőtt teljesen megpuhul belekeverek 3 evőkanál mustárt, és lassú tűzön tovább főzöm. Amikor a hús majdnem puha, kiveszem a főzővízból, összeöntöm a zöldségekkel a húslét és merülőmixerrel jól összeturmixolom. Persze lehet csinálni turmixgépbe is, de azt utálom utána elmosogatni Amikor teljesen homogénné vált a zöldség, belekeverem, a tejfölt, és visszeteszem a husokat a mártásba. Ezt követően puhára főzöm, gyakran megkeverve, nehogy leégjen.
Zsemlegombóccal tálaltam
A zsemlegombóc hozzávalói : 3-4 szikkadt zsemle, 2 egész tojás, tej, liszt.
A zsemléket apró kockákra vágom, majd olajjal kikent tepsiben megsütöm, szép aranybarnára. 2 egész tojást összekeverek tejjel, majd ebbe beleforgatom a piritott zsemlekockákat, annyi lisztet szórok rá, amennyit felvesz, hogy kézzel jól formálható gombócokat tudjak készíteni. Lobogó, sós vízben kifőzöm a gombócokat

csirkemell másként


Hozzávalók: csirkemell, valamilyen fűszersó, joghurt, kréker keksz ( 1 cs)
A csirkemellet szeletekre (inkább hasábokra) vágom, majd befűszerezem és minimum 1 órára joghurttal leöntve pácolom. A joghurtos pácból kiemelem, de nem törlöm le, mivel a joghurtra jól rátapad a bunda. Ezt úgy készítem el, hogy a kréker kekszet egy nájlon zacskóba sodrófával finomra összetöröm. Ezzel a "törmelékkel" panírozom a csirkehúst, majd egy tepsibe sütőpapírt teszek és ráfektetem a husokat. 180 fokon 15 percig sütöm a sütőben, zsiradék nélkül. Salátával tálaltam.
Nigella receptje

vegyes tál


Hozzávalók: 2 csirkemell, kb 5 dkg füstölt kolbász, ugyanannyi füstölt szalonna, hagyma, mirelit zöldborsó, gomba ( nekem most mirelit volt, vegyes erdei), rizs, só, olaj, vaj, bors, petrezselyemzöld, fokhagyma, vegeta
A rizst egy kevés finomra vágott hagymával olajon megpirítom, majd felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, vegetázom, pici bors, majd fedő alatt puhára főzöm.
A mirelit zöldborsót szintén kevés apróra vágott hagymával, vajon puhára párolom, ( én a vaj alá egy pici olajat szoktam önteni, nehogy megégjen) sózom, borsozom (ezt egészen enyhén) majd lefedem, a gőzben még egy kicsit tovább puhul. Ha nem elég édeskés szórok rá egy gondolatnyi porcukrot. Ha kész, meghintem apróra vágott petrezselyemzölddel.
A gombát hasonlóképpen készítem, itt kicsit bősegesebben borsozom, és egy lehetenyi fokhagymát is adok hozzá.
Végül a szalonnát és kolbászt apróra felkockázom, 1 kisebb fej hagymán, és egy nagyon kevés olajon megpirítom. Amikor már finom illatot áraszt, a vékonyra kikloffolt csirkemell-szeleteket a serpenyőbe teszem úgy, hogy igyekszem a ragut a tetejére halmozni, így sütöm fehéredésig a húst. Nem sózom, mert a szalonna is és a kolbász is elég sósak. Amikor megsült mind a két oldala ( 3-3 perc elég neki) lezárom a lángot alatta és lefedem. A gőzben még picit párolódik.

töltött paprika



Hozzávalók:
8 közepes paprika
1 közepes fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma
zellerzöld, de én lestyánt is szoktam használni
1 evőkanál olaj,
40 dkg darált hús
8 dkg rizs,
1 tojás,
1 kávéskanál édesnemes pirospaprika,
10 dkg sűrített paradicsom
1 kávéskanál cukor,
3 evőkanál liszt,

