A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszos. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 6., hétfő

Lassagne hús nélkül

Ebben az ételben a húst gombával helyettesítettem, plusz tölteléknek pedig egy ricottás spenót került bele.
 Hozzávalók 6 főre: a tésztához 3 db tojás, 20 dkg fehér liszt, 10 dkg zabliszt. A töltelékekbe : 50 dkg spenót, 25 dkg ricotta, 1 doboz darabos paradicsom konzerv, 25 dkg gomba, hagyma, fokhagyma, 1 db sárgarépa, a besamelhez vaj, liszt, tej. Fűszerek, só bors, oregano, bazsalikom, szerecsendió, olíva olaj. A tetejére reszelt sajt került.
Elkészítése: először a tésztát gyúrjuk össze, mert pihenni kell a nyújtás előtt fél órán keresztül. Nekem szép nagy tojásaim voltak, így nem kellett vizet használnom, de akinek kell, az tegyen bele. Összegyúrtam a tésztát, amíg gyurma állagú nem lett, folpackba csomagoltam és hagytam pihenni.
A gombát megtisztítottam, összevágtam apróra, ugyanígy a hagymát és a fokhagymát is. A sárgarépát megtisztítottam és lereszeltem. Egy serpenyőbe öntöttem egy kevés olajat, majd a hagymát, fokhagymát és sárgarépát odatettem pirítani. Amikor már megpuhult, felöntöttem a konzerv paradicsommal, fűszereztem és főztem még együtt kb 20 percet. Közben a spenótot és megtisztítottam a vastag levélnyéltől, mostam, lecsöpögtettem. Egy másik edényben kevés olajon megfuttattam, amíg össze nem esett, majd fűszereztem sóval, fehér borssal és szárított fokhagymával. Amikor kihűlt kissé, hozzátettem a ricottát és egy villa segítségével jól elkevertem. A besamelt a szokásos módon elkészítettem, vajban megfuttattam a lisztet, majd adagonként hozzáöntöttem a tejet is, csomómentesre kevertem. Sóztam és egy kevés szerecsendiót is reszeltem bele. Miután mindennel elkészültem, jöhetett a tészta kinyújtása. 3 egyforma darabra vágtam a téglalap alakra formázott tésztát, majd a tésztagép segítségével vékonyra nyújtottam. Azért választottam ezt a módszer, mert így már eleve szalagokat kapok, amit utána könnyen formára tudok darabolni, másrészt pedig a gép valóban egyenletesre nyújtja a tésztát. Itt következett a dilemmám, főzzem-e ki előre a tésztát, vagy bízzam a sütőre? Döntöttem, előfőzöm, de éppen hogy. Mivel ebben nem volt eddig túl sok rutinom, így nem egyesével terítettem ki a lapokat egy konyharuhára, miután kiszedtem a vízből, össze is ragadt alaposan, meg kellett dolgoznom a végeredményért. :) Azzal vigasztaltam magam, hogy a rétegek utána már úgysem látszanak :) Egy tűzálló edény aljára tettem egy kevés besamelt, majd rá egy sor tésztalapot, arra pedig az első réteg paradicsomos szószt. Aztán ismét besamel, majd paradicsomos szósz került a tésztalapok közé, majd jött egy réteg a ricottás spenótból, a végét paradicsomos szósz és besamel zárta. A tetejét jól megszórtam reszelt parmezán és narancs színű cheddar keverékével és 180 fokos sütőben fél órát sütöttem. Legközelebb meg fogom próbálni úgy is, hogy nem főzöm elő a tésztát, szerintem úgy is jó lesz. :) Eddig mindig a kész bolti lapokat használtam, de most úgy gondoltam, hogy én is tudok ilyent csinálni.

2017. június 29., csütörtök

Töltött canelloni

Eredetileg lassagne-t akartam csinálni, mert úgy emlékeztem, hogy van itthon tészta hozzá. Nem volt, nekem meg a 35 fokban nem volt kedvem nekiállni tésztát gyúrni, így tovább kutakodtam a kamrában és találtam egy doboz canellonit elrejtőzve..)
Volt spenótom és ricottám is, így adta magát a dolog, hogy ezekkel fogom megtölteni a kis tésztacsöveket. A spenótot már feldolgoztam korábban, és így volt lefagyasztva, de ha valaki frisset használ, akkor egy kevés vajon és olívaolajon fonnyassza meg előtte a spenót leveleket, tegyen hozzá fokhagymát és sót, valamint egy kevés borsot is, majd törje össze amivel tudja. Én villát használtam erre a célra, mert szeretem ha a spenót kicsit darabos marad, de lehet használni botmixert is, vagy aprítógépet. Amikor a spenót kész keverjük össze a ricottával és még egy kevés szerecsendióval is. A canelloni tésztát főzzük kicsit elő, de nem kell puhára, csak pár percig. Ezt követően szürjük le, és amikor kihűlt akkor töltsük meg a spenótos krémmel. Vajazzunk ki egy tűzálló tálat, majd fektessük egymás mellé a töltött tésztákat. Öntsük le 2 dl 30 %-os tejszínnel, és szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal, ami nálam most mozzarella volt. Tegyük előmelegített 180 fokos sütőbe és süssük 20 percig.
Nekem bejött. :)

