2014. november 15., szombat

Palacsinta torta

 Legkisebb unokám névnapjára készült a palacsinta torta. Nagyon sok jó recept található a különböző weboldalakon, én is egyikről vettem az ötletet, aztán persze csavartam rajta párat, így ez az enyém.:)
Hozzávalók : 15 db a szokásosnál kicsit ducibb palacsinta. ( soha nem mérem ki a palacsintának valót, kavarom, aztán sütöm, ezt megszámoltam, 15 db volt) fél liter tejszín, 30 dkg étcsoki, 2 kanál cukor. A máz : 10 dkg étcsoki, 1 ek.olaj. Díszítés : 1,5 dl tejszín.
Elkészítése: A fél liter tejszínt felforralom, beletördelem a csokit és hagyom felolvadni benne, majd még 2-3 percig együtt főzöm. Ezután kihűtöm a csokis krémet. Amikor kihűlt kézi habverővel addig keverem, amíg kenhető állagúvá nem válik. Amíg hűl a csokis krém, megsütöm a palacsintákat, majd egy kapcsos tortaformába teszek egy palacsintát, rá egy adag krémet és ezt addig folytatom, amíg el nem fogynak a palacsinták. A befejezés az krém legyen. Pár órára hűtőbe teszem, majd vízgőz fölött felolvasztott étcsokival vonom be. Az olvasztott csokiba keverek egy kanál olajat, szebben lehet vele dolgozni és amikor megszilárdul nem törik. Ezzel is hűtöm a tortát kb 20 percet, majd a felvert tejszínnel díszítem ( ez el is maradhat)

Nincsenek megjegyzések: