2012. december 22., szombat

Ebéd Jamie módra

Tegnap a legidősebb unokámmal este a TV Paprikát néztük, épp Jamie Oliver csillogtatta a tudását, a szerinte 15 perces kajákról. Nos, nekem kicsit tovább tartott, de a lényeg, hogy egy hatéves volt a séf, én meg a kuktája.:)
 Így főz az én unokám! :)
 A köret hozzávalói: 1 nagyobb vagy  2 kisebb zeller gumó, 25 dkg bébispenót, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, 1 börge rizs.
A zellert megtisztítjuk, majd 1 cm-es kockákra vágjuk. Olívaolajon pároljuk, sózzuk, borsozzuk, kakukkfüvet adunk hozzá, majd amikor megpuhult, beleforgatjuk a spenótot is, még pár percig sütjük és elzárjuk alatta a lángot. A rizst a szokásos módon megfőzzük, majd a kétféle köretet összekeverjük.
 A húsgombócokhoz: 40 dkg sertés darálthús, 40 dkg marha darálthús, só, bors, kaporlevél, köménymag, olívaolaj, 0,5 dl vodka, 2-3 evőkanál áfonyadzsem, 2 dl tejszín.
A 2 fajta darálthús összegyúrjuk, fűszerezzük sóval, borssal, aprított kaporral és kis gombócokat formázunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a gombócokat szépen egymás mellé, majd 200 fokos sütőben megsütjük. ( Az eredeti verzió szerint végig serpenyőben sülnek a gombócok, de én jobban szeretem tepsiben sütni, nem kell olaj, nem fröccsöl) Ezt követően áttesszük egy serpenyőbe őket, meggyújtjuk alatta a lángot, megfűszerezzük köménymaggal, majd felöntjük 0,5 dl vodkával és meggyújtjuk a szeszt. Amikor a lángok kialudtak, belekeverjük az áfonyadzsemet, picit karamellizáljuk, majd felöntjük a tejszínnel és besűrítjük kissé.
Tálaljuk.:)

2012. december 21., péntek

gasztroajándék és bundáskenyér újratöltve

 lilahagyma,- és narancslekvár
Lilahagyma lekvár hozzávalói : 5-6 fej sötétlila hagyma, 3 evőkanál barna cukor, só, bors, kakukkfű, babérlevél, 5 dkg vaj, 1,5 dl száraz bor, 3 evőkanál balzsamecet.
A hagymát felszeleteltem, majd a vajon karamellizáltam a barna cukrot, rádobtam a hagymát és megpirítottam a cukros vajon. Amikor már jól összeesett, akkor enyhén sóztam, beledobtam a babérlevelet és a kakukkfüvet, felöntöttem a borral és addig forraltam, amíg el nem forrt az összes leve. Akkor ráöntöttem a balzsamecetet, azzal is összeforraltam, majd mehetett az üvegekbe. A receptet sok helyen megtaláltam, de Málna konyhája segített az elkészítésében.:)
Narancslekvár hozzávalói : 2 kg narancs, 2 citrom, 1 kg cukor, 3 dl víz.
A  narancsokat és a citromot alaposan megmosom, meleg vízben, majd zöldséghámozóval vékonyan lehámozom a héjukat. Ezeket apróra összevágom, és 3 dl vízben odateszem főni a cukor felével. Kb 20 percig forralom, addig előkészítem a gyümölcsöket. A fehér részét teljesen eltávolítom a gyümölcsöknek, majd kifilézem feldarabolom a gyümölcsöket és botmixerrel összetöröm. Aztán együtt főzöm a cukor másik felével és a már puha héjakkal együtt. Lehet ízesíteni szegfűszeggel is.45 perc alatt annyira besűrűsödik, hogy lehet üvegbe merni, 5 percig fejtetőre állítani, majd ha kihűlt becsomagolni és elajándékozni.:)
 bundáskenyér tepsiben sütve
Hozzávalók egy nagy gáztepsihez elég toast kenyér, 1 nagy doboz tejföl, 4 tojás, só, bors, fokhagyma, reszelt sajt, olaj vagy vaj.
A tepsit kibélelem sütőpapírral, majd kiolajozom, vagy kivajazom. A kenyereket lefektetem a tepsibe, a többi hozzávalót, a sajt kivételével elkeverem, majd a kutyulmányt ráöntöm a kenyerekre, megszóróm sajttal és 180 fokos sütőben  20 perc alatt megsütöm.
A recept innen van.

