Azt hiszem írtam már itt arról, hogy ha tehetem, megveszem a Good Food magazint, mert az igényes kivitel mellett, nagyon jó ételötleteket is találok benne mindig. A májusi számban pl ezt a tavasz lepényt vagy pitét, vagy ami tetszik.:) Igaz, hogy ott kétféle zöldséges étel szerepelt, de én kicsit összevontam, mert szeretek eltérni a leírástól, amikor úgy érzem, hogy abból valami jó sülhet ki.
Szó szerint. :)
Hozzávalók: 1 cs.friss leveles tészta, 20 dkg feta sajt, 25 dkg mascarpone, kevés tejszín, 8 db zsenge sárgarépa, 12 db hónapos retek, 1 cs. zöld spárga, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 db újhagyma, 2 ek zöld savanyított jalapeno paprika, só, bors, olívaolaj, 1 tojás, citromlé.
Elkészítése: a leveles tésztát felvágtam 6 egyforma darabra és mindegyiket körbevágtam a szélén úgy, hogy nem vágtam át teljesen. A közepén is bevagdostam hasonló módon, hogy ne púposodjon fel sülés közben. A széleket meg azért volt szükséges, hogy legyen pereme a tésztának. Lekentem tojással az egészet, majd betoltam a 180 fokos sütőbe 20-25 percre. A zöldségeket megmostam és a sárgarépákat meg a retkeket is ketté vágtam, sóztam, borsoztam, olívaolajjal összeforgattam és mehettek ők is a sütőbe, szintén 20-25 percre. A spárgákat is előkészítettem, majd grillserpenyőben átforgattam őket. A fetát és a mascarponét kikevertem egy kevés tejszínnel, és a megsült tésztalapokat megkentem velük. ( Nem kellett az egész, de így maradt szendvicsbe való sajtkrémem)
A sült zöldségeket elrendeztem a tetejükön és készítettem egy zöld salsát. A petrezselyemzöldet, az újhagymát és a jalapeno paprikát felaprítottam, majd enyhén sóztam, csurgattam rá egy kevés olívaolajat és citromlevet, majd a zöldségek tetején eloszlattam. Ez az étel melegen, hidegen egyformán finom.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spárga. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 8., szerda
2017. május 16., kedd
Bavette tésztás spárga és tenger gyümölcsei
A mai ebédünk is egy gyors ámde finom étel. Egyszerű elkészíteni, csupán az alapanyagok beszerzése kell hozzá.
Hozzávalók (3 főre) : fél doboz Barilla Bavette tészta, de jó a spagetti is, meg más márka is természetesen. 1 doboz mélyhűtött tenger gyümölcsei, vagy egy doboz garnéla. 1 csomag spárga, olaj, vaj, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 bio citrom leve és héja, egy csomag petrezselyem zöldje
Elkészítése: tegyük oda a tésztát főzni, sós vízben. Amíg fől készítsük el a mártását. A spárga sípokat törjük el, mossuk meg és vágjuk fel egyforma darabokra. Olaj és vaj keverékén kezdjük el sütni, sózzuk, borsozzuk. Amikor megsült, ez pár perc, akkor vegyük ki az edényből, öntsünk még egy kevés olajat és dobjuk rá az összezúzott fokhagymát. Picit keverjük, mehetnek utána a tenger gyümölcsei is, majd a citromhéj, citromlé és végül a petrezselyemzöld. Fűszerezzük ízlés szerint még sóval és borssal. Eddigre már a tésztánk is megfőtt, szűrjük le és tegyük a mártásba, keverjük bele a végén a spárgákat. Amennyiben a tészta megszívja magát túlzottan, akkor öntsünk még utána egy pohárkával a főzővízéből, nem árt neki.

