2014. január 20., hétfő

torták

Ezen a hétvégén Bogi 5 éves szülinapját ünnepeltük. Két tortát sütöttem neki, mert az egyik a családé, a másik az ovis társaké lett.

Ez egy csokis-mascarponés igen nagyon finom torta Limara blogjáról. Ez a torta hihetetlenül finom volt, megérte vele kicsit bíbelődni.
Hozzávalók a tésztához: 9 db tojás, 27 dkg cukor, 24 dkg liszt, 3 dkg jó minőségű holland kakaópor, 3 evőkanál olaj, csipet só. A tészta hozzávalóit elharmadoljuk és 3 lapot sütünk belőle. Az egész tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a kakaót, végül az olajat. A sütőt előmelegítjük 170 fokra és 15 perc alatt egyenként megsütjük a lapokat a tortaformában. Kihűtjük és mindegyik lapot kétfelé vágjuk, így 6 db tortalapunk lesz.
A fehér krém hozzávalói : 12 dkg fehér csoki, 25 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, kihűtjük és hozzákeverjük a mascarponét, majd a keményre vert tejszínt is.
A barna krém hozzávalói : 10 dkg étcsoki, 10 dkg tejcsoki, 30 dkg mascarpone, 2,5 dl tejszín. Ugyanúgy járunk el, mint az előző krémnél. Amikor a tortalapok már kihűltek, betöltjük a tortát. Alulra egy tortalap kerül, majd barna krém, tortalap, fehér krém és így tovább. Lesz 2 csík fehér krémünk és 3 csík barnánk. A torta tetejét és az oldalát barna krémmel kenjük le. Tegyük hűtőbe, vagy hűvös helyre másnapig. Én a tortát még díszítettem egy ostyaképpel, amit külön rendeltem meg, és körbe a fehér krémből tettem egy kis díszítést, hogy az ostya ne pöndörödjön fel.
A répa torta tésztája nagyon egyszerű : 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 40 dkg reszelt sárgarépa, 2 dl olaj,  10 dkg apróra tört dió, 4 egész tojás, fél csomag sütőpor, pici só, 1 kk fahéj
A száraz anyagokat összekeverjük egy edényben. Egy másik edényben a tojásokat elkeverjük az olajjal és a sárgarépával, majd hozzávegyítjük a száraz alkotóelemeket is. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ez nálam 50 perc volt, de a tűpróba fontos. Hagyjuk a formában kihűlni.
A mázhoz 20 dkg mascarponét elkeverünk 2 kanál porcukorral és egy fél citrom levével ( lehet narancs is) majd a kihűlt torta tetejére kenjük. Apró marcipán répákkal díszítettem, de lehet finomra reszelt narancshéjjal, vagy sárgarépával is.
Ráadásnak még egy csokitorta

A csokitortához sütöttem egy olajos piskótát, 8 db tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, fél csomag sütőpor és 2,5 evőkanál olaj felhasználásával. 
Az egész tojásokat sűrű krémmé kevertem a cukorral, majd mehetett bele a sütőporos liszt és a végén az olaj. 175 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem ( 45-50 perc) ha a teteje gyorsabban sülne, takarjuk le félidőben fóliával.
Krém : 15 dkg étcsoki, 15 dkg tejcsoki, 2 dl tejszín.
A tejszínt felforraltam, lezártam alatta a lángot, beletördeltem a csokikat, hagytam felolvadni a tejszínben, majd simára kevertem. Hűtőbe tettem, majd amikor már megdermedt, kihabosítottam 10 dkg mascarponével.
A tortát 3  felé vágtam, betöltöttem a krémmel, majd a tetejét és az oldalát is áthúztam vele. Színes cukor csillagokkal díszítettem.

3 megjegyzés:

gondaanyu írta...

Azt a felsőt azt is Te? Lassan cukrászdát nyithatsz:)

Imádom a répatortát!

Pöttyöskutty' írta...

Na igen, receptet kérünk szépen:-)))

Lazac írta...

Gondaanyu,

igen..és nem :):)
azaz, igen én követtem el, de nem akarok cukrászdát nyitni...pedig anyám is ezzel jön mindég.:):)
a répatorta nagy kedvenc itt is.:)

Pöttyöm, leírom, ígérem, még kérek kis időt, talán holnap.:):)addig is felbiggyesztek még egy tortát.:):)