2012. november 12., hétfő

vajas pogácsa

Hozzávalók : 60 dkg liszt, 25 dkg vaj, 1 kis doboz tejföl, 2 egész tojás ( egy a tésztába, egy a tetejére) 2,5 dkg élesztő, só, pici cukor, a szóráshoz sajt, vagy valami más (szezám, kömény).
A hozzávalókat összegyúrom ( nem futtatom fel az élesztőt). 30 percig pihentetem ( ha a tészta nem elég lágy, kevés vizet vagy tejet lehet hozzá adni, esetleg még egy kis tejfölt). Lisztezett deszkán kinyújtom, 3 x hajtogatom a szokásos módon, közben a hajtogatások között pihen a tészta, lehetőleg hűvös helyen ( nekem az erkélyen). A végén kinyújtom 1 cm vastagra, megkenem tojással és megszórom sajttal. a tepsiben hagyom még kicsit pihenni, mielőtt előmelegített sütőbe tenném, 200 fokon 20 perc alatt megsül.

2012. november 5., hétfő

vargabéles

 Hozzávalók: 30 dkg cérnametélt, 2,5 dl tej, 5 tojás + 1 tojás sárgája, 50 dkg túró, 2 kis doboz tejföl, 1 citrom lereszelt héja, mazsola ízlés szerint ( nálunk nem volt benne, mert az egyik lánykám nem szereti) 25 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 cs. hűtött réteslap, vagy 2 cs leveles tészta, 10 dkg vaj, olaj, csipet só
Elkészítése: Először a 2,5 dl tejet felöntöm ugyanennyi vízzel és ebben kifőzöm a cérnametéltet, amit egy kevés olajjal elkeverek, hogy ne ragadjon össze és félreteszem kihűlni. Aztán az 5 tojás sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral elkeverem, majd hozzávegyítem a túrót és a tejfölt is, aztán a reszelt citrom héját és a megmosott, lecsöpögtetett mazsolát is. Az 5 tojásfehérjét felverem egy csipet sóval kemény habbá. A kihűlt tésztát először belekeverem a túrós masszába, majd óvatosan a felvert habot is állandóan alákeverve hozzáadom. A vajat felolvasztom, és kikenek vele egy akkora tepsit, amekkorák a réteslapok. Aztán 3 réteg réteslapot lefektetek a tepsi aljára, egyenként megkenve az olvasztott vajjal. Erre kerül a töltelék, majd a másik 3 réteslap szintén vajazva. A tetejét megkenem a tojássárgájával és a maradék vajjal. Előmelegített sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütöm. A tetejére porcukrot szórok és kockára vágva tálalom.

2012. november 1., csütörtök

boszorkány ujjak

 A napokban Archeo blogján láttam meg ezeket a rémesen ronda sütiket. :) Naná, hogy azonnal meg akartam csinálni. Mivel az elmúlt napokban folyamatosan főztem és sütöttem valamit, ma reggel került rá a sor. A recept végül is innen van, ezek szerint sütöttem meg én is a sütiket. A formázást még gyakorolhatom, és mivel figyelmetlen voltam, sem nem pihentettem a tésztát ( pedig tudom, hogy a vajas tésztának kell az a pihenés a hűtőben) sem nem kentem meg tojással. Ízre nagyon finom és első próbálkozásnak elégedett is vagyok az eredménnyel. Ma tesztelem a családon és a szomszédságon, és ez fogja eldönteni, hogy a jövőben hányszor gyakorlom majd az elkészítését. :)
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 20 dkg darált mandula, vagy dió ( nekem mogyoró volt itthon) 10 dkg cukor, 2 tojás, 10 dkg egész mandula ( nekem tökmag) piros színű lekvár ( nekem csipkebogyó)
Elkészítése : A hozzávalókat összegyúrjuk és egy órára ( de minimum fél órára) hideg helyre tesszük pihenni. Ezt követően ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, kb 10 cm-es darabokra felvágjuk, ujjakat sodrunk a tésztából, kialakítjuk a bütyköket, barázdákat és a körmök helyére belenyomkodjuk a mandulát (tökmagot). Tojássárgájával megkenjük és 180 fokos előmelegített sütőben megsütjük kb 20-25 perc.
Én nem ragasztottam be lekvárral, helyette "kilakkoztam" sütés után a körmöket, az ujjakra is csepegtetve a "vérből". Lehet olvasztott csokival is "kilakkozni"a körmöket, miután már kihűlt a sütink.