Nem túl húsos, kerekded végű paprikákat vásárolunk, megmossuk, kicsumázzuk őket, az ereket és magokat eltávolítjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra vágjuk. A zellerzöldet leöblítjük. A töltelékez megfonnyasztjuk a hagymát az olajban. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a darált húst, a rizst, a tojást, a pirospaprikát, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sót és borsot, alaposan összedolgozzuk, és a paprikákba töltjük (nem túl szorosan, mert főzés közben a rizs megdagad, és szétrepednek a paprikák). A paradicsomlét (vagy az 1 l hideg vízzel elkevert, sűrített paradicsomot) 1 kávéskanál sóval, a cukorral és a zellerzölddel felforraljuk. Beletesszük a paprikákat, és mérsékelt tűzön, félig lefedve puhára főzzük (kb. 30 perc) - nem kevergetjük, csak meg-megrázogatjuk a lábast! A lisztet simára keverjük 2 dl hideg vízzel, a paradicsomhoz adjuk, és 5 percig szelíden forraljuk.

vagdalt bacon szalonnába


Szalonnában sült csirkemájas vagdalt:
Hozzávalók: 50 dkg darált hús, 30 dkg csirkemáj, bacon szalonna szeletek, só, őrölt bors, kevés pirosparika, majoranna, 1 tojás.
Elkészítés: a darált húst beízesítjük a fűszerekkel és hozzákeverjük a tojást is. Ha kell egy kis zsemlemorzsát is szórunk bele, hogy szépen összeálljon. A húsból gombócokat formázunk és közepébe tesszük a májat, majd a gombócokat betekerjük a szalonna szeletekkel és egy jénai tálba sorakoztatjuk őket. Kevés vizet öntünk alá és fóliával letakarva előmelegített sütőben 180 fokon átsütjük, majd levesszük a fóliát és szép pirosra sütjük a tetejét.
(A receptet gesztenye blogján találtam )

bólyi túrós


Lusta asszony rétesének is hívják, és méltán.
Hozzávalók: 25 dkg rétesliszt, 22 dkg porcukor, fél cs sütőpor. Ezt összekeverjük egy tálban.
10 dkg margarin v vaj, 50 dkg túró, 2 tojás, 3 dl tej, 1 cs vaniliás cukor, mazsola, 1 citrom reszelt héja
Egy normál méretű tepsinek az alját kikenjük a fele vajjal, majd beleszórjuk a lisztes keverék felét. Elsimitjuk, a tetejére morzsoljuk a fél kg túrót, megszórjuk a vaniliás cukorral, a reszelt citromhéjjal és mazsolával. Beborítjuk a maradék lisztes keverékkel. A 2 tojást felverjük, és összekeverjük a 3 dl tejjel, majd a sütemény tetejére öntjük. Egyengessük el, hogy mindenhol befedje a tejes keverék, majd morzsoljuk a tetejére a maradék 5 dkg vajat. 180 fokon előmelegített sütőbe 30-40 percig süssük

marhahusos kuszkusz



Kuszkusz saláta marhahússal
Hozzávalók: Pár szelet szép marhahús ( én most combot vettem), fűszerek, kuszkusz, zöldségek
A marhahúst előző nap lehártyáztam, majd bepácoltam. Elvileg akkor az igazi, ha legalább 3-4 napot áll a pácban, de hát mit tegyek, tegnap jutott eszembe. Bedörzsöltem borssal, mustárral, olajjal és egy jól záródó edényben pácoltam 24 órán keresztül. Steak módon sütöttem, azaz egy felforrósított serpenyőben hirtelen mindkét oldalát, majd sütőben még 5-6 percig, sóztam. A kuszkuszt én nem párolom, amióta egyszer láttam a TV-ben Nigellától, hogy elég forró húslevessel leönteni, majd letakarva állni hagyni amig a kuszkusz megduzzad. Ezt követően villával átkeverem pár kanál olívaolajjal (lehet vajjal is). Mivel salátának szántam ízesítettem citromlével, majd apróra vágott zöldhagymát, sárgarépát és vastag husu piros színű paprikát kevertem hozzá. Egy tálra halmoztam az egészet, majd a szeletelt marhasússal beborítottam.

