2012. március 31., szombat

Írül főzök:)

 Ami persze nem igaz, csak az utóbbi receptjeim majdnem mind Írországból származnak. :)
Mint pl ez a mai ebéd is, aminek a nevét nem tudom. Mondjuk, legyen virslis palacsinta.
 Ami úgy készült, hogy sütöttem 12 db sós palacsintát. A palacsintákba beletekertem egy-egy frankfurti virslit. Biztosan jó bele másmilyen is, de én így kaptam a receptet.
 Aztán 5 dkg vajból, 5 dkg lisztből és fél liter tejből, besamel mártást főztem, amit fűszereztem szerecsendióval, sóval és fehérborssal. Ezután belekevertem 2 dl tejszínt és 2 tojás sárgáját, máris kész volt a gratin mártás.
 Ezzel a mártással leöntöttem a kivajazott tálba egymás mellé fektetett palacsintákat, és 25 dkg sajtot reszeltem a tetejére. 180 fokos előmelegített sütőben, 20 percig sütöttem, amíg a sajt rá nem olvadt a tetejére.
Tálalásnál kockára vágtam, és mindenki azzal ette, amivel gondolta, majonéz, kecsöp, saláta.

2012. március 17., szombat

Vendégváró pizzás kifli

 A recept INNEN
Kicsit átvariáltam a receptet, de tényleg csak éppen hogy.
Hozzávalók : 1 kg liszt (normál) 3 tojás, 1 doboz tejföl (kicsi), 2 dl étolaj, 2 dl tej, 5 dkg élesztő, 1 cs. sütőpor só, cukor
25 dkg Ráma, 1 nagy tubus pizzakrém, só, 1 egész tojás a lekenéshez.
 Mielőtt a tésztát összeállítottam volna, kikevertem a margarint a sóval és pizzakrémmel, négyfelé osztottam és félretettem.
A tésztához valókat összegyúrtam, majd azonnal elkezdtem vele dolgozni. 8 egyforma darabra vágtam, és mindegyik darabból gombócot formáztam. Egy gombócot kinyújtottam kb, lapostányér nagyságúra, megkentem a pizzakrém negyedével, ráhelyeztem a közben kinyújtott másik tésztát. Először négybe vágtam, majd mindegyik cikket még háromba. Így 12 kiflit kaptam a 2 lapból, összesen 48 db kifli lett ebből a mennyiségből.
A tésztacikkeket feltekertem, majd sütőlemezen 1 órát pihentettem, a tetejüket megkentem a felvert egész tojással és szeleteltem rá sajtot. (Reszelni is lehet, de nekem itthon szeletelt sajtom volt, így csíkokat vágtam)
1 óra után, 200 fokos előmelegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütöttem.

2012. március 11., vasárnap

vörösboros marhahátszín, vargányaszósszal

Hozzávalók: 1 kg marhahátszín, só, bors, olaj, mustár, 2 dl vörösbor. A húst a só nélkül bepácolom, majd pár órára hűtőbe teszem. Ezt követően egy hőálló edénybe helyezem és lassú tűzön, (150 fok) fedő alatt, addig sütöm, amíg meg nem puhul. Amikor az edénybe helyezem, akkor sózom csak meg. Omlós puhára fog sülni, jól átjárják az ízesítők. A gombaszószhoz a gombát apróra szeletelem. Fagyasztott vargányát használtam fel hozzá, kb 30 dkg-ot és szárított vargányaporral sűrítettem be. A hagymát megfonnyasztottam olajon, rádobtam a felengedett és apróra vágott gombát, majd együtt sütöttem. 1 dl húslevessel felöntöttem, majd ezzel együtt pároltam, amíg puhára nem főtt a gomba. Ezt követően besűrítettem 2 kanál vargányaporral, és egy csapott kávéskanál fűszerpaprikával, majd felöntöttem 2 dl tejszínnel. Ezzel is beforraltam, végül belekevertem 1 dl tejfölt és megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel. Tésztát főztem ki hozzá, azzal tálaltam.

leveles-vajas kifli

A recept Kemencetűztől való.
A tésztához én fél kiló lisztet használtam, 1 élesztőt (4 dkg) 2 dl tejet, 25 dkg vajat, 2 tojást, sót, kevés cukrot.
20 dkg vajat elmorzsoltam egy kevés liszttel, jól összenyomkodtam és félretettem hideg helyre.
A többi hozzávalóból ruganyos tésztát gyúrtam, kelesztettem, majd kinyújtottam. A közepébe tettem a vajas keveréket, ráhajtogattam a tészta széleit és kinyújtottam, majd hajtogattam. Ezt megismételtem még kétszer, majd a tésztát 2 felé osztottam. Kör alakúra kinyújtottam, háromszögekre vágtam ( 1 kör = 8 cikk) és feltekertem. Sütőlapra tettem, még egy kicsit pihentettem a sütés előtt, majd megkentem felvert tojással, és 180 fokos előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt ropogósra sütöttem.