2012. október 30., kedd

gesztenyés-csokis süti

Ezt a süteményt ezen a blogon találtam pár napja, azóta "szemezek" vele. Megmondom őszintén rákerestem máshol is, mert nem akartam elhinni, hogy liszt nélkül összeállhat ez a folyós tészta. Amikor kivettem a sütőből ( én 30 percig sütöttem) teljesen elkenődtem az állagán. Ki is tettem a teraszra és jól ott is hagytam délutánig. Aztán ez lett belőle...isteni, elolvad a szájban, mint egy habkönnyű brownie. Na persze több ezer kalória, de akkor is...nagyon, nagyon finom.
Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 20 dkg vaj, 10 dkg barna nádcukor, 20 dkg gesztenyemassza, 2 dl tej, 3 egész tojás, csipetnyi só.
Elkészítése: A tejet felforrósítjuk és elkeverjük benne a gesztenyemasszát. A tojások sárgáját kikeverjük a barna cukorral. Az étcsokit és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk. A tojás fehérjéket a csipetnyi sóval kemény habbá verjük. Előmelegítjük a sütőt 170 fokra.
A csokis vajat, a tojásos cukrot és a tejes gesztenyemasszát összekeverjük egy nagyobb tálban, majd óvatosan beleforgatjuk a tojások kemény habját. Egy 23 cm-es tortaformát ( én kuglófformában sütöttem) kivajazunk, majd beleöntjük a keveréket. A biztonság kedvéért az edényt egy forró vízzel teli tepsibe állítottam és úgy toltam be a sütőbe, 30 percre. Senki ne ijedjen meg amikor kiveszi, az egész össze fog esni és úgy néz ki mintha sületlen lenne, de pontosan úgy viselkedik mint a brownie, vagy a csokis kekszek, amikor kihűl, megszilárdul és isteni finom íze lesz.
Csak dicsérni tudom, remek édesség.

babos kacsa

Egyik nagy kedvencem blogjáról "ollóztam" ezt az ételt. Úgy ahogy van isteni. :) Köszönet az ötletért és az instrukciókért. :):)

Hozzávalók : 2 kacsacomb, 2 konzerv óriás fehér bab, 10 dkg bacon, rozmaring, kakukkfű, 3 db paradicsom, hagyma, fokhagyma, só, rózsabors.

A kacsacombokat sóval és rózsaborssal bedörzsöltem, majd egy vastag falú edényben pároltam-sütöttem, hagyma, fokhagyma és rozmaring társaságában, amíg meg nem puhultak.

Egy másik serpenyőben kiolvasztottam a kockára vágott bacon zsírját, majd apróra vágott hagymát, 1 gerezd összelapított, finomra vágott fokhagymát pirítottam rajta. Ezt követően a felkockázott, meghámozott paradicsomot is rádobtam, majd a friss kakukkfű leveleket is. Picit utánasóztam és mehetett bele a lecsepegtetett óriás bab, majd ezzel együtt még kicsit főztem.

Amikor elkészültek, egy cserépedény aljára tettem a babot, ráfektettem a kacsacombokat és betoltam a 220 fokos sütőbe, amig kicsit össze nem sültek.

2012. október 28., vasárnap

gesztenyés-csokis muffin

A múltkor már egyszer elkövettem ezt a muffint, de akkor a kiránduláson elfogyott és nem készült róla kép.
Tegnap este Erik a vacsora közben "sokkolt" a telefonján lévő muffinos képeivel, gondoltam ma reggel, hogy  talán megint kellene sütnöm. :)
Vittem is át neki ma reggel, ezzel a szöveggel : Muffin Man, nem babrálsz ki velem, itt van a muffinod wehehe. :):):):)


Hozzávalók: Nigella alapreceptje szerint majdnem ugyanúgy. :) 12,5 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 ek barna nádcukor, 2 kk sütőpor, 2 egész tojás, 0,5 dl tej, 1 kk só, 25 dkg gesztenyemassza, 1 tábla étcsoki apróra vágva, 1 tk vanilia aroma, 2 tk rum aroma.

