Szintén az ünnepi menü része volt. A fotó szintén nem sikerült valami jól, de a recept az nagyszerű, ezért megörökítem, mielőtt elfelejtem ezt is.
Hozzávalók: 4-5 csirkecomb bőre nélkül, filézve, aszalt sárgabarack, néhány szem főtt gesztenye, aszalt vörösáfonya, sótlan pisztácia, 1 tojás, kevés reszelt sajt, szeletelt mozzarella (vagy másmilyen) sajt, vékony füstölt kolbász ( 2 szál) lassagne tészta, bacon, só, bors.
Elkészítése: süssük meg a csirkehúst, ezt lehet előző nap is, úgyis kihűlt állapotban kell vele dolgoznunk. Ha gyúrjuk a tésztát, akkor ahhoz kell liszt, tojás, kevés olívaolaj, ha kész tésztát használunk akkor egyszerűbb. Főzzük ki a tésztalapokat és szedjük tiszta konyharuhára, hűtsük ki. Annyi lap kell, hogy egy őzgerinc formában fogjuk sütni a húst és fel kell tekerni előtte. Tehát egy konyharuhányi téglalapot kell kirakni előtte a tésztából. Fonjuk meg a bacont lábtörlő formában. Ehhez van elég útmutató a neten, rácsos mintát alakítsunk ki. A húst daráljuk le, vagy vágjuk össze apróra. Vágjuk össze az aszalt gyümölcsöket, gesztenyét és a pisztáciát is. gyúrjuk össze a húst a tojással, az aszalt gyümölcsökkel, gesztenyével és a reszelt sajttal. Terítsünk le a munkalapra egy darab folpackot. Tegyük rá a bacont majd annak a tetejére a kihűlt lassagne lapokat. Simítsuk el a tölteléket, de hagyjunk a szélén ki helyet, hogy majd fel tudjuk tekerni. Tegyük a töltelék tetejére a sajt lapokat, a közepébe a kolbászt és tekerjük fel jó szorosan. helyezzük egy őzgerinc vagy kenyérvekni formába, és süssük 200 fokon 30 percig. Tovább nem kell, csak amíg a bacon ropogós nem lesz a tetején, hiszen minden összetevőnk már megfőtt vagy sült előtte.
Tálaljuk juharszirupos sült zöldségekkel.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bacon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bacon. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. január 3., szerda
2017. november 27., hétfő
Zöldborsós tészta GR módra
A minap megint Gordont néztem, nem tehetek róla inspirál, imádom nézni ahogy főz. :)
Ez egy 10 perces kaja, és még finom is, kevés alapanyagból van, gyorsan elkészül.
Elkészítése: Tegyük oda a fazék vizet a tésztának, amikor forrni kezd, sózzuk jól meg, tegyük bele a tésztát és öntsük hozzá a zöldborsót is. Amikor a tészta megfőtt, a zöldborsó is jó lesz. Amíg ezek főnek, készítsünk elő egy mélyebb serpenyőt, pirítsuk meg egy kevés olívaolajon a bacont, majd a végén dobjuk rá a zúzott fokhagymát. keverjük össze a kifőtt tésztával és zöldborsóval, löttyintsünk rá a főzővízből egy merőkanállal, kóstoljuk meg kell-e sózni, borsozzuk és szórjuk meg egy kevés vágott petrezselyemzölddel és reszelt parmezánnal.
2016. május 18., szerda
Pasta carbonara
Az igazi, eredeti olasz, én ezt szeretem, nem a magyaros változatot amit összecsúfolnak tejszínnel, meg főtt sonkával. Nekem ez az igazi, ahogy ott készítik Toscanában, vagy Umbriában. Nem vagyok sznob, de ami jó az jó.:):)
Hozzávalók egy személyre: spagetti tészta, (legutóbb Pitiglianoban vettem spagetti készítő célszerszámot, legközelebb már friss spagettiből készítem, autentikusan) 1 egész tojás és egy tojás sárgája, olívaolaj, parmezán sajt frissen reszelve ( jó a Gran Padano vagy a Pecorino is) só, frissen őrölt bors, 1 gerezd fokhagyma, húsos szalonna kb 5 dkg.
Elkészítése: mindig a tészta kifőzésével kezdjük, mert az kb 8 perc (al dente állagot kapjunk). Felforraljuk a vizet, sózzuk és mehet bele a száraz tészta ( természetesen ha frisset főzünk, akkor nem ez a sorrend) olajat NE tegyünk a vízbe, nem kell. Amíg a tészta fő, kikeverjük a tojásokat, kevés sóval, borssal és reszelt sajttal ( a sajtból hagyjunk a tészta tetejére is). Majd összekockázzuk a szalonnát, egy kevés olívaolajat öntünk a serpenyőbe és zsírjára sütjük a szalonnakockákat. Amíg sül beledobjuk az összenyomott fokhagymát, de ki is vesszük a zsírból, mert csak az íze kell. Elzárjuk a lángot, hagyjuk kicsit hűlni. Közben a megfőtt tésztát leszűrjük, a főzővízből egy keveset elteszünk. A kifőtt tésztát összekeverjük a szalonnával és a zsírjával, rámerünk egy keveset a főzővízből, majd ráöntjük a tojásos keveréket is, és alaposan összeforgatjuk. Vigyázzunk ne legyen túl forró a tészta, mert nem rántottát szeretnénk kapni, hanem egy krémes állagot, ami mindenhol egyenletesen bevonja a spagettit. Végül még egy kevés főzővízzel lágyítjuk, tányérra halmozzunk a tésztát és ráreszelünk sajtot, megszórjuk még egy kevés borssal és ennyi.:)
Imádom!

Címkék:
bacon,
nemzeti ételek,
sajt,
spagetti,
tojás
2015. február 1., vasárnap
Sajtos-sonkás csirkemell torta
Pár napja a lányom hívta fel erre a nagyszerű ételre a figyelmem, én pedig könnyelműen megígértem neki, hogy ezzel fogom várni vasárnap. Az ígéret pedig szép szó...
A recept forrása
A recept forrása
Íme az én művem, hát nem olyan szép mint a képen, de nagyon finom.
Hozzávalók : 1 nagy csibemell, 20 dkg bacon, 20 dkg sonka, 25 dkg reszelt sajt, só, bors, tojás, liszt, hagyma (ez elhagyható, de mi szeretjük)
Elkészítése : a csirkehúst csíkokra vágom, sózom, borsozom. Egy tűzálló tálat ( én cserépedényt) kibéleltem a baconnal, majd következett a rétegezés. A baconra rákarikáztam egy fej hagymát, elegyengettem. A csirkemell csíkokat először lisztbe majd tojásba forgattam, és leraktam egy réteget, arra került a reszelt sajt, majd a sonkaszeletek, így folytattam, amíg el nem fogyott az alapanyag. Két réteget tudtam ezzel a mennyiséggel lerakni, elég is volt, pont be tudtam fedni a baconnal. Sütőben 180 fokon 40 percig sült, a teteje szépen meg is pirult. Aztán leöntöttem az aljára gyűlt zsírt és kiborítottam egy tepsire, majd visszatoltam a sütőbe pár percre, amíg az alja is (ami ekkor már a teteje lett) meg nem pirult. Hidegen ettük, franciasalátával.
2015. január 24., szombat
A tökéletes villásreggeli
A héten FB-on láttam ezt az ételt, azonnal megtetszett. És ami megtetszik, azt az ember lánya igyekszik kipróbálni, amint lehetősége nyílik erre. A rohanós hétköznapok nem alkalmasak, a hétvége viszont igen
A recept végtelenül egyszerű, nem is igazi recept, inkább csak elkészítési mód. Szükséges hozzá, toastkenyér (én 2 db-ot használtam fel, de a család létszáma és étvágya a meghatározó) lapka sajt, vagy vékonyra szeletelt sajt, bacon.
Elkészítése: a toast kenyereknek levágjuk a széleit, és kicsit kinyújtjuk őket. középre fektetünk egy szelet sajtot, szorosan feltekerjük a kenyeret. (Mivel kinyújtottuk ez könnyen fog menni) Ezt követően egy szelet baconba tekerjük és megsütjük minden oldalán. Önmagában is finom, de én még tettem hozzá egy tükörtojást is.

Most jön a legjobb : megesszük! :):)
2014. október 23., csütörtök
májas stefánia szelet
A héten ezen a jó kis blogon találtam a Stefánia elkészítésének egy más változatát. Mivel szeretem a májat, így egyből el is döntöttem, hogy elkészítem.
Hozzávalók : 0,5 kg csibemáj, 0,5 kg darált hús, 3 ek zsemlemorzsa, 1 fej hagyma, petrezselyemzöld, fokhagyma, zöldhagyma, só, bors, majoránna, 5 db főtt tojás, fűszerpaprika, 1 nyers tojás, olívaolaj, 2 cs bacon.
Elkészítése: a hagymát karikára vágjuk, majd olajon megfonnyasztjuk, utána jöhet rá a máj, ami előzőleg megtisztítottunk a hártyájától. Sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a majoránnát és kicsit átsütjük. Ezt követően a májat ledaráljuk vagy apróra vágjuk. A tojásokat héjában megfőzzük, majd lehűtjük, megpucoljuk. Az őzgerinc formát kibéleljük a bacon szeletekkel. A májat, a darálthúst, a zsemlemorzsát, nyers tojást, a felaprított petrezselyemzöldjét, felkarikázott zöldhagymát, zúzott fokhagymát, sót, borsot, fűszerpaprikát összekeverjük. Fél adagot belesimítunk a baconnal bélelt őzgerincbe, majd sorba rakjuk a főtt tojásokat és betakarjuk a maradék töltelékkel. A tetején szépen eligazgatjuk a bacon szeleteket és 180 fokos sütőben 35 percig sütjük. Nálunk ebédre készült, így melegen ettük parázsburgonyával és párolt zöldbabbal.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)