2012. június 19., kedd

Bread and butter pudding

Kivételesen nem én készítettem el, viszont annyira finom, hogy engedélyt kértem a publikálásra. A kép saját, valami azért legyen is az. :)
 Hozzávalók : 1 csomag toast kenyér ( 80 dkg, 20 szelet) 1,5 liter tej, 3 tojás sárgája, fahéj, mazsola, vanilia aroma, 15 dkg barna cukor, 22 dkg sótlan vaj.
Elkészítése : Normál meretű tepsit kivajazunk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A kenyereket egyik felükön megvajazzuk, majd a vajas felével felfelé betesszük a tepsibe. Célszerü háromszög alakban felvágni, hogy a tálalásnál szépen mutasson. A rétegek közé barna cukrot, fahéjat és mazsolát teszünk. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg majdnem tele nem lesz a tepsi. A legfelső sor kenyeret csak vajazzuk és megszórjuk barna cukorral.  Ezt követően a tojássárgákat a tejjel és vaniliaromával összekeverjük, majd felfőzzük. Nem kapunk sűrű krémet persze így, de mindenképp sűrűbbet, mintha csak összekevertük volna a tejjel a tojássárgákat.
Ráöntjük a krémet az előkészített kenyérre, majd a sütőbe tolva 35-40 perc alatt készresütjük. A cukor karamellizálódik a tetején, és a felső réteg kenyér ropogós kérget kap. Nagyon finom. :)
Az érdem a vedéglátóimé, Buddy és Verbena készítette el nekem ezt a tipikus finomságot, tegnap este Írországban. :)

7 megjegyzés:

Béb írta...

Nagyon jól hangzik!

Lazac írta...

finom és nem bonyás :)
én is megcsinálom otthon :)

1 írta...

Uhh! :)

Lazac írta...

Bubu is imádná :)

Mimoooo írta...

Ma este kipróbáltuk. Nekünk nagyon bejött! Köszi a receptet!

Lazac írta...

Szívesen Mimoooo! :) Ma én is elkövettem a családnak, elfogyott :)

lolateso írta...

is kóstolta... másnap... és szokás szerint fenomenális volt, mint mindened Vizicsibém :) :-*