A nedves és a száraz hozzávalókat külön összekeverem, majd az egészet egybeöntöm. 180 fokra előmelegített sütőben, 20 perc alatt sül meg muffin formában. A tetejére 2 dl habtejszínt, 2 ek porcukorral kemény habbá vertem és karamelles öntettel megcsorgattam.

2012. október 26., péntek

kolbászos pogácsa Eriknek :)

Hozzávalók : 60 dkg liszt, 20 dkg zsiradék (bármilyen, én zsírt használtam) 2 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1,5 dl tejföl, 2 tojás + 1 tojás sárgája, 1 tk só, 1 tk cukor, 20 dkg puha füstölt kolbász, reszelt sajt a tetejére.

A tejbe beleszórom a cukrot, meglangyosítom és felfuttatom benne az élesztőt. Közben a lisztet átszitálom a sóval, egy mélyebb tálba. A tejfölbe elkeverek 1 egész tojást és egy sárgáját amennyiben nem felejtem el és nem utólag bűvészkedem bele a tésztába, mint ma  majd összevegyítem az olvasztott zsiradékkal. A lisztbe mélyedést készítek, beleöntöm az élesztős tejet, a zsiradékkal elkevert tojásos tejfölt és jól összegyúrom. Kidagasztom, gömbölyűre formálva letakarom langyos helyen 1 órát kelesztem. Közben a kolbászt apróra vágom és lereszelem a sajtot. Amikor a tészta megkelt, vékonyan kinyújtom egy lisztezett deszkán, megkenem az apróra vágott kolbász felével, és összehajtogatom. Így pihen 15-20 percet, majd újból kinyújtom, megkenem a kolbász másik felével és ismét hajtogatom (mint a tepertős pogácsát). Újabb 15-20 perces pihentetés után, 190 fokra előmelegítem a sütőt. A tésztát kinyújtom 1 cm vastagra, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatom, tepsibe teszem és 20-25 percig sütöm. Én nem szoktam pogácsa szaggatóval bajlódni, egyszerűen kockára vágom a tésztát és úgy sütöm meg, így nincsenek leeső szélek, nem kell újra gyúrni..stb.

2012. október 9., kedd

valami olaszos

Tegnap néztem Donna Hay műsorát a TV-ben, és egy olaszos csibemellet készített, amire én azt gondoltam, ez biztosan finom lehet!
Oda is ügettem a mélyhűtőhöz és kivettem a fagyasztóból a fél csibemellet.
Aztán reggel mégiscsak kissé másképp kezdtem hozzá.
Az eredeti recept így szólt.
2 fő részére 25 dkg koktélparadicsom, félbevágva, tepsibe téve. 6 fej!!! ( nem vicc, tényleg annyi volt) egész fokhagymát héjastól mellé tenni és felkockázni mintegy 15 dkg kolozsvári szalonnát, azt is beszórni a paradicsom és fokhagyma mellé. Felvágni julianne-ra 5-6 levél bazsalikomot és azzal, valamit sóval és borssal megszórni az ételt, meglocsolni olíva olajjal. 180 fokos sütőben 20 percig sütni, majd beletuszkolni 2 fél csibemellet egybe és azzal még sütni 20 percig.
Ezzel szemben az enyém ilyen lett. :) Hozzávalók majdnem ugyanazok, csak én összesen 2 gerezd fokhagymát használtam fel, és mivel egymagamnak főztem elég volt a fél csibemell is. Koktélparadicsom sem volt már 25 dkg, inkább csak a fele, még hozzátettem egy kápia paprikát is, és találtam a spájzban 1 kis doboz light besamell mártást. A csibemellet csíkokra vágtam, megpirítottam egy kanál olajban, majd mellé dobáltam a félbevágott koktélparadicsomot és a felcsíkozott paprikát, majd a durvára vágott fokhagymát is.
A végén összefőztem a light besamellmártással. Bazsalikom levéllel díszítettem és wook tésztát tálaltam mellé.

2012. szeptember 19., szerda

cukkinis palacsinta

Az egyik kedvenc oldalamon (NoSalty) olvastam ennek a palacsintának a receptjét.
Kicsit változtattam rajta ( laktózmentes tejjel és szódavízzel készítettem) tölteléknek krémsajtos, gombás, spenótos keveréket választottam
 Hozzávalók a tésztához: 2 tojás, egy kisebb cukkini, 15 dkg liszt, 3 dl tej (laktózmentes) só, fél dl olaj, 1 dl szódavíz. A cukkinit megmosom, héjastól lereszelem, sózom, összekeverem a 2 tojással, liszttel, tejjel, olajjal és állni hagyom fél órát. Ezt követően szódavízzel felöntöm,elkeverem és a szokásos módon palacsintákat sütök belőle.
 Hozzávalók a töltelékhez : 25 dkg gomba, 15 dkg spenót, 25 dkg natúr sajtkrém, 2 gerezd  fokhagyma, bors, só, olaj,  a tetejére csípős cheddar sajt kb 10 dkg.
A gombát, spenótot kevés olajon megpárolom, hozzáadom a zúzott fokhagymát és addig sütöm, amíg a kiengedett leve el nem párolog. Ezt követően belekeverem a natúr sajtkrémet, majd fűszerezem.
 A palacsintákat kb feléig megkenem a töltelékkel, majd rászórom a csilis cheddart, és négybe hajtom.
 egy adag, 2 db palacsinta 
Aztán már csak enni kell. :)

Hirtelen felindulásból

A mai ebédem, hirtelen felindulásból keletkezett kb 15 perc alatt.
Történt az, hogy kivettem hétfő reggel a mélyhűtőből egy csomag csibemellnek látszó ( soha nem írom rá mi van a csomagban, mivel általában csibemellet veszek) kisebb fagyasztékot. Vettem gombát is, meg főzőtejszínt is, hogy na majd én csinálok magamnak jól, tejszínes gombás csirkét.
Aztán hétfőn este későn mentem haza, teljesen elfeledkeztem a húsról, és mivel keddre volt ebédem ( halászléra voltam hivatalos) nem is gondoltam arra, hogy nekem főznöm kellene. Tegnap a munkából nem hazamentem és persze teljesen váratlanul ott is maradtam éjszakára. :)
Reggel, otthon, kissé félve néztem meg a húst, de kutya baja nem volt, azon kívűl, hogy nem csibemell, hanem darált pulykahús volt a csomagban. :):)
Hirtelen felindulásból alkottam a következő, neve nincs ételt, aminek a "Hirtelen felindulásból" címet adtam.
Hozzávalók: egy csomag tévedésből felengedett pulyka darálthús, kb 20 dkg, 2 közepes burgonya, 1 fej sonkahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 db szintén elfeledett, hűtőben meglapuló Q10 hiányos ( azaz ráncoska) alma, só, frissen őrölt bors, kurkuma, őrölt római kömény, 1 kanál olíva olaj.
A darálthús adott állagú, a hagymát félkörívesre vágtam, a fokhagymát ellapítottam, apróra vágtam, a burgonyát szintén félkörívesen felszeleteltem, kb 2 mm vastagságúra, az almát negyedekbe vágtam.
Az egészet megsütöttem forró serpenyőbe, minimális olajon, fűszereztem.
Meglepően finom lett :)

2012. augusztus 14., kedd

Kárpáti borzaska

Az elmúlt hétvégén ettem ezt az ételt a Trón Étteremben, és nagyon ízlett. El is határoztam, hogy elkészítem. A gondolatot ma tett követte.
Hozzávalók 2 személy részére : 3-4 szelet karaj, 2 nagyobb burgonya, 1 tojás, 2-3 kanál liszt, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, olaj a sütéshez.
A hús tetejére: 1 kis pohár tejföl, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só, reszelt sajt.
A húsokat kilapítom, sózom, borsozom, néhány órára hűtőszekrénybe teszem. A krumplikat meghámozom, majd apró lyukú reszelőn lereszelem, összekeverem a tojással, liszttel, sóval,borssal, zúzott fokhagymával. A húsokat először lisztbe mártom, majd a krumplis masszába, és forró olajban mindkét oldalukat aranybarnára sütöm. A tetejére teszem a fokhagymás tejfölt és a reszelt sajtot. Grill zöldségekkel tálaltam.

