2010. január 17., vasárnap

Bogi tortája

Bogi baba 1 éves lesz 20-án. Ma ünnepeljük meg a családdal a szülinapját, mert ma mindenki otthon van. :)

Anyja csináltatott neki cukrászdában tortát, de nálunk hagyománya van annak is, hogy a nagymamák is készítenek az unokáiknak tortát. Anyám is mindig csinált az ő unokáinak, én is igyekszem valamivel kirukkolni. :)

Nem akartam hagyományos tortát, szerencsére épp tegnap reggel láttam meg gesztenyénél ezt a finomságot. :)

Ugyanúgy készült, csak nálam a díszítés tér el. Aszalt sárgabarack csíkokkal és dekor cukorral díszítettem.

Hozzávalók: 2 csg babapiskóta, 2 csg gesztenyemassza, 25 dkg mascarpone, 1 dl folyós tejszín (nem hab), tej rum ízlés szerint, 1 tábla keserű csokoládé, kevés olaj.

Elkészítés: először a krémet készítem el. A gesztenyemasszát kikeverem a mascarponéval a tejszínnel és pici rummal. Rendkívül finom krém lesz belőle. Ezután egy kisebb tálat folpakkal kibélelem. A babapiskótákat éppen csak belemártom a rumos tejbe, elázni nem szabad neki. Majd sorba kirakom a piskótával a tálat és az aljára is teszek. Majd a krém felét belesimítom. Újra piskóta, majd a krém másik fele következik. Végül piskótával zárom le. A folpakkal betakarom és egy kistányért teszek rá . Másnap reggelig hűtőbe teszem. Kiborítom egy tálra, lehúzom róla óvatosan a folpakkot . Gőz fölött felolvasztom a csokit és belekeverem az olajat. Ha kicsit hűlt, akkor rákenem a tortára.

6 megjegyzés:

Szezám írta...

Ugyanolyan guszta, mint Gesztenye tortája! Ügyes vagy :)

Isten éltesse a kis csajt :)

Gesztenye receptjei írta...

Csibe!

Naggggyon szép lett, remélem ízleni is fog :-)

Boldog szülinapot Bogi babának :-)))

pitypang írta...

Gesztenyénél én is néztem,sajnos a belsejét senki sem mutatja :(
Nagyon jól néz ki!! :)
Boldog születésnapot a nagylánynak :)!!

pipacs írta...

Nagyon jól néz ki, én is szemezek a recepttel! :)

Gesztenye receptjei írta...

Andi!

Bocs, de arról nem készült, majd legközelebb figyelek rá és megmutatom :-))

Lazac írta...

Andi!

Amikor elkészült, akkor nem vágtam meg, hiszen eléggé fura lett volna úgy asztalra tenni, hogy hiányzik egy cikk belőle. Aztán meg nem volt rá mód...elfogyott. :)
Biztosíthatlak, hogy szép belülről is. :)

Gesztenye!

Mégegyszer köszi a receptet, éppen jókor jött. :):)


pipacsom!

Ezt csak ajánlani tudom, Nagyon könnyű recepte, és tényleg finom...3 féle torta volt, de az enyém ízlett a legjobban. :)

Szezám!

Gesztenyénél mindig jó ötletek vannak. :) Köszi szépen :)