2012. március 4., vasárnap

almás-túrós-íres :)

 V.Tomi nagyszerű receptje. Annyira megtetszett a süti képe, és a receptje, hogy meg kellett csinálnom. A receptet meg egyszerűen bemásolom, mert ugyanígy csináltam.
Tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg darált dió
  • 10 dkg porcukor
  • 3 tojássárgája
  • vaníliás cukor
  • citrom reszelt héja
Töltelékhez:
  •  70 dkg túró
  •  40 dkg alma
  •  20 dkg vaj
  •  20 dkg cukor
  •  3 tojásfehérje
  • 3 dkg búzadara
Az eredeti receptet Tomi átdolgozta, így azt ide sem linkelem. 
A tésztához valókat szépen kimérte, egy nagy edénybe öntötte és összedolgozta.
A túrót, a vajat, a cukrot, a búzadarát összekeverte, az almát meghámozta és felkockázta,majd azt is a túróhoz adta. A fehérjékből kemény habot vert, és ezt is hozzá keverte a túróhoz. 
A tésztát kinyújtotta, és tepsibe tette (ez a mennyiség az ún gáztepsihez elegendő).  200 fokra előmelegített sütőben sütötte 10 percet. Ezután kivette, rákente a tölteléket, és jó 40 percig sütötte.
Mivel nem kapott tésztatetőt, így kissé kalóriaszegényebb lett, de ha valaki a klasszikus lepényt részesíti előnyben, akkor a tészta hozzávalóit duplázza meg.
FRENETIKUS süti. :) A klasszikus ízek, kicsit más köntösben. VIGYÁZAT: NAGYON FINOM!

2012. március 3., szombat

Jamie tésztás csirkebatyuja (ír recept) :D

 Kedves barátom Buddy, mesélte el nekem ezt a receptet, ami Jamie Oliver elhíresült tésztás csirkéje. Kis változtatással el is készítettem ma ebédre. 
Hozzávalók  4 személy részére : 1 egész csirkemell, 1 cs. leveles tészta, 6 szelet bacon, 20 dkg gomba, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 5 dkg reszelt sajt,  só, bors, grillfűszer, petrezselyemzöld.
A mártáshoz, 3 kanál magos mustár, 1 dl fehér bor, 2 dl tejszín, 1 mk cukor, 1 tk olívaolaj
A csirkemellet 6 szeletre vágtam, és kissé kilapítottam, majd megszórtam kevés grillfűszer keverékkel. Picit állni hagytam, eközben elkészítettem a ragut. A gombát apróra vágtam, a hagymát, fokhagymát is felkockáztam, a petrezselyemzöldet felaprítottam, a sajtot lereszeltem. A hagymát megfuttattam kevés olajon, majd hozzáadtam a gombát és a fokhagymát. Rövid ideig pároltam, sóztam, borsoztam, és lepirítottam. Elzártam alatta a lángot, belekevertem a sajtot és a petrezselyemzöldet, hagytam kicsit hűlni. A leveles tésztát hosszanti irányban  6 egyforma csíkra vágtam. Egy szelet húst kiterítettem, rá a bacon szeletet, majd erre a 6 részre osztott töltelékből tettem egy adagot. Felgöngyöltem és a tésztacsíkot köré tekertem. Mind a 6 szeletet így készítettem el.
 Kicsit kikentem olajjal a hőálló tálat, majd belefektettem a tésztabatyukat, egymás mellé. A tetejüket lekentem felvert egész tojással, és 200 fokos előmelegített sütőben 30 percig sütöttem, amíg meg nem pirultak. A húsnak is elég ez az idő.
Amíg a tésztás batyuk sültek, elkészítettem a mártást. A magos mustárt egy kevés olajon megfuttattam, majd felöntöttem fehér borral. Beforraltam és hozzátettem a tejszínt, amivel besűrítettem a mártást. Egy pici cukorral tettem az ízért selymesebbé.