2012. július 14., szombat

sós rúd

Ez a recept Limarától van, nagyon örültem, amikor megláttam nála, mindjárt ki is próbáltam
 a sós rudak
Nálunk a bosnyák pékségben, ilyen néven kapható. Az unokáim kedvence ez a könnyű, sós tészta. Többek között azért is szeretjük, mert Kolos laktózérzékeny, de ezt eheti minden megkötöttség nélkül.
Nagyon örültem annak, amikor Limaránál megláttam ezt a receptet, mindjárt el is készítettem, 2 egymást követő nap.
A második alkalommal már csak 8 részre osztottam a tésztát, és így kaptam meg az eredeti sós rudakhoz megtévesztésig hasonlítót, mind ízben, mind formájába.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 0,5 dl olaj, 1 dl tejföl ( én laktózmentes használtam) ízlés szerint só, cukor, 2 dkg élesztő, 250 ml langyos víz.
A hozzávalókat összegyúrtam, fél óráig kelesztettem, jól megcsapkodtam utána a tésztát, majd 8 egyenlő részre osztottam, kisodortam és sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem egymás mellé, nem túl szorosan.
20 percig kelt, majd 200 fokos előmelegített sütőben sütöttem 5 percig. Közben elkészítettem a sós öntetet rá, amivel dekoráltam.
2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, és annyi víz, hogy kissé sűrű palacsinta tésztát kapjuk. Ezzel aztán megcsorgattam a sós rudakat, majd még 10 percig sütöttem. A sütés befejeztével az előírásnak megfelelően, letakartam egy tiszta konyharuhával. hogy megpuhuljanak.
Ezuton is köszönöm a receptet Limarának, újabb családi kedvenc receptje került hozzánk, általa.

és akik miatt sütöttem :)

2012. június 30., szombat

részben idegen tollak

 Grillezett csülök ( ezt nem én követtem el, viszont nagyon király volt) majonézes újkrumplisaláta, coleslaw, és egy kis hamis görög saláta.
Ezt sem én követtem el, bólyi túrós, mazsola helyett, meggyel. I hope you don't mind my teacher? :)

2012. június 19., kedd

Bread and butter pudding

Kivételesen nem én készítettem el, viszont annyira finom, hogy engedélyt kértem a publikálásra. A kép saját, valami azért legyen is az. :)
 Hozzávalók : 1 csomag toast kenyér ( 80 dkg, 20 szelet) 1,5 liter tej, 3 tojás sárgája, fahéj, mazsola, vanilia aroma, 15 dkg barna cukor, 22 dkg sótlan vaj.
Elkészítése : Normál meretű tepsit kivajazunk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A kenyereket egyik felükön megvajazzuk, majd a vajas felével felfelé betesszük a tepsibe. Célszerü háromszög alakban felvágni, hogy a tálalásnál szépen mutasson. A rétegek közé barna cukrot, fahéjat és mazsolát teszünk. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg majdnem tele nem lesz a tepsi. A legfelső sor kenyeret csak vajazzuk és megszórjuk barna cukorral.  Ezt követően a tojássárgákat a tejjel és vaniliaromával összekeverjük, majd felfőzzük. Nem kapunk sűrű krémet persze így, de mindenképp sűrűbbet, mintha csak összekevertük volna a tejjel a tojássárgákat.
Ráöntjük a krémet az előkészített kenyérre, majd a sütőbe tolva 35-40 perc alatt készresütjük. A cukor karamellizálódik a tetején, és a felső réteg kenyér ropogós kérget kap. Nagyon finom. :)
Az érdem a vedéglátóimé, Buddy és Verbena készítette el nekem ezt a tipikus finomságot, tegnap este Írországban. :)