2017. június 16., péntek

Kicsit olaszos

Ez a mai ebéd, de remélem ízleni fog minden érintettnek :)
Cukkinis fasírtgolyók, paradicsomos hosszúmetélttel, nekem bejön.
Hozzávalók: 1 doboz konzerv paradicsom, lehetőleg egész paradicsomokkal, 1 csomag hosszú metélt, 2 kisebb cukkini, hagyma, fokhagyma, parmezánsajt, tojás, zsemlemorzsa, bazsalikom, petrezselyemzöld, olívaolaj, só, bors, oregáno, kevés szegfűszeg, és fahéj, esetleg pici cukor, ha szükséges a paradicsom savassága miatt.
Elkészítése: a cukkinit megmossuk és lereszeljük a reszelő nagyobb lyukú részén, sózzuk, hagyjuk állni 20 percet, majd facsarjuk kis a levét teljesen. Vágjunk apróra hagymát, fokhagymát, tegyünk a kifacsart cukkinihez, 2 tojással, reszelt parmezánnal, az összeaprított zöldekkel,  és zsemlemorzsával keverjük össze, borsozzuk és gyúrjunk kis golyókat belőle. Helyezzük a golyócskákat egy olajjal kikent sütőlemezre, majd süssük 180 fokos sütőben 30 percig, közben egyszer forgassuk meg.
A paradicsomot öntsük egy edénybe, fakanállal törjük össze, majd egy kevés olíaolaj hozzáadásával kezdjük el forralni. Tegyünk bele egy kevés fokhagymát, egy pici szegfőszeget és fahéjat, sózzuk, borsozzuk, és fűszerezzük oregánóval. Ha savanyúnak találjuk egy kevés cukorral javíthatunk rajta. A tésztát főzzük ki sós vízben, majd szűrjük rá a paradicsommártásra. Forgassuk el a mártásban a tésztát, majd a megsült cukkinifasírttal tálaljuk.


2016. január 6., szerda

zöldbabos tészta

Tegnap este jó szokásom szerint a TV Paprikát néztem, épp David Rocco műsora ment. Toszkánában főz ebben a sorozatában, én meg köztudott, rajongok azért a vidékért. Készített egy brokkolis tésztát, fusilivel, ami nekem annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezt elkövetem. Persze ahogy lenni szokott, én eltervezem, aztán a kamrám majd eldönti mit is fogok főzni.:)
A hűtőben zöldbab volt, a kamrában pedig farfalle. Mindegy a többi az stimmel.:)
Hozzávalók: tészta ( fusilivel szerintem autentikusabb) zöldbab (ez eredeti recept brokkolit javasol), egy kis darab füstölt húsos szalonna( az eredetiben pancetta ) olívaolaj, só, bors, fokhagyma, csili paprika ( őrlemény is jó) parmezán sajt.
Elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzzük (al dente). A zöldbabot is ugyanígy, hagyjuk kissé roppanósra. Miközben a két alap alkotóelem fő, vegyünk elő egy serpenyőt és tegyünk egy pici olívaolajat bele. A szalonnát vágjuk apró kockára és kezdjük el pirítani. Amikor már kiengedte a zsírját mehet bele az apróra vágott fokhagyma, a csili és a frissen tört bors. Sózni nem szükséges, mert a szalonna sós, és mindkét főzővízbe is tettünk sót. A tűzről időben vegyük le, ne égjen meg a fokhagyma. Időközben a kifőtt tésztát szűrjük le, majd a zöldbabot is és keverjük bele mindkettőt a serpenyőbe. Egy keveset a tészta főzővizéből öntsünk alá és tegyünk vissza a tűzre, kicsit forraljuk össze, hogy krémes állagot kapjunk. A végén szórjuk meg frissen reszelt parmezánnal. Szerintem nagyon finom és kb 15 perc alatt elkészül.
Megjegyzés: mennyiséget szinte soha nem írok, amikor főzök ( a sütés más) mert én egy személyes adagokat szoktam készíteni, de ha családnak készül, akkor az a mennyiség kevés lenne.

