2009. március 10., kedd

rizottó


Cukkinis-zöldborsós rizottó, indiai beütéssel.
Hozzávalók: 1 kisebb cukkini, 2 marék zöldborsó, fél fej hagyma,kevés olaj, 1 pohár rizs, 2 pohár húsleves, bors, só, 2-3 dkg vaj, korianderzöld, kurkuma, tandori masszala ( a 3 utóbbi elhagyható, ettől kap egy kis indiai beütést a rizottó)
A hagymát apróra vágom, és egy kevés olajon megfuttatom. Amikor üveges a hagyma, hozzáteszem a zöldborsót, majd azzal is dinsztelem. 3-4 perc múlva a rizst is az ételhez öntöm, majd a rizs-szemeket megpirítom, szintén áttetszőre. Felöntöm egy kevés húslevessel és megkeverem. Borsozom, majd néha megkeverve elfőzöm a levét, majd megint felöntöm...ezt addig folytatom, amig a rizs már majdnem puha (al dente), ezt követően szórom rá a koriander zöldet, kurkumát és tandori masszalát. Megkóstolom elég sós-e, ha nem, a sót pótolom (én vegetát használok). Ezt követően elzárom a gázt az edény alatt, rádobom a vajat, megkeverem mégegyszer és lefedve állni hagyom 5-8 percig. Ezt követően tálalásnál apróra vágott zöldhagymával megszórom. Én így is szeretem magában, de köretként is nagyszerű.

7 megjegyzés:

Sünmalac írta...

Jól néz ki és finom is lehet. Szép a szine.

Lazac írta...

Nagyon finom, különleges íze van így...a színét pedig a kurkuma (sárga) és a tandori masszala(piros) adják. :)

Elf írta...

jó, mi a szösz az a masszala?

Lazac írta...

A masszala indiai fűszerkeverék...többféle fűszerből keverik össze, és egyben csomagolva árulják. nekem van tandori masszalám és garam masszalám.,..a második fahéjas, gyömbéres, az első inkább erőseb csípősebb fűszerkeverék, kukuma, gyömbér, csili paprika..meg talán koriander mag van benne...

Ircsike írta...

A cukkinit a zoldborsoval egyutt teszed bele?

Lazac írta...

Ircsikém!

A zöldborsót elsőnek amikor a hyagma üveges lesz, aztán a rizst, együtt még pirítom őket, a cukkinit meg akkor, amikor a rizottó az első levét elfőtte, amivel felöntöttem. Azt már nem piritom, csak főzöm.

Ircsike írta...

Koszonom!:)