három csokis brownie


3 csokis brownie by Nigella (mandulával dúsítva by Csibe )
Hozzávalók: 375 gr jó minőségű étcsoki, 375 gr vaj, 225 gr liszt, 500 gr cukor, 6 egész tojás, 1 vaniliás cukor ( az eredeti recept 1 kanál vanilia kivonatot ír) 1 csipet só, 100 gr mandulaforgács, 1 tábla fehér-, egy tábla tejcsoki
A csokit és a vajat vízgőz fölött felolvasztom, majd homogénre keverem. A 6 tojást habosra keverem a cukorral és a vaniliás cukorral (vaniliakivonattal). A lisztet összekeverem a sóval. A csokis vajat hozzáöntöm a tojásos cukorhoz. (megjegyzem a legjobb az egészben, hogy utána ki lehet nyalni az edényt ) Elkeverem jól alaposan, majd hozzáteszem a lisztet is és jól kidolgozom. Közben a sütőt 180 fokra előmelegítem, és egy normál méretű tepsibe sütőpapírt készítek. A masszába ezek után lazán beleforgatom a mandulaforgácsot és a kétféle csokit, apró darabokra törve. Beleöntöm a tepsibe, majd 25 percig sütöm. Akkor jó, ha a teteje szépen repedezik, de belül lágy marad a tészta. Miután kihűlt, szeletelem....

vörösboros marhasült áfonyaszósszal


Hozzávalók: 1 kg marhalapocka, mirelit krokett, 1 üveg áfonyalekvár, 7 dl száraz vörösbor, só, bors, mustár, fokhagyma, vöröshagyma, babérlevél, olaj
A marhahúst 2-3 nappal előtte bepácolom só, bors, mustár keverékkel. Olajjal felöntöm, majd nagyon vékonyra karikázom a hagymát és a fokhagymát, közé keverem, és teszek még bele pár babérlevelet is. Amikor készítem az ételt, először a marhahúst kivéve a pácból egy vatag falu vasserpenyőben hirtelen megsütöm mindkét oldalán, hogy kérget kapjon és magában tartsa a hús értékes levét. Ezt követően egy nagyobb tepsibe teszem a megsütött husokat, ráöntöm a páclevet a hagymákkal, felöntöm kevés vízzel, és 180 fokos sütőben alufóliával letakarva sütöm 1 órán keresztül. Ezt követően leveszem a fóliát, felöntöm a húst 5 dl vörösborral és visszatolom a sütőbe. Innen kezdve gyakrabban nézek rá, és megforgatom a húst, hogy mindenhol jól átjárja a finom szaft. Lesütöm zsírjára és tálalom.
A kroketteket forró olajban kisütöm.
Az áfonyaszószhoz, az áfonylekvárt kiöntöm az üvegből egy edénybe, felöntöm 1,5-2 dl vöröborral és beforralom, amig az alkoholtartalma el nem illan

szalagos fánk


Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 4 tojás sárgája, 3 dl tej, 0,5 dl rum, 2 evőkanál porcukor, 3,5 dkg élesztő, pici só, 6 dkg vaj, olaj a sütéshez
A tejből, élesztőből pici cukorral és 1 kanál lisztből kovászt készítek. A tojás sárgáját kikeverem a porcukorral és hozzáadom a rumot. A lisztet összekeverem a kovásszal és a cukros-rumos tojássárgájával, majd jó alaposan kidolgozom. A vajat megolvasztom és a kidolgozott tésztához adom, majd még keverem kicsit amig szép selymes nem lesz a tészta. Ezt követően kelesztő tálban hagyom megkelni, majd lisztezett deszkára borítom. Kinyújtom és kiszaggatom ( én egy nagyobb üvegpoharat használok) majd hagyom pihenni a tésztát. Nem túl forró olajban sütöm úgy, hogy először letakarom az edényt egy fedővel, majd amikor megfordítom a fánkot akkor már fedő nélkül sütöm a másik oldalát.

Tagliatelle garnélával


Hozzávalók (1 személy részére): 3 rózsa tagliatelle tészta, 15 dkg garnélarák (mindig a fagyasztottat veszem), fokhagyma, bors, olívaolaj, chili paprika, citromlé (pár csepp), reszelt paremzán sajt.
A tésztát sós vízben kifőzőm "al dente", majd lecsöpögtetem. Egy kisebb serpenyőben olívaolajat hevítek, majd beledobom a rákokat, pár perc kevergetés után az apróra zúzott fokhagymát, a finomra aprított chili paprikát, és a borsot is. 2 percig még keverem, majd enyhén sózom és rácsöpögtetek pár csepp citromot. A garnélákat a tészta tetejére halmozom, és megszórom reszelt parmezánnal.

reggeli


Hozzávalók: 1 pár roppanós bécsi virsli, 4 vékony szelet bacon, 2 tojás.
A virsliket szépen becsavartam a baconbe, majd elhelyeztem a tepsibe, közé ütve a 2 tojást. Ezt követően grillezősre állítottam a sütőmet és 200 fokon légkeveréssel pár perca alatt megsütöttem....aztán bepusziltam

mézes krémes



mézes lapokhoz
45 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 késhegynyi szódabikarbóna
3 ek olvasztott zsír
4 ek olvasztott méz
1 egész tojás (villával felverve)
4 ek tej
töltelékhez
1/2 l tej
10 dkg búzadara
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
2 cs. vaníliás cukor
1 tojássárga
20 dkg sárgabarack lekvár
csokoládémázhoz
20 dkg étcsokoládé
2 dkg vaj
A tészta készítése:
A mézes lapokhoz valókat félkemény tésztává gyúrjuk. Ha még kíván tejet, aprénként lehet bele picit tenni.
A tésztát rúd formára sodorjuk és négyfelé osztjuk. Mindegyik tésztacipót nagyon lisztezett felületen kinyújtjuk, majd egyesével megsütjük maragrinnal vékonyan megkent tepsi hátoldalán 200 fokra előmelegített sütőben. (Sötét zsemleszínűre kell sütni, vigyázzunk, nagyon gyorsan sül, kb. 6 perc/ lappal számoljunk. Azért jó a tepsi hátulján készíteni, mert könnyen le lehet róla csúsztatni.)
Töltelék készítése:
A tejet felforraljuk és a lassan beleöntjük a grízt, ha megfőtt, keverve kihűtjük. Amikor langyos, hozzáadjuk a cukorral, vaníliás cukorral és tojássárgával habosra kevert margarint.
Összeállítás:
A tölteléket kettéosztjuk, az első lapra rákenjük a fele tölteléket, a második lapot rátesszük és megkenjük a lekvárral.
Erre jön a harmadik lap, amire rásimítjuk a krém másik felét, a negyedik lappal borítjuk, amit pedig csokimázzal vonunk be. (A csokoládémázhoz a darabokra tört csokit gőz felett megolvasztjuk, majd belekeverjük a vajat )
(a recept a no salty oldaláról való)

Jamie karácsonyi pitéje



A Tv-ben láttam Jamie Oliver alkotását, mindjárt meg is csináltam. A különbség annyi, hogy ő almalekvárt használt, nekem az nem volt itthon, én baracklevárral kentem meg.
Hozzávalók: 1 cs réteslap, 1 cs leveles tészta, alma(barack)lekvár, vaj, bármilyen kandírozott gyümölcs ami van otthon, mandula, v dió, mazsola..aszalt gyümölcs, szerintem bármi jó ebbe a sütibe. Én kandírozott narancs és citromdarabokat használtam, mandulaforgácsot, főtt gesztenyét, reszelt narancs és citromhéjat.
A leveles tésztát kinyújtjuk 3 mm vtg-ra, ha van friss leveles tészta az a legjobb, mert az már ki van nyújtva. *lusta* A tésztát megkenjük lekvárral, majd rászórjuk a gyümölcsdarabokat, mandulát, stb...majd feltekerjük. 12 db-ra vágjuk ( ugyanis ehhez a sütihez, muffin sütőre van szükség). Ezt követően a réteslapokat megvajazzuk, majd a muffinsütőre tesszük. A tekercseket óvatosan beletuszkoljuk a mélyedésekbe, vigyázva, hogy a tészta ne lyukadjon át. Ezt követően előmelegített sütőben 180 fokon ropogósra sütjük. Amikor megsült, kiborítjuk egy deszkára fejjel lefelé, majd egy tálca segítségével átfordítjuk. Most már szét lehet szedni a kosárkákat, meghinteni porcukorral és melegen fogyasztani. Jamie kikevert ehhez a sütihez még tejszínnel, tejföllel és vaniliás cukorral egy kutymákot, ezt flambírozta konyakkal....nekem ez már túl töménynek tűnt, de így nagyon finom sütemény.

tenger gyümölcsei koktél



Ezt a tenger gyümölcsei koktélt nagyon gyorsan el lehet készíteni.
Hozzávalók: olívaolaj és vaj fele arányban, tenger gyümölcsei vegyesen (garnélarák, kagyló, polip, tintahal..stb), csili paprika, fokhagyma, babérlevél, fehér bors, pici só és egy fél citrom leve.
A tenger gyümölcseit és felengedem és lecsurgatom róla a levet, így hamarabb megpirul. Olajat és vajat melegítek egy serpenyőbe, majd beledobom a keveréket, teszek hozzá pár apróra tépett babérlevelet, csili parikát szintén apróra vágva, és zúzott fokhagymát. Együtt pirítom, amig le nem sül zsírjára, ezt követően óvatosan sózom, borsozom, majd rácsavarom egy fél citrom levét. Pirítós kenyérrel és vajjal tálalom.

csőben sült pagoda gombával


Hozzávalók: 1 doboz laska gomba, 1 fej hagyma, 1 db pagoda (karfiol és brokkoli keresztezése), olaj, 1 főzőtejszin (2 dl), 1 tojás, 20 dkg reszelt sajt (lehet a pikánsabb változat is, kicsit csípősen), só, bors
A laska gombát a hagymával együtt megpirítom, közben a pagodát rózsáira szedve odateszem főzni, sós vízben.
A hagymás gombát szétterítem egy tepsi alján, majd ráteszem a pagoda rózsákat
A tejszínt és a tojást összekeverem, ráöntöm a zöldség tetejére, majd reszelt sajttal beborítom, 180 fokon megsütöm a sütőbe.

Alessia tuti mézese


Fel lettem hatalmazva a szerző által, hogy a híres-neveztes mézesét ide bepostolhassam. Ezuton is köszönet érte.
A recepten is kellett volna változtatnom, de lelkemre mondom, szeretem a hölgy stílusát, így érintetlenül hagytam a szöveget...na jó volt amit kivettem belőle, de az nem a recepthez tartozott szorosan.
Ime
40 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
2 mokkáskanál mézes-sütemény fűszerkeverék
5 dkg vaj
2 tojás
4 evőkanál méz
esetleg narancshéj reszelve
vagy esetleg késhegynyi chili por
Ezeket összegyúrod, először úgy néz ki, hogy az életben nem fog összeállni, aztán meg ragad - ez már csak egy ilyen... Hűtőbe teszed pár órára. Kinyújtod, ne nagyon vékonyra, mert akkor lesz kemény, olyan 3-4 mm-esre. Kiszaggatod, sütöd, 180 fokon és világosra, mert ha túlsütöd, keserű is meg kemény is lesz. Ha akarod, már sütés előtt lehet díszíteni: akkor előbb meg kell kenni tojással és lehet rátenni mandulát, diót, koktélcseresznyét, stb. Ha viszont utólag akarod glazúrral díszíteni (az a fehér izé, tudod), akkor nem szabad megkenni tojással, mert le fogja dobni.
A glazúr:
1 tojás fehérje és annyi szitált porcukor amit felvesz, plusz néhány csepp citromlé (ettől lesz fényes). Ezt nem könnyű eltalálni, próbálgatni kell, hogy ne legyen nagyon folyós. Az egy jó módszer, hogy előző nap megcsinálod (ez akár egy hétig is eláll), és hűtőbe teszed, mert akkor kicsit megszilárdul és könnyebb vele dolgozni. Amikor kevered, NE habverővel, mert akkor belekeversz levegőt és lyukacsos lesz a díszítés.

káplán krémes


Hozzávalók:30 dkg liszt 1 tojás sárgája 5 dkg porcukor 5 dkg vaj 1 1/2 dkg szalalkáli 1 dl langyos tej Krém: 3 tojás sárgája 20 dkg porcukor fél liter tej 4 dkg liszt 1 cs. van.cukor 5 dkg vaj 3 tojás habjaElkészítés:A tésztához valókat összeállítjuk a tejben feloldott szalalkálival, s 3 lapot nyújtunk. A közepes méretű tepsi tetején,sütőpapíron kisütjük őket --hamar sül. Krém: A tojások sárgáit kikeverjük a cukorral,hozzáadjuk a lisztet, s simára kavarjuk. Felöntjük a felforralt tejjel, s sűrűre főzzük. Még melegen belekeverjük a vajat,s óvatosan, hogy ne törjön, a kemény tojáshabot. Megtöltjük a lapokat,tetejét vaníliás porcukorral szórjuk, másnap szeleteljük. Cukor helyett csokimáz is kerülhet rá. Nagyon finom, és könnyű süti!
( A receptet a tutireceptek oldalon találtam )

vegyes halpörkölt


Hozzávalók : Ponty, csuka, harcsa, angolna,(a legjobb, ha többféle hal van benne, de persze lehet csak csukából, angolnából,vagy harcsából is főzni) füstölt szalonna, hagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom, tört paprika, só, bors, babérlevél.
Az én módszerem a következő : A halakat kifilézem, lehetőség szerint, bár a csukát szinte lehetetlen. A halhúst ezt követően feldarabolom, 3-4 cm-es darabokra, majd lesózom pár órára. A szalonnát összekockázom, és odateszem, hogy a zsírja kisüljön, rádobom az apróra felkockázott hagymát, majd az összedarabolt paprikát, paradicsomot, fokhagymát - azt csak megroppantom, de egyben hagyom a gerezdeket- a borsot és a babérlevelet. Kevergetem, majd ezt követően megszórom tört paprikával és felöntöm vízzel. Személytől és haltól függ a mennyiség, de kb annyi vízzel amennyi éppen ellepné a feldarabolt halat. Beleteszem a lébe a csontokat, hafejeket és kb 40-45 percig főzöm. Ezt követően az egészel leszűröm egy másik edénybe, majd visszateszem a tűzre, és beleteszem a feldarabolt halat. Forrás után még 20 percig főzöm, ilyenkor szoktam megkóstolni, elég sós-e, mivel a besózott hal kiengedi magából a sót. Ha nem elég sós utána sózok...de általában nem kell. Túrós csuszával tálalom.

vega bolognai


Ma vega kaja, bolognai...egyszer már leírtam....annyi a különbség, hogy ez most csak zöldséggel készült.
Hagyma, fokhagyma, californiai paprika, gomba, cukkini....ezt megpíritom kevés olajon. Aztán ráöntök 2 dl tejet és 3 dl vizet, majd 1 cs bolognai rakott tésztaport, ezzel őzöm 1 percig. Utána kivajazott tepsibe 15 dkg bármilyen száraztésztát teszek, ráöntöm a keveréket, megszórom sajttal és 200 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

gyümölcstál



Gyümölcs reggeli. Igen egészséges és nagyon hasznos, ha diétázik az ember, vagy csak könnyebbet szeretne reggelizni.
Hozzávalók: Bármilyen gyümölcs jó erre a célra, nekem ma 1 fél ananász, 2 db kiwi, és 1 narancs akadt a kezembe.
Az ananásznak levágom mind a két végét, majd a gyömölcsnek levágom a külső pikkelyes héját. Negyedbe vágom, és kivágom a belső kemény torzsáját is. Én el szoktam rágcsálni a rost miatt, de ez nem kötelező persze A többi gyümölcsöt meghámozom, majd egy éles késsel vékonyan felszeletelem. Tányérra rendezem, mert szerintem fontos az is, ahogy kinéz egy étel. Ez most olyan mint egy virág : Már nincs belőle

