2016. január 30., szombat

egyszerű túrós pite

A héten a barátnőmnél voltam, szaunáztunk és ilyen sütit sütött. Nagyon megtetszett, mert egy könnyű, szinte habos túrós pite, nem túl édes, és finom. Elmondta ugyan a receptet, de nem írtam le, megjegyezni meg napokon keresztül nem tudom az arányokat. Így hát rákerestem a neten, és megtaláltam a Kifőztük magazinban.
 Hozzávalók: 50 dkg túró, 450 gr tejföl, 8 egész tojás, 7 ek. cukor, 7 ek. liszt, 10 dkg puha vaj, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1/2 cs. mazsola
Elkészítése: Először szétválasztom a tojásokat és a fehérjét külön felverem, majd a többi hozzávalót összekeverem. Előbb a tojás sárgáját a cukorral, vajjal, majd hozzáadom a túrót, tejfölt, végül a lisztet, majd az ízesítőket is belekeverem. Végül beleforgatom a felvert habot. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm és 25-30 percig 180 fokon sütöm.

2016. január 24., vasárnap

Bogi tortája

A középső unokám 7 éves lett és persze, hogy önállóan rendeli a tortáját. Kezdem visszasírni a korábbi időket, amikor az anyjuk megmondta, hogy gesztenyés vagy másmilyen tortát ( egy darabot) süssek. Tavaly Alíznak volt először 3 emeletes tortája, idén Bogi 4 emeletest akart, de megmakacsoltam magam. 3 emeletnél többet nem vagyok hajlandó építeni tortából és kész!
A kívánságlistában szerepelt, hogy 3 emeletes, szívecskés, virágos és pillangós legyen.
 Az ünnepelt kívánsága szerinti torta
 Amit még meg is puszilt, amikor megkapta:)
 3 féle ízesítés: málnás-mascarponés, gesztenyés-tejszínhabos, csokis-marcipános
egy metszeti kép a tortáról, aminek a külső burkolása fondant volt.

2016. január 23., szombat

Mini tortácskák

Az ötletet innen vettem.
Picit variáltam rajta, de  a tészta az a recept szerint készült. A krém nálam 1 cs. tejszínes pudingból, 3 dl laktózmentes tejből és 5 dkg laktózmentes vajból készült. A muffinok tetejére málnával színezett marcipán virág került, kevés krémmel odaragasztva, majd ehető ostyapillangók pici tojásfehérjével rögzítve.
Hozzávalók 12 db pici tortához : 2 egész tojás, 12,5 dkg puha vaj, 10 dkg barna nádcukor, 12,5 dkg liszt, 1 cs vaníliás cukor, csipet só, 1 tk sütőpor, 2 ek kakaó, 2 ek tejföl.
A krémhez : 3 dl tej, 1 cs tejszínes pudingpor, 5 dkg vaj, 2 ek cukor
Elkészítése: a tészta összetevői közül a tojásokat a vajjal és cukorral elkeverjük, majd mehet hozzá a tejföl és a végén a sütőporos liszt is. Muffin sütőben 180 fokon tűpróbáig sütjük (kb 20 perc)
Miközben a tészta sül, elkészítjük a krémet. A tejet felforraljuk a cukorral, majd belekeverjük a pudingport és sűrűre főzzük. Még forrón mehet bele a vaj, és krémesre keverjük.
Amikor a tészták kihűltek kicsit, egy éles kanállal kivágjuk a közepüket, majd belekanalazzuk a kihűlt krémet. A tetejét én marcipánból kivágott virágokkal és ehető ostyapillangókkal díszítettem.

2016. január 16., szombat

Nagyon csokis muffin

A receptet itt találtam, amikor valami nagyon csokis muffinra kerestem rá a neten.
 Hozzávalók: 10 dkg tejcsoki, 20 dkg étcsoki, 10 dkg vaj, 1 tojás, 2 dl tejföl, 15 dkg cukor, 22 dkg liszt, pici só, 1/2 kkanál sütőpor és ugyanennyi szódabikarbóna.
Elkészítése: a tejcsokit, az étcsoki felét és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk. Amikor megolvadt belekeverjük a tojást, majd a tejfölt is. Utána adagoljuk a száraz hozzávalókat, először a cukrot, majd a lisztet. A végén keverjük bele az étcsoki másik felét apróra vágva.180 fokra előmelegített sütőben sütjük. Az eredeti recept úgy írja, hogy szilikon formában 10-13 percig, teflonban meg 20 percig. Mivel én a teflonba tettem a szilikon formát 15 percig sütöttem. Vigyázat, elképesztően finom és gazdagon csokis!

2016. január 15., péntek

parmezános keksz

Nigella Lawson nyomán :)
A nagy karácsonyi gasztroszörfözésnél láttam a TV Paprikán ezt a receptet.
Gondoltam, hogy majd adandó alkalommal elkészítem én is.
A gyerekeim és az unokáim síelni indulnak vasárnap, így most jött el az a bizonyos alkalom.
 Hozzávalók: 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, 7,5 dkg reszelt parmezán sajt, 1 tojás sárgája, pici só
Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk, hengerré sodorjuk. A hűtőben fél órát pihentetjük, majd fél centi vastagon felszeleteljük. 180 fokos sütőben kb 20 perc alatt megsül. Nagyon jó sör illetve borkorcsolya.


2016. január 13., szerda

magyaros lassagne

Erre az ételre egy nagyon kedves barátom hívta fel a figyelmem, ő ezen az oldalon találta meg a receptet.
Valóban remek étel, gyorsan elkészíthető, tudom ajánlani jó szívvel.

Hozzávalók: 70  dkg darált csirkemell, 2 nagyobb paradicsom, 1 db TV paprika, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika, 2 ek liszt, 1 dl tejföl.
2 csomag Soós csuszatészta, 3 dl tejföl, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, 20 dkg reszelt sajt, kevés olaj.
Elkészítése: először a pörköltalapot készítettem el. Kevés olajon megfonnyasztottam az apróra vágott hagymát, fokhagymát, később hozzáadtam a felkockázott paradicsomot és vékony csíkokra vágott paprikát is. Sóztam, borsoztam, meghintettem fűszerpaprikával, felöntöttem egy kevés vízzel és puhára pároltam. Mehet bele ezután a darált csibemell, majd egy kevés vízzel elkevert tejföl és liszt keveréke is. Pár percig rotyogtassuk, de még sülni is fog, úgyhogy nem kell túlzásba vinni.
A besamelhez, a vajat tegyük egy forró edénybe, de kevergessük, nehogy megégjen. Amikor elolvadt meghintjük a liszttel és ezt követően felöntjük tejjel. Legjobb habverővel dolgozni, mert akkor nem fog becsomósodni. Amikor besűrűsödött, hozzátesszük a tejfölt és a sajt egy harmad részét, elkeverjük.
Az étel összeállításához, vegyünk egy nagyobb méretű tűzálló tálat és fektessünk a tál aljába a száraz csuszatésztából egy réteget. Kanalazzunk egy húsos réteget, majd egy besamelest is. Ezt folytassuk, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A tetején besamel legyen. Erre szórjuk a maradék sajtot, majd 180 fokos sütőben 30-35 percig süssük, amíg a sajt el nem kezd barnulni. Kicsit várjunk vele szeletelés előtt.

2016. január 10., vasárnap

My healthy breakfast

This is an unusual post. The reason is that, this is my English homework.

vegetable and fruit smoothie
Ingredients: 2 small beetroot, 2 apple, 1 carrot
Preparation: put the ingredients in the special centrifuge and turn on it.
To the juice is unnecessary to add anything. This is very healthy and really fresh food.

2016. január 7., csütörtök

leopárd kalács

Naná, hogy én is belesétáltam a csapdába! Amint megláttam, beleszerettem és muszáj volt elkészíteni! Lehet, hogy el vagyok maradva, de nekem tegnap FB-on jött szembe a kép a Kiskegyed konyhája oldalán. Kész voltam! Mivel igazi kalácssütő formám nincs ( azt sem tudom milyen az) így én a kis veknis tepsimben csináltam meg. Ez kicsinek bizonyult a sütés során, nem lett olyan szép a formája, mint az eredeti képen, több okból is. Mint említettem, nem megfelelő a sütőedényem, aztán én nem vágtam el kettőbe a tésztarudakat, csak szimplán fogtam. Az íze viszont verhetetlen! Igazi, finom kalácstészta, és a formája is figyelemreméltó.

Hozzávalók: 50 dkg süteményliszt, 2,5 dl tej, 5 dkg olvasztott vaj, 4 ek cukor, 2 cs vaníliás cukor,7 gr szárított élesztő, 1 egész tojás + 1 sárgája, 5 gr só, 1 narancs reszelt héja. A színezéshez 1+2 ek cukrozatlan kakaópor, kevés tej. A lekenéshez 1 tojásfehérje.
Elkészítése: a tészta hozzávalóit összedolgozzuk, lehet dagasztó géppel is, én kézzel gyúrtam, és szép lett. Ezt követően a tésztát 3 részre osztjuk, egy nagyobb adagra és két kisebbre. A két kisebbet színezzük a következő szerint. Az egyiket 1 kanál kakaóval és kevés tejjel, a másikat 2 kanál kakaóval és kevés tejjel. Ezt követően mindhárom gombócunkat letakarjuk és hagyjuk kétszeresére kelni.( kb 1 óra) Amikor megkelt a tészta, mindegyiket 7 részre osztjuk és a következőként járunk el velük. A sötétebb tésztát kisodorjuk olyan hosszúságúra mint a sütőedényünk. A világosabbat kinyújtjuk ugyanolyan hosszúságúra. beletesszük a közepébe a sötétebb tésztát, majd a széleit megkenjük felvert tojásfehérjével és ráhajtjuk. Ezt követően a fehér tésztával ugyanúgy járunk el, és ezzel beburkoljuk a másik két tésztát. ( a linken szépen létszik a fázisfotókon) Mind a 7 gombócot így készítjük el. Aki több mintát szeretne, az a sütőedény kétszeresére nyújtsa ki, majd vágja ketté az így elkészített rudakat. Amikor megvagyunk az összes előkészítésével, alaposan kivajazott edénybe tesszük, majd még hagyjuk pihenni 40 percet. Ezt követően kenjük le a tetejét tojásfehérjével és tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe, süssük 35 percig. A sütés végén én még átkentem egy barna cukorból készített sziruppal a tetejét és visszatoltam pár percre a sütőbe.

