2012. október 30., kedd

gesztenyés-csokis süti

Ezt a süteményt ezen a blogon találtam pár napja, azóta "szemezek" vele. Megmondom őszintén rákerestem máshol is, mert nem akartam elhinni, hogy liszt nélkül összeállhat ez a folyós tészta. Amikor kivettem a sütőből ( én 30 percig sütöttem) teljesen elkenődtem az állagán. Ki is tettem a teraszra és jól ott is hagytam délutánig. Aztán ez lett belőle...isteni, elolvad a szájban, mint egy habkönnyű brownie. Na persze több ezer kalória, de akkor is...nagyon, nagyon finom.
Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 20 dkg vaj, 10 dkg barna nádcukor, 20 dkg gesztenyemassza, 2 dl tej, 3 egész tojás, csipetnyi só.
Elkészítése: A tejet felforrósítjuk és elkeverjük benne a gesztenyemasszát. A tojások sárgáját kikeverjük a barna cukorral. Az étcsokit és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk. A tojás fehérjéket a csipetnyi sóval kemény habbá verjük. Előmelegítjük a sütőt 170 fokra.
A csokis vajat, a tojásos cukrot és a tejes gesztenyemasszát összekeverjük egy nagyobb tálban, majd óvatosan beleforgatjuk a tojások kemény habját. Egy 23 cm-es tortaformát ( én kuglófformában sütöttem) kivajazunk, majd beleöntjük a keveréket. A biztonság kedvéért az edényt egy forró vízzel teli tepsibe állítottam és úgy toltam be a sütőbe, 30 percre. Senki ne ijedjen meg amikor kiveszi, az egész össze fog esni és úgy néz ki mintha sületlen lenne, de pontosan úgy viselkedik mint a brownie, vagy a csokis kekszek, amikor kihűl, megszilárdul és isteni finom íze lesz.
Csak dicsérni tudom, remek édesség.

10 megjegyzés:

Szezám írta...

itt most egy hatalmas sípszó.... :D

ISTENIEN néz ki és biztos nagyon finom! Egészségedre :)
..egy kis fénypost???? :D

Lazac írta...

nyiss ablakot :):):)

Unknown írta...

Ohhh... anyám....! Ki kell próbálni!

Lazac írta...

Készülj fel rá, hogy brutál finom :):):)

mnéni írta...

ki lessssssz prószálva

Lazac írta...

Ok, de tényleg meg kell várni, amig a tepsiben ( vagy amiben sütöd) teljesen kihűl. :) Különben csak egy massza lesz....

mnéni írta...

viki megsütöttte :)) issteni finom!

Lazac írta...

ennek örülök :)

Elf írta...

ki fogom próbálni, kiderült, hogy lisztérzékeny vagyok...

Lazac írta...

na baffki :(:(