túróval töltött paprika



Hozzávalók : 1 doboz félzsíros tehéntúró, egy kis fej hagyma, só, őrölt köménymag, kevés mustár, snidling és petrezselyemzöldje, 3 db vastag húsu paprika.
A hagymát nagyon finomra felvágom, enyhén lesózom. Nagyon pici porcukrot teszek hozzá, csak éppen "megmutatom" neki. Ezt követően a túrót villával összetöröm, belekeverem a mustárt, és az összes ízesítőt. A paprikákat megmosom, kicsumázom, majd megtöltöm a túrós töltelékkel. Jól belenyomkodom, hogy ne legyen levegős, és a szeletelésnél szépen mutasson. Ha fehér húsu paprikákba töltjük, akkor lehet a túróba kevés pirosaranyat, vagy tört pirospaprikát is keverni, akkor szebb a színhatás. A piros arannyal vigyázzunk, mert sós...akkor nem kell só a túróba külön.. Ha nem diétába illesztem bele, akkor a túrót vajjal szoktam kikeverni és pirítós kenyérrel eszem. Diétázók hagyják ki a vajat, és így lehet egytálételnek, akár vacsorára is fogyasztani. A 90 napos diétában, a fehérje napon ajánlom..)

sárgarépás brokkolis rizs



A sárgarépa házassága a brokkolival.
Ma kímélő ebéd készült a konyhámban, a dög fürdőruha miatt. Vajban párolt sárgarépa és brokkoli, rizs körettel
Hozzávalók: 4-5 zsenge sárgarépa, fél kg brokkoli, 3-4 dkg vaj, vegeta, kakukkfű, rizs.
A rizst a szokásos módon olajon megfuttatom, majd vegetás vízzel felöntve puhára párolom.
A sárgarépákat megkapargálom, majd felszeletelem hosszanti irányban, a brokkolit megmosom és rózsáira szedem. Egy serpenyőben vajat olvasztok, majd rádobom a sárgarépákat. Egyenlőre nem párolom, hanem sütöm őket, amikor kapnak egy kis kérget, megszórom vegetával és kakukkfűvel, majd hozzáadom a brokkoli rózsákat. 3-4 percig még így sütöm, ezután lefedem, de ekkor el is zárom alatta a lángot. A gőzben még picit megpuhul, úgy szeretem, amikor érzem, hogy ráharapok.

sült rizs tojással


Hozzávalók : maradék párolt rizs, (ha nincs főzni kell ) hagyma, sárgarépa, vaj v. olaj, 1-2 tojás, só, bors, gyömbérpor, curry, őrölt koriander ( a három utolsó nélkül is finom)
Apróra vágom a hagymát, a sárgarépát vagy juliennre, vagy vékonyan felszeletelem ( le is lehet persze reszelni a nagyobb lyuku reszelőn). Egy serpenyőbe kevés olajat öntök, vagy egy 3 dkg-os vajat dobok, ezen megfuttatom a hagymát és a sárgarépát. Ha már a hagyma szépen megpirult, akkor a sárgarépa is jó, hozzáteszem a fűszereket, majd a felvert tojás(oka)t, egy picit hagyom, hogy a tojás megszilárduljon, majd belekeverem a főtt rizst. Ezzel már csak pár percig pirítom és kész. Apróra vágott petrezselymet szórok rá, de ez is elmaradhat.

virslisaláta



Gyors és egyszerű vacsora a virslisaláta.
Hozzávalók: 1 pár virsli, 1 fej sonkahagyma ( lilahagyma), só, olaj, ecet, pici cukor, tejföl.
A virsliket pár percig főzöm, majd kiveszem a vízből és lehűtöm. A hagymát vékonyra felkarikázom, sózom, borsozom, pici cukrot is adok hozzá, kevés olajat és ecetet. Összekeverem, majd beleforgatom a felkarikázott virsliket. A tetejére tejföl kerül, amivel akár össze is lehet keverni. Nagyon finom pirítóskenyérrel