2009. március 1., vasárnap

vegyes tál


Hozzávalók: 2 csirkemell, kb 5 dkg füstölt kolbász, ugyanannyi füstölt szalonna, hagyma, mirelit zöldborsó, gomba ( nekem most mirelit volt, vegyes erdei), rizs, só, olaj, vaj, bors, petrezselyemzöld, fokhagyma, vegeta
A rizst egy kevés finomra vágott hagymával olajon megpirítom, majd felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, vegetázom, pici bors, majd fedő alatt puhára főzöm.
A mirelit zöldborsót szintén kevés apróra vágott hagymával, vajon puhára párolom, ( én a vaj alá egy pici olajat szoktam önteni, nehogy megégjen) sózom, borsozom (ezt egészen enyhén) majd lefedem, a gőzben még egy kicsit tovább puhul. Ha nem elég édeskés szórok rá egy gondolatnyi porcukrot. Ha kész, meghintem apróra vágott petrezselyemzölddel.
A gombát hasonlóképpen készítem, itt kicsit bősegesebben borsozom, és egy lehetenyi fokhagymát is adok hozzá.
Végül a szalonnát és kolbászt apróra felkockázom, 1 kisebb fej hagymán, és egy nagyon kevés olajon megpirítom. Amikor már finom illatot áraszt, a vékonyra kikloffolt csirkemell-szeleteket a serpenyőbe teszem úgy, hogy igyekszem a ragut a tetejére halmozni, így sütöm fehéredésig a húst. Nem sózom, mert a szalonna is és a kolbász is elég sósak. Amikor megsült mind a két oldala ( 3-3 perc elég neki) lezárom a lángot alatta és lefedem. A gőzben még picit párolódik.

Nincsenek megjegyzések: