Hozzávalók, adagonként egy "labda": 1 kávéscsészényi rizs (kerekszemű vagy sushi rizs) 1 egész tojás, fél avokádó, 1 ek pirított hagyma. Az öntethez 1 csipet só, 2 csipet cukor, 2 tk rizsecet. Tetszés szerint saláta.
Elkészítése: a rizst alaposan mossuk át, majd kétszeres vízben főzzük meg. Hagyjuk a gőzben állni még 10 percet, majd készítsük el az öntetet. A rizsecetet forraljuk össze a sóval és cukorral, majd keverjük a rizshez. Ilyenkor már célszerű a rizst szétteríteni egy mélyebb tálban, hogy hamarabb kihűljön. A tojást is főzzük meg, majd hűtsük le. Az avokádót egyenletesen vékonyan szeleteljük fel és locsoljuk meg citrommal. Egy folpackon terítsük el a rizst, kör alakot formázzunk belőle. Rendezzük el legyezőalakban az avokádó szeleteket. Tegyünk egy másik folpackot a tetejére, és helyezzük úgy el egy mélyebb tálkában, hogy az avokádók nézzenek lefele. A rizsről ez után húzzuk le a folpackot. Szórjunk a rizsre pirított hagymát, helyezzük a tojást a közepére, majd a folpack segítségével fogjuk össze óvatosan, formázzunk belőle gömb alakot, és jó szorosan tekerjük meg. Hagyjuk így állni egy ideig, majd szedjük le róla óvatosan a folpackot és fogyasszuk tetszőleges salátával.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sushi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sushi. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. február 18., hétfő
Sushi ball
Nagy kedvencünk ez az étel. A másik blogomban már leírtam egyszer, de legyen meg itt is. :)
2015. február 1., vasárnap
palacsinta sushi
Ez is egy remek recept, kissé szöszölős, de a végeredmény megéri a fáradozást.
A recept forrása
Az elkészítése nem bonyolult, csak időigényes. Először is főztem egy tejberizst, a szokott módon. A rizs kétszeresének megfelelő folyadékot vettem, fele víz, fele tej és ebben főztem a meg a rizst. Kevés sót és cukrot adtam hozzá, majd egy vaníliás cukrot is belekevertem. A rizst ezt követően kihűtöttem. Kikevertem egy kakaós palacsinta alapot. Mennyiségeket nem írok, mert ez egyéni, a család létszámát is függ, meg attól hogy milyen étvágyuk van. 10 palacsintát sütöttem épp elég volt bele a megfőzött tejberizs. Őszibarack befőttet, eperdzsemet, áfonyalekvárt választottam tölteléknek.
Amikor a palacsinták is és a rizs is kellően kihűlt, kiterítettem egy palacsintát, kb háromnegyedig elegyengettem rajta a rizst, a közepébe tettem a tölteléket és felcsavartam. Majd mint a sushit, szépen feldaraboltam. A család megette :)

2013. december 29., vasárnap
Sushi tál
Sushit már csináltam többször is, ezen a blogon is megtalálható, ezért nem írok receptet. Ilyen virágformában még soha nem rendeztem el, sőt, virág mintát sem csináltam még soha, ezért tettem fel a fotóját. Mostanra már mind elfogyott, mutatóban sem maradt. Ismétlés 2 nap múlva.:)
Címkék:
nemzeti ételek,
sushi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)