2012. december 22., szombat

Ebéd Jamie módra

Tegnap a legidősebb unokámmal este a TV Paprikát néztük, épp Jamie Oliver csillogtatta a tudását, a szerinte 15 perces kajákról. Nos, nekem kicsit tovább tartott, de a lényeg, hogy egy hatéves volt a séf, én meg a kuktája.:)
 Így főz az én unokám! :)
 A köret hozzávalói: 1 nagyobb vagy  2 kisebb zeller gumó, 25 dkg bébispenót, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, 1 börge rizs.
A zellert megtisztítjuk, majd 1 cm-es kockákra vágjuk. Olívaolajon pároljuk, sózzuk, borsozzuk, kakukkfüvet adunk hozzá, majd amikor megpuhult, beleforgatjuk a spenótot is, még pár percig sütjük és elzárjuk alatta a lángot. A rizst a szokásos módon megfőzzük, majd a kétféle köretet összekeverjük.
 A húsgombócokhoz: 40 dkg sertés darálthús, 40 dkg marha darálthús, só, bors, kaporlevél, köménymag, olívaolaj, 0,5 dl vodka, 2-3 evőkanál áfonyadzsem, 2 dl tejszín.
A 2 fajta darálthús összegyúrjuk, fűszerezzük sóval, borssal, aprított kaporral és kis gombócokat formázunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a gombócokat szépen egymás mellé, majd 200 fokos sütőben megsütjük. ( Az eredeti verzió szerint végig serpenyőben sülnek a gombócok, de én jobban szeretem tepsiben sütni, nem kell olaj, nem fröccsöl) Ezt követően áttesszük egy serpenyőbe őket, meggyújtjuk alatta a lángot, megfűszerezzük köménymaggal, majd felöntjük 0,5 dl vodkával és meggyújtjuk a szeszt. Amikor a lángok kialudtak, belekeverjük az áfonyadzsemet, picit karamellizáljuk, majd felöntjük a tejszínnel és besűrítjük kissé.
Tálaljuk.:)

7 megjegyzés:

Béb írta...

Ügyes team vagytok ti!

Lazac írta...

Köszönjük :)

M írta...

:) ez igen! :)

Boldog új évet kívánok nektek.

Lazac írta...

Köszönöm M, viszont kívánom :)

1 írta...

Ilyen húsgombóc nekünk is kell! :D

Lazac írta...

Szakáccsal vagy anélkül? :):):)

1 írta...

Az én kis kuktámmal :):):)