2009. március 1., vasárnap

vadas zsemlegombóccal


Hozzávalók: 80 dkg marhalapocka, 2-3 sárgarépa, fél zeller gumó, 1 fehérrépa, hagyma, fokhagyma, vörösbor 1,5 dl, olaj, mustár, tejföl, só, bors, babérlevél, borókabogyó, oreganó, cukor, 1 erőleves kocka
A marhahúst szeletekre vágom, besózom, borsozom, mustárral mindkét felét megkenem, és egy jól záródó edénybe hagymával, fokhagymával, olajban pácolom legalább 24 órát. Másnap lecsorgatom róla az olajat és egy serpenyőben hirtelen mindkét oldalát megsütöm, fehéredésig. Majd egy lábosba teszem, felöntöm annyi vízzel ami ellepi, hozzáadom az erőleves kockát és majdnem puhára megfőzöm. Közben egy másik edénybe apróra vágott hagymát pirítok olajon, majd rászórom a cukrot, azzal karamellizálom, ezt követően felöntöm száraz vörösborral, és beleteszem az apróra vágott zöldséget. Ilyenkor teszem bele a fűszereket is, majd párolom a zöldségeket. Ha a vörösbor elfőtt róla, pótolom még egy kevés vörösborral és a húsléből is öntök rá. Mielőtt teljesen megpuhul belekeverek 3 evőkanál mustárt, és lassú tűzön tovább főzöm. Amikor a hús majdnem puha, kiveszem a főzővízból, összeöntöm a zöldségekkel a húslét és merülőmixerrel jól összeturmixolom. Persze lehet csinálni turmixgépbe is, de azt utálom utána elmosogatni Amikor teljesen homogénné vált a zöldség, belekeverem, a tejfölt, és visszeteszem a husokat a mártásba. Ezt követően puhára főzöm, gyakran megkeverve, nehogy leégjen.
Zsemlegombóccal tálaltam
A zsemlegombóc hozzávalói : 3-4 szikkadt zsemle, 2 egész tojás, tej, liszt.
A zsemléket apró kockákra vágom, majd olajjal kikent tepsiben megsütöm, szép aranybarnára. 2 egész tojást összekeverek tejjel, majd ebbe beleforgatom a piritott zsemlekockákat, annyi lisztet szórok rá, amennyit felvesz, hogy kézzel jól formálható gombócokat tudjak készíteni. Lobogó, sós vízben kifőzöm a gombócokat

5 megjegyzés:

Béb írta...

Nyah, ez volt a kegyelemdöfés... Végem! ...

Lazac írta...

Főzök ilyent a névnapodra, jó? :)

Béb írta...

Az irígy módon lenyúlt és másnak nem adok belőle kaják lassan nem fognak beférni a giga hűtőnkbe... :-P

Béb írta...

Teszteltem! MMM! Isteni! Köszi Zanyus!

Lazac írta...

örvendek gyermekem :):):) öröm ilyent egy anyának hallani :):)