2016. január 6., szerda

zöldbabos tészta

Tegnap este jó szokásom szerint a TV Paprikát néztem, épp David Rocco műsora ment. Toszkánában főz ebben a sorozatában, én meg köztudott, rajongok azért a vidékért. Készített egy brokkolis tésztát, fusilivel, ami nekem annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezt elkövetem. Persze ahogy lenni szokott, én eltervezem, aztán a kamrám majd eldönti mit is fogok főzni.:)
A hűtőben zöldbab volt, a kamrában pedig farfalle. Mindegy a többi az stimmel.:)
Hozzávalók: tészta ( fusilivel szerintem autentikusabb) zöldbab (ez eredeti recept brokkolit javasol), egy kis darab füstölt húsos szalonna( az eredetiben pancetta ) olívaolaj, só, bors, fokhagyma, csili paprika ( őrlemény is jó) parmezán sajt.
Elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzzük (al dente). A zöldbabot is ugyanígy, hagyjuk kissé roppanósra. Miközben a két alap alkotóelem fő, vegyünk elő egy serpenyőt és tegyünk egy pici olívaolajat bele. A szalonnát vágjuk apró kockára és kezdjük el pirítani. Amikor már kiengedte a zsírját mehet bele az apróra vágott fokhagyma, a csili és a frissen tört bors. Sózni nem szükséges, mert a szalonna sós, és mindkét főzővízbe is tettünk sót. A tűzről időben vegyük le, ne égjen meg a fokhagyma. Időközben a kifőtt tésztát szűrjük le, majd a zöldbabot is és keverjük bele mindkettőt a serpenyőbe. Egy keveset a tészta főzővizéből öntsünk alá és tegyünk vissza a tűzre, kicsit forraljuk össze, hogy krémes állagot kapjunk. A végén szórjuk meg frissen reszelt parmezánnal. Szerintem nagyon finom és kb 15 perc alatt elkészül.
Megjegyzés: mennyiséget szinte soha nem írok, amikor főzök ( a sütés más) mert én egy személyes adagokat szoktam készíteni, de ha családnak készül, akkor az a mennyiség kevés lenne.

2016. január 4., hétfő

Szezámmagos, csípős, édes-savanyú csibefalatok

Jó hosszú címet szerkesztettem ennek az ételnek, de nem tudom rövidebben megnevezni.:) Kedvencem a kínai büfék kínálatából, 10 esetből 9-szer biztosan ezt választom. Itthon még soha nem készítettem el, de most a napokban a Fogadottnál (művésznevén Béb) megláttam a képet és hozzá a leírást is. Nosza, rajta, akkor próbálgassuk.:) Picit, de csak ici-picit alakítottam az Ő receptjén, igazán nem számottevő a különbség.

Hozzávalók: 70 dkg csibemell, sült csirke fűszersó, A bundához :  6 ek.liszt, 3 ek. kukoricakeményítő, 1 ek. olaj, 1,5  tk.sütőpor, 2 tojásfehérje, 1,5 dl víz. A bevonathoz: 2 ek. szezámmag, piri-piri szósz (ízlés szerint), 3 ek. ketchup, 2 ek.méz. A sütéshez olaj.
Elkészítése: A húst kockázzuk fel és keverjük össze a fűszersóval, hagyjuk állni fél órát. A bunda hozzávalóit összekeverjük, majd ebbe a palacsinta tészta szerű masszába forgatjuk a húsfalatokat és forró olajban kisütjük. Egy másik serpenyőben megpirítjuk a szezámmagot, hozzáadjuk az erős szószt ( ami lehet Erős Pesta is) majd a ketchupot és a mézet. Összeforraljuk, és ebbe keverjük bele a kisütött húsdarabkákat. Párolt rizssel tálaljuk, vagy önmagában jól megesszük.:)