2012. június 9., szombat

gyerekkorom poharas kedvence

Ez egy nagyon egyszerű és nagyon gyorsan elkészíthető finomság. Gyerekkoromban kétszersülttel csinálta nagymamám, és egy nagy jénai tálba tette, ahonnan ki lehetett kanalazni. A kétszersültet mindig meglocsolta rum aromával, mert mi gyerekek ettük meg a javát, de felnőtteknek lehet alkohollal is locsolgatni.
Hozzávalók 8 pohárhoz: 1 csomag babapiskóta, összetörve nagyobb darabokra, 1 liter tej, 4 tojás, ízlés szerint cukor, és 20-25 dkg idény gyümölcs, itt málna.
A babapiskótát összetörve a pohara aljára tettem, itt lehetne meglocsolgatni, de tegnap nem volt rumaromám, alkohollal meg a gyerekek miatt nem akartam.
Aztán a tojássárgájákat kikevertem cukorral, nem túl édesre, beletettem 2 kanál lisztet és felfőztem a tejjel. Még forrón a poharakba mertem, rá a babapiskótára. Közepes sűrűségű krémet kaptam, ami nem puding állagú, de nem is folyik le hígan a kanálról.
A tojásfehérjéket felvertem sok cukorral, kemény habbá, majd belekevertem a málnaszemeket és tovább vertem, amig 8-ast nem lehetett rajzolni a habba, úgy, hogy meg is maradjon. Ez kissé könnyebb állagú hab, mint a fej fölé fordított tál próbája, de megfelelő éppen ehhez az édességhez.
Amikor kihűlt a tojásos krém, rákanalaztam a habot, majd hűtőben tartottam tálalásig.


spenótos leveles

Hozzávalók: 2 csomag leveles tészta, 25 dkg spenót, 20 dkg feta sajt, 2 dl tejföl, 3 tojás, só, bors, szerecsendió, 1 tojás a lekenéshez. Így szól az eredeti recept a Stahl konyhából. Mindezt pite formában kellett volna, sütni...na az sem állt rendelkezésre, itthonról meg elfelejtettem elvinni.
Az én változatomban a maradékok felhasználása, ill. a kapott alapanyagokkal történő variálás volt :) Nekem kb fél kilónyi spenótom volt, így kicsit több lett benne a zöld anyag. :)
Volt itthon még kb 20 dkg ricotta (ez helyettesítette a tejfölt), és nem kaptam fetát sem, helyette krém fehér sajtot vettem. Én még egy kevés porított fokhagymával is fűszereztem, nekem a spenót elbírja az ilyen fajta fűszerezést is. A többi hozzávaló maradt. :)
Elkészítés : a sütőt előmelegítettem 170 fokra. A pités tálat ( jelen esetben sültes tál) olajjal vékonyan kikentem, majd belefektettem az egyik lap leveles tésztát. Elsimítottam a tálban, a sarkokban és az alján. Majd az összes hozzávalót botmixerrel pürésítettem, és tésztalap tetejére öntöttem. Ezt követően rátettem a másik lapot, megszurkáltam villával, megkentem felvert tojással és 30-35 perc alatt megsütöttem. Melegen is szeletelhető, de hidegen is finom.

2012. június 3., vasárnap

vendégváró falatok, olaszos ízesítéssel

 Hozzávalók : 1 kis doboz koktélparadicsom, 10 dkg ricotta, 2 dkg fenyőmag, 2 dkg friss bazsalikom levél, 3-4 db napon szárított paradicsom, só, bors, a díszítéshez, fekete olajbogyó
 Elkészítése: A koktélparadicsomokat félbevágjuk, magjukat eltávolítjuk. A fenyőmagot szárazon megpirítjuk. Az összes töltelék hozzávalót, egy tálban 2-3 evőkanál vízzel, botmixerrel pépesre keverjük. Akinek van türelme, habzsákkal is tölthet, úgy szebb lesz. Én egy kiskanál segítségével megtöltöttem a paradicsomokat, majd mindegyikre tettem díszítésnek egy karika fekete olajbogyót.
Önmagában is finom, de kréker kekszen tálalva is mutatós lehet. Akkor viszont csak a kínálás előtt tegyük a kis keksz alapokra a paradicsomot, nehogy eláztassa, az "alátétet".
Az eredeti recept Stahl Judit diétás receptek c. újságából van. ( Sajnos a pontos címét az újságnak nem jegyeztem meg)

2012. május 9., szerda

epres muffin és mini sajttorta

Az epres muffin recepjét Dolce Vitától hoztam el, kis módosítással, citromkrém helyett csokival öntöttel le és mentalevéllel díszítettem
A mini sajttorták a NoSalty oldaláról valók, kis módosítással. Erdei gyümölcs helyett eperrel és mentalevéllel díszítettem.

