2011. november 28., hétfő

sonkás-sajtos kifli

A kép úgy ahogy van, pocsék. Amiről készült, az viszont szenzációs, gyors vendégváró étel.
A Vidék Íze c. újságban találtam, azonnal megtetszett, mert egyszerű, gyors és a leírás alapján úgy gondoltam, finom is lehet. Nem csalódtam, érdemes volt elkészíteni.
A mennyiségekkel nekem volt bajom, szerintem túl sok az amit az eredeti recept ír, így én már leredukáltam a magam ízlése szerint.
Hozzávalók: 1 cs leveles tészta ( én a kinyújtott, hűtöttet szeretem, de lehet mélyhűtöttből is, csak akkor meg kell várni, amíg nyújtható állagú nem lesz) 6 dkg mozzarella sajt, 6 dkg parmezán sajt, 8 dkg angol szalonna, cayanne bors, őrölt bors, egy tojás a lekenéshez, és valami, amit a tetejére kívánunk szórni. Az eredeti recept sajtot írt, én viszont szezámmaggal és tökmaggal szórtam meg. Ez is ízlés dolga. A sajtokat lereszeljük, vagy feldaraboljuk és összekeverjük a cayanne borssal és az őrölt borssal. Lehet még egy kevés szerecsendiót is adni hozzá.
A leveles tésztát felvágjuk háromszög alakúra. A háromszögek sarkait lekenjük tojással és a háromszögek közepére tesszük a felcsíkozott angol szalonnát ( vagy füstölt sonkát) és a sajtkeveréket. Feltekerjük a kifliket és a sarkokat befordítjuk, szarvacska szerűen. Sütőlappal bélelt tepsibe tesszük, lekenjük a tetejüket a felvert tojással és megszórjuk, amivel szeretnénk. ( lehet köménymaggal, lenmaggal, mákkal, szezámmaggal, napraforgóval, tökmaggal, és reszelt sajttal is) 200 fokos sütőben 20 perc alatt ropogósra sütjük. Szerintem hidegen is finom, nekünk legalábbis ízlett.

4 megjegyzés:

trollanyu írta...

Szerintem nagyon guszták lettek:) Nagyon szeretem az ilyen kifliket, és egyszerűen elkészíthető.

Lazac írta...

Köszönöm szépen. :) Azért van ám önkritikám. :):) A kaja viszont király :):)

Béb írta...

Jól hangzik.
Hétvégén költöztek a szomszédok - eléggé kifáradtam a kelt tésztás pizzás, meg a hajtogatós pogi sütögetése közben... (a költöztetőknek) - a következő ilyen megmozdulásnál asszem kipróbálom ezt!

Lazac írta...

Nem fogsz benne csalódni, egyszerű és gyorsan készen van :)