2015. október 21., szerda

őszi jóság - birsalmasajt

A húgomtól kaptam a birsalmákat, igazán nem is akartam elfogadni. Macerás, meg sok munka van vele...stb. Aztán mégis beadtam a derekam, pedig igazi organikus termés volt, ütődött, kukacos, több ment a szemétbe mint az edénybe belőle. Így is lett 2 kg a megtisztított, átválogatott gyümölcs.
 Hozzávalók: birsalma, cukor, fűszerek ( ez ízlés szerint lehet bármi, olyant is hallottam már, aki csilipehellyel készítette, én maradtam a hagyományosnál, vaníliás cukor, fahéj, szegfűszeg, citromsav) Az arányok ebben az esetben: 2 kg birsalma, 1,2 kg cukor, 1 ek citromsav, 1 kk fahéj (őrölt), 1 kk szegfűszeg (őrölt) és 3 cs vaníliás cukor.
Elkészítése: a birsalmákat mossuk meg, hogy eltávolítsuk róla a bevonatát ami bolyhos, és a szennyeződéseket. Ezt követően vágyjuk fel, szedjük ki a magházat, a héját én nem szoktam levágni. Most ettől eltértem, mert az almák borzasztóan hibásak voltak, tele kukacokkal és fekete foltokkal, megszenvedtem a sajtért. :)
Amikor megtisztítottuk mérjük le, majd tegyük oda annyi vízzel főni, amennyi ellepi. Kb. fél óra alatt puhára fől. Szűrjük le a vizet róla, ezt lehet ízesíteni kevés cukorral, citrommal és meg lehet inni, finom. :) Ezután van aki paradicsompasszírozóval töri át a gyümölcsöt, én botmixerrel, úgy is tökéletes lesz. Tegyük vissza az edénybe majd lassú láng alatt főzzük sűrű kevergetés mellett kb 40 percig. Ezt követően tegyük bele a cukrot és a fűszereket, majd főzzük még 20 percig, vigyázat, nagyon pöfög már ilyenkor! Ha az idő lejárt, vízzel kiöblített formákba merjük át a keveréket, vagy folpack-kal kibélelt formába. Nekem egy éjszaka elég volt ahhoz, hogy a megdermedt sajtokat kiborítsam száradni sütőpapírral bélelt tálcákra. Szárítás után jól szellőző dobozban tároljuk (pl papírdoboz), de ne tegyük hűtőbe!

2 megjegyzés:

Marika néni írta...

Anyu csinált minden évben, mert volt birsalmafánk a kertben. Ő diódarabokat tett bele, de gondolom ahány ház...

Lazac írta...

Igen, lehetne azt is, de nekem momentán nem volt diót otthon.:)
Anyukám szokott beletenni és én is.