2015. november 26., csütörtök

Spaghetti all funghi

Imádom a tésztákat (mondjuk ezt titkolni sem tudnám) főleg az olasz módra készültek a kedvenceim.
Semmi cicó, csak tészta, jófajta olívaolaj, fokhagyma, chili és most egy kis gesztenyegomba.
Anyám! 15 perc alatt elkészül és olyan isteni, hogy ha csak rágondolok máris újra megenném!
 Hozzávalók: spagetti, gomba, fokhagyma, chili, petrezselyemzöld, olívaolaj és reszelt parmezán
Elkészítése: a gombát felszeleteljük, majd olajon megpirítjuk, közben a tészta vizét is odatesszük. Miközben a gomba pirul 2 gerezd fokhagymát összenyomunk, majd apróra vágunk. Egy piros chili paprikát hosszában felvágunk a magokat kikaparjuk, majd vékony csíkokra vágjuk. Ha a víz felforrt beletesszük a tésztát és fogkeményre főzzük. A gomba időközben szépen megpirult, mehet bele a chili és a fokhagyma, ezzel már csak 1-2 percig sütjük, elzárjuk alatta a lángot. Beleszórjuk az apróra vágott petrezselymet és beleforgatjuk a leszűrt tésztát.  Ezt követően egy kevés olívaolajat csorgatunk még rá, majd meghintjük frissen reszelt parmezánnal. Nekem ez egy kényeztető ételnek számít.

2014. január 15., szerda

paradicsomos húsgombóc olasz módra

Ez a paradicsomos húsgombóc attól különbözik a magyar társától, hogy parmezán sajt és petrezselyemzöld van benne. Elkészítése nem bonyolult, és az íze nagyon jó.

Hozzávalók :
- a húsgombóchoz: fél kg marha és sertés darált hús vegyesen, zsemlemorzsa, 2 ek reszelt parmezán sajt, tojás, só, bors, fokhagyma, petrezselyemzöld.
- a paradicsom mártáshoz: egy hámozott paradicsom konzerv, 1 ek kechup, 1 kk pritamin paprika, 1 kis fejhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk oregano, 1 kk bazsalikom (szárított) só, olaj és 1 kk cukor.

Először a mártást készítjük el. A hagymát, fokhagymát felaprítjuk, majd olajban odatesszük dinsztelődni, pici sóval, mert akkor nem ég meg. Amikor már üveges, hozzáadjuk a konzerv paradicsomot, majd botmixerrel pürésítjük is az egészet. Mehetnek bele az ízesítők és lassú tűzön 20-25 percig főzzük. Közben elkészítjük a húsgombócokat. A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket és a tojást, majd addig adunk hozzá zsemlemorzsát, amíg jól gyúrható állagot nem kapunk. Ezt követően vizes kézzel kis gombócokat formálunk, majd beletesszük a paradicsomszószba és még kb 30 percig főzzük, de most már fedő alatt.
Spagetti tésztával tálaljuk.

2010. augusztus 4., szerda

pasta al nero di seppia i frutti di mare

Mindent megvettem hozzá, aztán jól megcsináltam. :)
A tésztát nem magyarázom el, hogy kell kifőzni. :P :)
A mindenféle herkentyűt meg ömlesztve forró olívaolajba dobtam, miután pár perc alatt megsült, fűszereztem sóval, fehér borssal, citromlével, babérlevéllel, csili paprikával, fokhagymával. Aztán csak ráhalmoztam a tésztára....a folytatás úgy hangzik, hogy nyammi. :):)

2009. október 16., péntek

rizotto

Rizottót majdnem mindenből lehet készíteni. Én is sok változatát ismerem, és szeretem is, ezt az egyszerű ételt. A spanyolok híres paellája is tulajdonképpen a rizotto egy kibővített változata. Sőt, a nálunk ismert rizses hús is az, csak nem ezzel a technikával készül. :) Ma gombás-zöldborsós rizottót készítettem. Egy hiányossága van, nincs benne vaj, egészen egyszerűen azért, mert az nem volt itthon.:) Hozzávalók: egy marák zöldborsó, egy marék erdei gomba, egy marék rizotto rizs, húsleves, só ( módjával, mert a húslevesnek is van sótartalma), bors, parmezán sajt ( vagy pecorino), vaj, olívaolaj.
Az olajon elkezdem párolni a zöldségeket.

