2012. november 5., hétfő

vargabéles

 Hozzávalók: 30 dkg cérnametélt, 2,5 dl tej, 5 tojás + 1 tojás sárgája, 50 dkg túró, 2 kis doboz tejföl, 1 citrom lereszelt héja, mazsola ízlés szerint ( nálunk nem volt benne, mert az egyik lánykám nem szereti) 25 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 cs. hűtött réteslap, vagy 2 cs leveles tészta, 10 dkg vaj, olaj, csipet só
Elkészítése: Először a 2,5 dl tejet felöntöm ugyanennyi vízzel és ebben kifőzöm a cérnametéltet, amit egy kevés olajjal elkeverek, hogy ne ragadjon össze és félreteszem kihűlni. Aztán az 5 tojás sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral elkeverem, majd hozzávegyítem a túrót és a tejfölt is, aztán a reszelt citrom héját és a megmosott, lecsöpögtetett mazsolát is. Az 5 tojásfehérjét felverem egy csipet sóval kemény habbá. A kihűlt tésztát először belekeverem a túrós masszába, majd óvatosan a felvert habot is állandóan alákeverve hozzáadom. A vajat felolvasztom, és kikenek vele egy akkora tepsit, amekkorák a réteslapok. Aztán 3 réteg réteslapot lefektetek a tepsi aljára, egyenként megkenve az olvasztott vajjal. Erre kerül a töltelék, majd a másik 3 réteslap szintén vajazva. A tetejét megkenem a tojássárgájával és a maradék vajjal. Előmelegített sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütöm. A tetejére porcukrot szórok és kockára vágva tálalom.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Asztadmindenitnekije!!!! :) :) Én is szoktam ilyet csinálni, de még sose' hallottam, hogy félig tejben kell a tésztát kifőzni, ettől biztos sokkal finomabb lesz. Ki kell próbálnom! :)

Lazac írta...

Tejjel szerintem finomabb. Én is csináltam régebben csak vízben, aztán egyszer így és azóta is. Nem is tudom miért nem írtam le eddig :)

Marika néni írta...

ez az a sütemény ami nekem sem macerás és el bírom készíteni, én is fele tej-fele vízben főzöm ki , csak kevesebb tojást teszek bele

jah, és a mazsolát utáááááááááálom)))

Lazac írta...

én is azért szeretem, mert nem macerás és szereti a családom :) Mazsola helyett aszalt szilvát tettem bele.