2012. április 11., szerda

utólagos húsvéti post


A húsvéti kalács alapreceptje EZ, a mennyiséget itt duplán vettem
EZT pedig itt megcsináltam már egyszer

2012. március 31., szombat

Írül főzök:)

 Ami persze nem igaz, csak az utóbbi receptjeim majdnem mind Írországból származnak. :)
Mint pl ez a mai ebéd is, aminek a nevét nem tudom. Mondjuk, legyen virslis palacsinta.
 Ami úgy készült, hogy sütöttem 12 db sós palacsintát. A palacsintákba beletekertem egy-egy frankfurti virslit. Biztosan jó bele másmilyen is, de én így kaptam a receptet.
 Aztán 5 dkg vajból, 5 dkg lisztből és fél liter tejből, besamel mártást főztem, amit fűszereztem szerecsendióval, sóval és fehérborssal. Ezután belekevertem 2 dl tejszínt és 2 tojás sárgáját, máris kész volt a gratin mártás.
 Ezzel a mártással leöntöttem a kivajazott tálba egymás mellé fektetett palacsintákat, és 25 dkg sajtot reszeltem a tetejére. 180 fokos előmelegített sütőben, 20 percig sütöttem, amíg a sajt rá nem olvadt a tetejére.
Tálalásnál kockára vágtam, és mindenki azzal ette, amivel gondolta, majonéz, kecsöp, saláta.

2012. március 17., szombat

Vendégváró pizzás kifli

 A recept INNEN
Kicsit átvariáltam a receptet, de tényleg csak éppen hogy.
Hozzávalók : 1 kg liszt (normál) 3 tojás, 1 doboz tejföl (kicsi), 2 dl étolaj, 2 dl tej, 5 dkg élesztő, 1 cs. sütőpor só, cukor
25 dkg Ráma, 1 nagy tubus pizzakrém, só, 1 egész tojás a lekenéshez.
 Mielőtt a tésztát összeállítottam volna, kikevertem a margarint a sóval és pizzakrémmel, négyfelé osztottam és félretettem.
A tésztához valókat összegyúrtam, majd azonnal elkezdtem vele dolgozni. 8 egyforma darabra vágtam, és mindegyik darabból gombócot formáztam. Egy gombócot kinyújtottam kb, lapostányér nagyságúra, megkentem a pizzakrém negyedével, ráhelyeztem a közben kinyújtott másik tésztát. Először négybe vágtam, majd mindegyik cikket még háromba. Így 12 kiflit kaptam a 2 lapból, összesen 48 db kifli lett ebből a mennyiségből.
A tésztacikkeket feltekertem, majd sütőlemezen 1 órát pihentettem, a tetejüket megkentem a felvert egész tojással és szeleteltem rá sajtot. (Reszelni is lehet, de nekem itthon szeletelt sajtom volt, így csíkokat vágtam)
1 óra után, 200 fokos előmelegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütöttem.

2012. március 11., vasárnap

vörösboros marhahátszín, vargányaszósszal

Hozzávalók: 1 kg marhahátszín, só, bors, olaj, mustár, 2 dl vörösbor. A húst a só nélkül bepácolom, majd pár órára hűtőbe teszem. Ezt követően egy hőálló edénybe helyezem és lassú tűzön, (150 fok) fedő alatt, addig sütöm, amíg meg nem puhul. Amikor az edénybe helyezem, akkor sózom csak meg. Omlós puhára fog sülni, jól átjárják az ízesítők. A gombaszószhoz a gombát apróra szeletelem. Fagyasztott vargányát használtam fel hozzá, kb 30 dkg-ot és szárított vargányaporral sűrítettem be. A hagymát megfonnyasztottam olajon, rádobtam a felengedett és apróra vágott gombát, majd együtt sütöttem. 1 dl húslevessel felöntöttem, majd ezzel együtt pároltam, amíg puhára nem főtt a gomba. Ezt követően besűrítettem 2 kanál vargányaporral, és egy csapott kávéskanál fűszerpaprikával, majd felöntöttem 2 dl tejszínnel. Ezzel is beforraltam, végül belekevertem 1 dl tejfölt és megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel. Tésztát főztem ki hozzá, azzal tálaltam.