Amikor a zöldségek kissé átpárolódtak, de még nem puhák, hozzáteszem a gömbölyűszemű rizst, és ezzel is kevergetem. Majd apránként ( merőkanalanként) hozzáadom a húslevest, mindig csak keveset, és ezzel folyamatosan kevergetem. Ha elfőtte a levét, újabb adag húslevest öntök hozzá és ezt addig folytatom, amig a rizs meg nem puhul. Itt kellene belekeverni a vajat, hogy szép selymes legyen, de momentán az nem volt itthon. Megszórom a parmezán sajttal és azt is belekeverem.
Kész! :)

2009. március 26., csütörtök

Guacamole szezámos grissottival



Alessiánál láttam a minap ezt az avokádókrémet. Bevallom őszintén, alulművelt voltam eddig, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi az a guacamole.

Aztán rákerestem a neten a gúgliban. Többféle elkészítést is olvastam. Volt aki összetörte villával az avokádót és erre esküdött, volt aki turmixolta.

Én a villás megoldásra szavaztam, és nekifogtam.:)

Hozzávalók egy személyre : 1 puha érett avokádó, 2 szál zsenge zöldhagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj az extra szűz, fél citrom leve, korianderzöld, egy pici chili paprika.

A zöldhagymát nagyon apróra vágtam, a fokhagymagerezdeket először "agyoncsaptam" a késsel, finomra felaprítottam, majd a chili paprikát is szinte forgácsokra vágtam. Az avokádót félbevágtam, kiemeltem a tyúktojásra hajazó magját, majd kikanalaztam a héjából. Ha puha az avokádó ez könnyen megy. Az avokádó husát egy villával összetörtem, szinte pépesre, majd hozzáadtam a fél citrom levét, a hagymákat, a chilit, sóztam, borsoztam és öntöttem hozzá még egy kevés olívaolajat. A tetejét megszórtam korianderzölddel, majd jó alaposan összekevertem. Isteni, enyhén csípős, savanykás ízű dipet kaptam, amibe most szezámos grissottikat mártogatok, és roppant elégedetten szemlélem a világot. :)

2009. március 1., vasárnap

vega bolognai


Ma vega kaja, bolognai...egyszer már leírtam....annyi a különbség, hogy ez most csak zöldséggel készült.
Hagyma, fokhagyma, californiai paprika, gomba, cukkini....ezt megpíritom kevés olajon. Aztán ráöntök 2 dl tejet és 3 dl vizet, majd 1 cs bolognai rakott tésztaport, ezzel őzöm 1 percig. Utána kivajazott tepsibe 15 dkg bármilyen száraztésztát teszek, ráöntöm a keveréket, megszórom sajttal és 200 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

2009. február 28., szombat

rántott szelet bolognai módon



A kép már megint lopott ...de a recept az többszörösen kipróbált.
0,5 kg darált húsból ( ez is lehet bármilyen én általában marhát szoktam ) és 2 db sárgarépából bolognai ragut készítek. Természetesen kell hozzá vöröshagyma, fokhagyma, hámozott paradicsom (konzervben vagy friss paradicsomból) oregánó, só, bors, bazsalikom, olívaolaj.
Először megpiritom a hagymát olajon, majd hozzáadom a darált húst és a lereszelt sárgarépát, Ezt együtt párolom, kis idő múlva a paradicsom is mehet az edénybe, majd a végén a zúzott fokhagyma (1-2 gerezd) és a fűszerek.
Spagettit főzök ki "al dente". Amig a tészta fő, kirántom a húszeleteket, normál módon. A hús bármilyen lehet, és inkább csirke vagy pulykamellet szoktam rántani.
Amikor a hús kisült és a tészta is megfőtt, tálalom.
A tányér egyik oldalán a friss rántott husi, a másik oldalon a kifőtt spagetti tészta, ráhalmozva a bolognai ragu, majd az egész megszórva reszelt sajttal.

bolognai rakott tészta



Bolognai rakott tészta
Hozzávalók
25 dkg darált hús
15 dkg száraz tészta
1 cs. bolognai rakott tészta keverék
2 dl tej
3 dl víz
10 dkg sajt
Roppant egyszerű étel, a zacskón rajta van hogy kell készíteni. A húst megsütni, felönteni a tejjel és a vízzel, beleszórni a port, majd együtt főzni pár percig. Ezt követően egy közepes tepsibe beleszórni a száraz tésztát, ráöntetni a kotyvalékot, a tetejére rászórni a megreszelt sajtot, betolni a sütőbe és 30 percig sütni. Meglepően finom. A darált húst szoktam néha helyettesíteni zöldséggel is, azzal is kiváló.