Az unokáimnak az a kívánságuk a születésnapjukon, hogy én süssem a tortáikat. Nem is értem, de tényleg.:) Idén, a középső unokám szülinapján távol voltunk egymástól, részben azért mert én is elutaztam messzire, részben meg azért, mert ők is síelni voltak az elmúlt héten. Pénteken került sor ismét a családegyesítésre, és már a találkozás után elhangzott a kérdés, hogy sütök-e tortát? :) Igenlő válaszomra máris közölte velem a kis drága, hogy neki vaníliás-csokis torta a vágya.
Fejben összeállítottam a torta tervét, megsütöttem pénteken az alapján 10 tojásból piskótát, majd szombat reggel a krémeket is előkészítettem. Szerencsére kaptam epret is és a másik kedvenc hozzávalót, az Oreo kekszet. Így összeállt a fejemben először, majd utána a valóságban is a torta.
Hozzávalók: a torta alap 10 tojásból hagyományos piskóta.
A krémek: vaníliás - 6 dl tej, 2 csomag vaníliás pudingpor, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 mascarpone, 2 cs vaníliás cukor, kevés vanília őrlemény.
Csokis - 30 dkg étcsoki, 3 dl tejszín, 2-3 ek kristálycukor
Az öntet: 100 gr étcsoki, 1 ek pisztácia olaj ( vagy más semleges ízű étolaj)
Díszítés : 1 dobozka eper, 2 kis csomag oreo keksz.
Elkészítése: Először elkészítettem a piskóta alapot. A 10 tojáshoz 10 ek lisztet és 10 ek kristálycukort összekevertem a szokott módon. Előbb felvertem a tojások fehérjét a cukorral habnak, aztán egyesével belekevertem a sárgákat is, majd beleszitáltam a lisztet és azzal is elkevertem. 180 fokos előmelegített sütőben kezdtem el sütni, majd 10 perc elteltével visszavettem a hőmérsékletet 160 fokra és úgy sütöttem tovább, tűpróbáig.
A vaníliás pudingot megfőztem a tejjel, majd letakartam egy fóliával, hogy ne bőrösödjön be, amíg hűl. A vajat kikevertem a porcukorral és a vaníliás cukorral, belekevertem a kihűlt pudingot és a mascarponet is.
A csokis krémhez felforraltam a tejszínt, majd elzártam a lángot és beleolvasztottam a csokit, valamint egy kevés kristálycukrot is. Amikor kihűlt a krém felhabosítottam kézi mixerrel.
Ezt követően 3 felé vágtam a piskótát, betöltöttem a csokis krémmel, majd kívülről bevontam a vaníliás krémmel is.
Az öntethez a csokit vízgőz felett megolvasztottam, elkevertem benne az olajat, majd egyenként beleforgattam az eprek végeit. Aztán a maradék csokit ráöntöttem a torta tetejére, egy spatulával lehúztam a szélekig és hagytam lecsorogni. A csokis eperrel és a keksszel díszítettem.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokitorta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokitorta. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. január 28., vasárnap
Bogi tortája
Címkék:
csoki,
csokitorta,
eper,
Oreo,
torta
2014. január 20., hétfő
torták
Ezen a hétvégén Bogi 5 éves szülinapját ünnepeltük. Két tortát sütöttem neki, mert az egyik a családé, a másik az ovis társaké lett.
Ez egy csokis-mascarponés igen nagyon finom torta Limara blogjáról. Ez a torta hihetetlenül finom volt, megérte vele kicsit bíbelődni.
Hozzávalók a tésztához: 9 db tojás, 27 dkg cukor, 24 dkg liszt, 3 dkg jó minőségű holland kakaópor, 3 evőkanál olaj, csipet só. A tészta hozzávalóit elharmadoljuk és 3 lapot sütünk belőle. Az egész tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a kakaót, végül az olajat. A sütőt előmelegítjük 170 fokra és 15 perc alatt egyenként megsütjük a lapokat a tortaformában. Kihűtjük és mindegyik lapot kétfelé vágjuk, így 6 db tortalapunk lesz.
A fehér krém hozzávalói : 12 dkg fehér csoki, 25 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, kihűtjük és hozzákeverjük a mascarponét, majd a keményre vert tejszínt is.
A barna krém hozzávalói : 10 dkg étcsoki, 10 dkg tejcsoki, 30 dkg mascarpone, 2,5 dl tejszín. Ugyanúgy járunk el, mint az előző krémnél. Amikor a tortalapok már kihűltek, betöltjük a tortát. Alulra egy tortalap kerül, majd barna krém, tortalap, fehér krém és így tovább. Lesz 2 csík fehér krémünk és 3 csík barnánk. A torta tetejét és az oldalát barna krémmel kenjük le. Tegyük hűtőbe, vagy hűvös helyre másnapig. Én a tortát még díszítettem egy ostyaképpel, amit külön rendeltem meg, és körbe a fehér krémből tettem egy kis díszítést, hogy az ostya ne pöndörödjön fel.
A répa torta tésztája nagyon egyszerű : 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 40 dkg reszelt sárgarépa, 2 dl olaj, 10 dkg apróra tört dió, 4 egész tojás, fél csomag sütőpor, pici só, 1 kk fahéj
A száraz anyagokat összekeverjük egy edényben. Egy másik edényben a tojásokat elkeverjük az olajjal és a sárgarépával, majd hozzávegyítjük a száraz alkotóelemeket is. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ez nálam 50 perc volt, de a tűpróba fontos. Hagyjuk a formában kihűlni.
A mázhoz 20 dkg mascarponét elkeverünk 2 kanál porcukorral és egy fél citrom levével ( lehet narancs is) majd a kihűlt torta tetejére kenjük. Apró marcipán répákkal díszítettem, de lehet finomra reszelt narancshéjjal, vagy sárgarépával is.

Ráadásnak még egy csokitorta
A csokitortához sütöttem egy olajos piskótát, 8 db tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, fél csomag sütőpor és 2,5 evőkanál olaj felhasználásával.
Az egész tojásokat sűrű krémmé kevertem a cukorral, majd mehetett bele a sütőporos liszt és a végén az olaj. 175 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem ( 45-50 perc) ha a teteje gyorsabban sülne, takarjuk le félidőben fóliával.
Krém : 15 dkg étcsoki, 15 dkg tejcsoki, 2 dl tejszín.
A tejszínt felforraltam, lezártam alatta a lángot, beletördeltem a csokikat, hagytam felolvadni a tejszínben, majd simára kevertem. Hűtőbe tettem, majd amikor már megdermedt, kihabosítottam 10 dkg mascarponével.
A tortát 3 felé vágtam, betöltöttem a krémmel, majd a tetejét és az oldalát is áthúztam vele. Színes cukor csillagokkal díszítettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)