A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bonbon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bonbon. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 18., szombat

csoki, mi más?

Marcipánnal töltött négyszögletes bon-bon, earl grey ízesítésű trüffel golyók társaságában.
Marcipánnal töltött bonbont egyszerű készíteni. Kell hozzá jó minőségű étcsoki, pár kocka tejcsoki (összesen 10 dkg). Vízgőz felett megolvasztani, majd temperálni ( azaz visszahűteni, majd újra felmelegíteni) A szilikon csokiformát egy ecset segítségével kikenjük ( egyszerű, mert az 5 éves unokám csinálta) majd hideg helyre tesszük és még egyszer áthúzzuk  csokival. Megint kihűtjük, majd a csokiburok belsejébe marcipánt teszünk, lehetőleg akkorát mint amekkora a bonbon. Így szépen kitölti az üreget, amit utána lezárunk csokival. 1 óra dermedés után ki lehet pattintani a csokikat a szilikon formából. Ha nem szeretnénk ujjlenyomatos csokit, akkor vegyünk fel a művelethez gumikesztyűt.
A trüffel kicsit kényesebb anyag, de jól lehet vele dolgozni. Ehhez viszont tényleg kell gumikesztyű.
Először a tejszínt forraljuk fel ( 1 dl) majd áztassunk benne pár percig 2-3 filter Earl Grey teát. Legjobb ha a filterből beleszórjuk a teafüvet, gyorsabban átveszi az aromát, utána leszűrjük a tejszínt és újra felmelegítjük. 1 tábla étcsokit és egy tábla tejcsokit beletördelünk, hagyjuk felolvadni, majd hideg helyre tesszük pár órára. Ezt követően egy kiskanál segítségével apró halmokat teszünk a gumikesztyűs tenyerünkbe, majd lazán golyót formázunk belőle. Gyorsan kell dolgozni, mert az anyag olvad a kézmelegtől. Kakaóporba vagy mandula, esetleg mogyoró őrleménybe forgatjuk a kész golyókat, majd papírkapszliba tesszük az ünnepelt orra elé.:)

2013. szeptember 6., péntek

Reese's peanut butter cup

Tavaly, amikor Írországban jártam, akkor ettem először életemben ilyen csokit. Nagyon ízlett. Aztán hazajöttem, amit hoztam gyorsan elfogyott, el is osztogattam belőle. Azóta nem találtam ilyent. Tegnap egészen véletlenül láttam meg az Ízek és élmények blogon a receptjét.
Gyorsan kimásoltam, és gondoltam meg is csinálom, mert kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz.
Aztán még találtam ezt a receptet is, de nekem a magyar leírás, sokkal szimpatikusabb volt.
Tegnap meg is csináltam, és mondhatom, hogy ízében nagyon hasonló az eredetihez. A külsején még nem árt kicsit dolgozni, de majd.:):)
Recept : 15 dkg mogyoróvaj, 5 dkg háztartási keksz, 3 dkg porcukor, 40 dkg tejcsoki.
A mogyoróvajat a keksszel és a porcukorral összedolgozzuk, kis golyókat formálunk belőle, kicsit kilapítjuk. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd a bonbonformák aljára teszünk egy-egy kiskanállal belőle. Belenyomkodjuk a mogyoróvajas masszát, majd az egészet lezárjuk csokival. Hűtőbe 1 óra alatt megdermed.
Nekem maradt még egy kevés masszám és csokim, miután megtöltöttem a 25 bonbonformát. Gondoltam egyet és összekevertem az egészet. Muffinpapírba öntöttem egy keveset, kicsit odaütögettem a konyhapulthoz és hagytam megdermedni. Az is elképesztően finom lett, csak sajnos hamar elfogyott, a fényképezést már nem érte meg:):)

2011. december 9., péntek

bonbonok

Ezt csak azért, mert megígértem. :)
Amarena meggyel ( mezeiül: koktélcserkóval) fehércsoki ganache-sal ( mezeiül: tejszínes csokikeverék) és vörösboros aszalt szilvával-marcipánnal töltött csokik.
Mindent, amit tudni akarsz a bonbonokról, megtalálod a kedvenc oldalamon .

2011. november 21., hétfő

óriás bonbon

Az egyik barátom kapott ajándékba ilyesmit. Gondoltam, én is megpróbálkozok vele. Lehet, többé nem csinálom ilyen méretűre, mert fullosan el lehet vele telni. Mondhatni sok...
Azért egyszer kipróbáltam ez is.
A másik tévesztésem, a kuglóf forma volt. Mutatós, de nagyon nehezen tudtam belőle kioperálni a csokit. Látszik is, tele van ujjlenyomattal. :)
A tölteléke gesztenye és mascarpone keverék, kevés porcukorral, rum aromával.
A technika, a szokásos bonbon készítés technikája.
Csokit olvaszt, temperál, kikenni a formákat vele, legalább kétszer, közben hűteni, aztán bele a töltelék, végül lezárni csokival a formát.

2011. február 18., péntek

2010. december 11., szombat

utolsó

OK ez az utolsó bonbon amit feltettem, mert már én is kissé egyhangúnak ítélem meg a blogom. :) Karácsonyváró angyalka tejszínes, ír viszki-krémlikőrös bonbonnal. :)

2010. december 10., péntek

kezdek belejönni :)

Miután agyongyakoroltam magam, most már ajándékba gyártok bonbonokat. :) Persze nem kéne őket összefogdosni és akkor nem lennének ujjlenyomatosak Ezek már meglepi ajándékként várják, hogy útra kelhessenek a célszemély felé. :)
A gömbölyű  receptje Bonbon Mániától van, a szivecskés pedig Praliné Paradicsomtól.

2010. december 8., szerda

most fehércsokis

Tegnap Edónál láttam, nagyon megtetszett ez a bonbon. Nekem teljesen karácsonyi hangulatot csinált. :)
Neki is láttam, este és tényleg arra a finom kapuccsinós ízre emlékeztet, amit úgy szerettem az egyik csokiban, még régebben. :)

A belinkelt oldalon le van írva a készítése, de azért ide is bemásolom.



Hozzávalók:


5 dkg fehér csokoládé
2 evőkanál főzött kapuccsinó (erős)

A bevonáshoz: 10 dkg fehér csokoládé
Elkészítése:

A bevonáshoz szánt csokit vízgőz fölött  felolvasztottam, majd kétszer kikentem vele a bonbonformát. Közben hűtőbe tettem, hogy megdermedjen a csokiréteg.
A töltelékhez felolvasztottam az 5 dkg csokoládét, majd hozzákevertem a főzött, erős  kapuccsinót
A töltelékkel megtöltöttem a bonbonformát, kevés helyet hagytam a lezáráshoz, majd hűtőszekrénybe tettem kb. 15 percre.
Nem kell teljesen megszilárdulnia, kissé folyósabb lesz.


A maradék olvasztott csokival befedtem a bonbonokat, majd egy éjszakás pihentetés után után kinyomtam őket a formából.