2013. június 12., szerda

csicseriborsó majdnem katalán módra.

Az úgy volt, hogy egyik nap szóba került a csicseriborsó, mint elfeledett alapanyag. Tényleg  amióta nem gyártok belőle hummuszt feszt, azóta csak árválkodtak a kamrában.
Most láttam egy jó receptet, nosza fellángolt bennem is a csicseriborsó imádat és nekiláttam. Mivel én a száraz csicserit halmozom fel és nem a konzervet, először beáztattam egy éjszakára, majd utána meg is főztem, annak rendje és módja szerint.
 A receptet Málna konyhája ihlette, nagyon jól nézett ki az étel, elsőre megtetszett. Azonnal meg is tettem az előkészületeket hozzá, aztán amikor eljött az ételkészítés ideje, naná, hogy nem olvastam át mégegyszer a receptet. Azt már tudtam az elején, hogy mogyorót nem fogok beletenni, de azért, hogy a fele alapanyagot kihagyom, illetve hirtelen felindulásból mással helyettesítem, azt nem gondoltam.:) Pedig így történt.
Az elkészítés nálam a következőként történt: összevágtam 2 fej hagymát és egy egész fej zsenge fokhagymát. Ezt megpirítottam olajban, majd hozzáöntöttem a konzerv  paradicsomot (hámozott, egész) és beledaraboltam a hűtőben árválkodó fél kaliforniai paprikát is. Sóval, nádcukorral, borssal fűszereztem. Itt veszítettem el a fonalat, mert tettem az ételbe fahéjat és őtfűszer keveréket. Hozzáöntöttem 3 dl vizet és beledobtam egy húsleves kockát, majd belekevertem az előfőzött csicseriborsót is. Citromot nem tettem az ételbe, mert nekem így volt finom. Főztem 15 percig, majd elzártam alatta a lángot és letakarva sorsára hagytam. Mindezt tegnap este követtem el, de még ma reggel is ízlett az étel.

3 megjegyzés:

Marika néni írta...

majdnem katalán))))), valóban

Szezám írta...

Jól néz ki :)
Tök jó, hogy te ilyen rugalmas vagy. A rutin meg az évek teszik biztos. Én van úgy, hogy ha olyan alapanyag van benne amit nem szeretek, meg sem csinálom. Pedig tényleg csak kihagyni (helyettesíteni) kellene :D

Lazac írta...

na ja, nem véletlen a cím :):)
katalánnak indult, aztán elkanyarodott:):)

Köszi Szezám.:):):)