2009. december 13., vasárnap

Shepards pie


Így nem jártam még, hogy valami újat főztem, és nem fényképeztem le a blogba. Ma sikerült...a végkifejlet, ami már szállításra vár. Ez volt a maradék a ma ebédből, Brigi hazavitte, holnapra ebédnek.
Rőzseszín adta a múltkoriban a tippet, amikor is valami olyant szerettem volna főzni, amit még sohasem készítettem. Anyukám születésnapja volt az apropó. Rőzse villantotta fel nekem ezt az ételt, majd ő el is készítette.
Ma én is :)
Hozzávalók: 70 dkg darált sertéshús, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű, rozmaring, 1 sárgarépa, kevés olaj, paradicsompüré, Worcestershire szósz, 1 dl vörösbor, 1 dl húsalaplé.
A püréhez: 70 dkg sárga burgonya, ami jó lisztes, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj, szerecsendió, só, bors, összesen 20 dkg parmezán, vagy parmezán jellegű sajt. ( a pürébe a felét, a tetejére a másik felét)
A darálthusos alapot elkészítjük, majd egy tűzálló tálba simítjuk. A tetejére tesszük a kikevert burgonyapürét, majd megszórjuk a sajt másik felével, és be a sütőbe. Én 40 percig sütöttem, úgy ahogy Gordon is, de igaza van Rőzsének, nem kell annyi. A sajt jó ropogósra pirult a tetején, nagyon ízletes volt. :)


2 megjegyzés:

Rőzse írta...

nekem úgy rémlik hogy Gordon 15-20percet mond, amíg aranybarna nem lesz..nálunk nagyon ízlett
én viszont nem öntöttem rá csirkelevet, mert a darált husi elég puha lett anélkül is és szaftja is volt
jól néz ki ))))

Lazac írta...

Rózsém!

Én nem is értettem mit hadovál a Gordon :):):):)
Nálunk is sikere volt, de legközelebb akkor nem hagyom ennyi ideig a sütőben. :) A fotó meg már a szatyorból újra kibontva készült. :):):)"jaj eltetted már, még le sem fotóztam" :):):)