Azt mondják egyszer mindennek eljön az ideje.:) Ma olyan nap van, hogy itthon is vagyok, meg rá is érek, nincs már kint 40 fok, így eljött a pogácsasütés szent ideje.
Bár a receptgazda igen szűken mérte az infókat, azért sikerült valamit összehoznom a receptből:)
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 egész krumpli, 25 dkg vaj, egy egész tojás, 2 dl tej, fél csomag élesztő, só ízlés szerint, kevés cukor.
Elkészítése: a krumplit pucoljuk meg, vágjuk kockára és főzzük meg sós vízben. Ha megpuhult szűrjük le a vizet és törjük pépesre a krumplit, majd hagyjuk kihűlni.
A langyos tejben, kis cukorral futtassuk fel az élesztőt. A lisztben morzsoljunk el 10 dkg vajat, adjuk hozzá a sót, a kihűlt és összetört krumplit , majd az élesztős tejet is. Dolgozzuk ki jó alaposan, amíg a tészta el nem válik az edény falától és a kezünk is tiszta lesz. Nyújtsuk ki és kenjük meg 5 dkg vajjal. Hajtogassuk össze, majd ismét nyújtsuk ki és újra kenjük meg 5 dkg vajjal. Harmadszorra is nyújtsuk és kenjünk meg, majd hajtogassuk össze és hagyjuk kétszeresére kelni. Nyújtsuk ki, szaggassunk belőle pogácsákat, kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg tetszés szerint. ( sajt, kömény, szezámmag, lenmag, ami tetszik) Süssük előmelegített 200 fokos sütőben 20 percig, amíg szép aranybarna nem lesz.
Este is össze lehet gyúrni, hideg helyen kell hagyni, pl. hűtőben, ahol lassan megkel egy éjszaka alatt. Másnap reggel frissen lehet sütni, én is pont így csináltam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 30., vasárnap
2018. január 26., péntek
Zöldséges pite
Tegnapi gasztro kalandozásaim során jött velem szembe ez a recept. Néha, amikor semmi ihletem nincs, mit is főzhetnék, szívesen szörfölök más gasztro blogokon és merítek ötleteket. Ez a pite azonnal a szívembe lopta magát, volt is otthon hozzá minden, így különösebb költségbe sem vertem magam. Annyi, hogy nekem cheddar sajtom volt, nem kéksajt, de ez annyira nem zavart. :) A tésztája mennyei, ropogós lesz a parmezántól, zöldséget bármit lehet, ami épp van otthon, és a sajt is szerintem mindegy, mert így is adta azt az érdekes harmóniát, ami az édes sült zöldség és a sós sajt jellegzetessége. Nagyon finom!
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt ( én királylisztet használok) 10 dkg vaj, 1 tojás, 10 dkg parmezán, 1/2 ek. mustár. A zöldséges töltelék bármi lehet ami van otthon, nekem most édesburgonya, cukkini, karfiol, pritamin paprika, hagyma. Fűszereztem sóval,kakukkfűvel, rozmaringgal, zsályával. Kell még hozzá egy kevés olívaolaj is.
A tetejére pedig 15 dkg cheddar sajt ment.
Elkészítése: a tésztát készítsük el előbb, mert annak pihennie kell a hűtőben legalább fél órát. A legjobb késes aprítóban elkeverni a lisztet és a vajjal, mert így nem olvad meg a kézmelegtől a vaj és nem is maradnak benne nagyobb darabok, szépen morzsalékosra elegyíti a gép. Akinek nincs, az persze morzsolhatja hagyományosan kézzel is, csak legyen picit hidegebb a kezünk, vagy a vaj. Utána gyúrjuk össze a tojással a parmezánnal és a mustárral. Fóliázzuk be, tegyük a hűtőbe és jöhetnek a zöldségek. Hámozzuk illetve tisztítsuk meg, vágjuk nagyjából egyforma méretűre, tegyük egy sütőlemezre, fűszerezzük, majd locsoljuk meg olívaolajjal jól keverjük össze és süssük 220 fokon 40 percig. Hagyjuk langyosra hűlni. Amikor a tésztánk már pihent a hűtőben, nyújtsuk ki, tegyük egy pite formába, formázzuk meg a szélét, és böködjük meg villával. Nem azért, mert inzultálni akarjuk, hanem, hogy ne hólyagosodjon fel a sütés közben. Én tettem a tészta tetejére egy sütőpapírt és szórtam bele 1 kg babot, mert úgy tanultam, hogy a vajas tésztát mindig vakon kell először sütni. No, mehet a sütőbe 20 percre 200 fokon, majd eltávolítva a nehezéket még süssük 5 percig. Aztán szedjük ki a sütőből, töltsük meg a zöldséges keverékünkkel, szórjuk meg bőven sajttal és toljuk vissza még 5-10 percre a sütőbe. Nincs más dolgunk mint, hogy megegyük :)

2018. január 3., szerda
Ünnepi ravioli ricottával és sütőtökkel
Gondolkoztam azon, hogy posztoljam-e be ezt a receptet. A recepttel persze semmi baj sincs, az nagyon jó, a bajság a kivitelezés során történt, ezért a kép igen béna. Viszont a receptet sem akarom, hogy feledésbe merüljön, ezért most bátor leszek.:)
Hozzávalók: liszt, tojás és kevés olívaolaj a tészta gyúrásához, 1 darab sütőtök és 1 doboz ricotta a töltelékhez, ide kell még parmezán sajt, néhány fokhagyma és zsályalevél is, valamint só és bors. Az öntethez kell vaj és mandarin vagy narancs meg még pár zsályalevél.
Elkészítése: Először a tököt a ricottával és pár fokhagymával, zsályalevéllel sütőben süssük meg. Ha még ünnepélyesebbé szeretnénk tenni akkor sütés vége előtt 10-15 perccel dobjunk még hozzá pár szem főtt gesztenyét is.
A lisztből és tojásból egy kevés olívaolajjal gyúrjunk tésztát, pihentessük fél órát, majd nyújtsuk ki nagyon vékonyra. Én most kis négyzetformákat vágtam ki a tésztából, cakkos széleket mintázva, hogy szaloncukor formát tudjak belőle kialakítani, elvégre Karácsony volt. :)
Amikor megsült a tök a ricottával, egy villával dolgozzuk jól össze, nyomkodjuk bele a fokhagymát is. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg reszelt parmezánnal. Töltsük be a tésztát, óvatosan fogjuk össze a végeket és formázzunk szaloncukrot a kis csomagokból. Főzzük ki sós vízben.
A mártáshoz olvasszuk fel a vajat, pirítsunk meg benne pár zsályalevelet, és reszeljük bele a mandarin vagy narancs héját. Facsarjuk ki a gyümölcs levét és azt is öntsük hozzá. Forraljuk össze és szedjük rá a kifőtt tésztát. A végeredmény egy érdekes pikáns ízvilág. A receptet Jamie karácsonyi műsorában láttam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)