2016. február 23., kedd

Burrito

Már sokszor készítettem ezt a mexikói ételt, de eddig még csak egyszer posztoltam ezen a blogon. Akkor még egyszerűen csak csilis babbal készültek, ma már némi módosítással szoktam elkövetni ezt az egyszerű, mégis olyan finom ételt. Volt már olyan is, hogy a tekercsbe is tettem salátát, de ma csak köretként szolgált és így is nagyon finom volt.
 Hozzávalók: Nem igen szoktam mennyiségeket írni, mert általában magamnak főzök. Ez viszont olyan étel, hogy muszáj belőle többet készíteni, így ment a fagyasztóba a többi tekercs, egyet viszont frissen ettem. 1 csomag tortilla lap ( ebben most 4 db volt), kevés olaj, 25 dkg darált marhahús, 1 közepes fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 kanál sűrített paradicsom, 1 ek fűszerpaprika, némi csili paprika (lehet szárított is) 1 tk koriander mag összetörve, 1 tk római kömény, 1 tk oregánó, 1 doboz csilis bab, 1 kis konzerv csemege kukorica, kb 5 dkg cheddar sajt ( vagy más kicsit sósabb krémes sajt)
Elkészítése: A hagymát, fokhagymát összevágtam apróra, a koriander magot összezúztam a mozsárba, az összes többi hozzávalót kikészítettem a konyhapultra. Az olajat beleöntöttem a serpenyőbe, majd hozzáadtam a hagymát és üvegesre pároltam. Mehet közvetlen utána bele a darálthús, majd később amikor már a hús megpörkölődött a zúzott fokhagyma, a fűszerpaprika, paradicsom és a többi fűszer. Együtt sütöm őket még kb 10 percig, majd hozzáadom a babot és a kukoricát is levével együtt. Megkóstolom, ha kell picit sózom, de általában nem szükséges, mert a sajt is sós. Amikor elkészült az alap, kihűtöm langyosra. A tortilla lapot kiterítem, a közepébe teszek néha zöldséget, jalapeno paprikát,  újhagymát, stb, de most ez elmaradt, így csak a töltelék egynegyedét halmoztam egy csíkban a tésztára. A tetejére szeleteltem a sajtból, majd két oldalt behajtva, feltekertem, mint egy palacsintát. 180 fokos előmelegített sütőben 10-15 percig sütöttem, amíg a tészta külseje ropogós nem lett. Salátával lehet kínálni, vagy csípős salsával, ha valakinek úgy tetszik jobban.

4 megjegyzés:

Pontycomb írta...

Bibibíí most nem is vagyok éhes! :)

Na de komolyra.. Mindig is érdekelt és nagyon szeretem a marhahúsos ételeket és ez is igen tetszik! :)

Lazac írta...

Szerintem Nektek ízleni fog, mi nagyon szeretjük. :) A LIDL-ben lehet kapni savanyított zöld jalapeno paprikát néha, azzal valami karaj.:):) Most én kihagytam belőle, egyszerűen elfelejtettem beletenni, pedig mindig van itthon erre az esetre. :)

Marika néni írta...

A bèbi bármilyen húst képes betekerni tortillába, legyen az brassói, sült cs.mell vagy bármi, rászór sajtot, vág bele paradicsomot, ubit, salit és bármit, összetekeri , aztán betolja az orcájába��

Lazac írta...

Jó az ízlése annak a gyereknek, mindig is tudtam :):):) Láttam már hamburgert is enni! :):):)