2016. június 7., kedd
Rávertem Jamie-re 5 percet
Ez lehetne a címe ennek a nagyon egyszerű ételnek, amit tényleg 10 percig (se) tart összedobni.
Kell hozzá egy kevés kínai wok tészta (ami kb 3 perc alatt meg is fő) egy csomag zöld spárga. Előkészítést nem igényel, csak le kell tördelni a szárát és megmosni, majd forró olajban picit pirítani-párolni. Kell hozzá egy csomag füstölt lazac és máris kész az ebéd.:)
A tésztát forrásban lévő sós vízben főzzük 3 percig, hagyjuk kicsit állni a vízben, majd szűrjük le. A spárgasípokat tördeljük el, ahol eltörik a szár, jelzi melyik részét már nem érdemes felhasználni. Tegyünk egy serpenyőbe kevés olajat, forrósítjuk fel, majd dobjuk bele a spárgasípokat. Vigyázat, meglehetősen fröccsöl, így ha átforgattuk, takarjuk is le, inkább párolódjon mint süljön. Fűszerezzük sóval, borssal és szárított vagy friss fokhagymával. Aki szereti szórjon rá egy kevés szárított chilit, nem fogja elrontani.
Amikor a spárga megpuhult, keverjük össze a tésztával és tálaljuk a tányéron elrendezett lazac szeletek mellé..

2016. május 31., kedd
Leveles tészta spárgával
...by Lorraine Pascale.
Eredetileg az ő műsorában láttam ezt az ételt, de a honlapján nem találtam meg. Aztán kis keresgéléssel sikerült egy ilyen oldalra lelnem. Már nem emlékszem arra, hogy Lorraine is megkente-e mustárral a tésztát, de nekem az nem hiányzott, így kihagytam. Ettől talán máris az én receptem lett. :D Nagyon egyszerű, nagyon gyors és finom étel. Akár meleg előételnek is lehet szervírozni, akár reggelire, ahogy én ma ettem.
Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 1 tojás, zöld spárga, sajt
Elkészítése: A leveles tésztát nyújtsuk ki, majd vágjuk egyforma nagyságú lapokra. A lapok széleit 1 cm távolságban kissé karcoljuk be egy kés fokával. Kenjük le az egészet a felvert tojással, majd laponként 3-4 sprágasípot fektessünk le. Vékonyra szeletelt sajttal borítsuk be, vagy reszeljünk a tetejére belőle. Tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe és süssük 20 percig.

Címkék:
előétel,
fast food,
leveles tészta,
sajt,
spárga
2015. május 17., vasárnap
spárgaszezon
Dúl a spárgaszezon, ezért is szeretem a májust. Ezzel a zöldséggel egyszerűen nem lehet betelni. Már több féle módon elkészítettem, de most jöjjön két remek és egyszerű módja a felhasználásának.
Mindkettő receptet eredetiben a Torkosborz oldalán láttam, nem jegyeztem meg az elérhetőségét a két blognak, csak a lehetőséget, hogy így is lehet.

Spárgás rizottó, párolt spárgával és rozéra sütött libamellel
Nos, a rizotto a Lidl prémium kategóriás terméke, szvsz irtó pocsék.
Soha többet nem veszek ilyen szörnyűséget, egyszer engedtem a csábításnak, de slussz-passz.
Inkább magam készítem ezentúl is a rizottót, az legalább ehető.
A párolt spárga elkészítése nálam, klasszikusan citromlé-só és cukor keverékével ízesített vízben történik. A libamellet bőrös oldalán beirdaltam, majd a bőrős felével lefelé kezdtem el sütni, forró serpenyőben. Mindkét oldalán 3-3 percig, ezután pedig 180 fokos sütőben további 8 percig sült. Pihentetés után szépen lehetett szeletelni. A kombináció tökéletes lett volna, ha nincs ez a szörnyűséges ízű rizottó hozzá.
A mai nap nagy kedvence viszont igazi telitalálat. Rántott spárga csak úgy önmagában salátával, citrommal.
A bepanírozás történhet hagyományosan is ( bár szerintem úgy rém macerás) így én a rántott zöldségeket mindig tojás-liszt-víz keverékébe mártogatom és utána zsemlemorzsába forgatom.
A tojás-liszt-víz olyan állagú mint egy sűrű palacsinta tészta. Sőt, ha mindezt szódavízzel készítjük, finom ropogós bundát kapunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)