A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokis. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 5., kedd

Pavlova, kétféle ízzel

A hétvégén összedobtam egy normál és egy csokis Pavlovát is.
A normál eperrel és áfonyával volt díszítve, a csokis pedig málnával és fehér csokival.


Mindkét Pavlovához kell 6 tojás fehérje, és 300 gr cukor. A naturhoz kell még 1 ek fehér borecet és 1 ek kukorica keményítő. A csokis változathoz pedig kell 3 ek szitált kakaópor, 1 ek balzsamecet és 50 gr apróra vágott csoki. Az alap elkészítése is egyforma, a tojásfehérjét fel kell verni, amikor már szép felhős, akkor apránként tovább verni a cukorral, amíg kemény hab nem lesz belőle. Utána hozzáadni illetve szitálni a különféle hozzávalókat és óvatosan beleforgatni. Sütőpapírra tortaformát kialakítani, de előtte nem árt vékonyan leolajozni a sütőpapírt, hogy könnyebben elváljon a habcsók, amikor megsült. 180 fokra melegítsük elő a sütőt, tegyük be a habcsókot, és mindjárt vegyük vissza a hőt 150 fokra. Légkeverésesnél 130 fokra. Süssük egy és egy negyed órát, azaz 75 percet, majd a sütőben hagyjuk kihűlni, úgy, hogy kitámasztjuk az ajtót. Tortánként verjünk fel 5 dl tejszínt egy kevés porcukorral és keverjünk hozzá 250 gr mascarpone sajtot. Halmozzuk a tortáink tetejére, majd díszítsük ízlés szerint gyümölccsel.A csokis változatra reszeljünk még 50 gr fehér csokit. Lehet a klasszikus változatot is, ami passiógyümölccsel készült, nagyon finom. De lehet lemon curd-öt is használni a díszítéshez, amit pirított mandulaforgáccsal szórunk meg.

2019. január 19., szombat

Mini tortácskák gyerekzsúrra

Ma a családi banzáj után gyerekzsúr is lesz, ezért az ünnepelt kérésére mini tortákat is készítettünk tegnap az ifjabb vendégseregnek. A mini torták a húsvéti hangulatot idézik, de az ünnepelt ezt választotta dizájnnak, úgyhogy ez lett. A marcipán tojásokat és a virágokat előre elkészítettem, a pillangók ehető ostyából vannak.
A mini tortákhoz először is sütöttem 12 db csokis muffint. Hozzávalók: 120 gr liszt, 15 gr kakaópor, 40 gr vaj, 80 ml tej, 1 csipet só, 1 tojás, 90 gr porcukor, 4 gr sütőpor, 5 gr vaníliás cukor, 60 gr étcsoki. A krémhez: 250 gr nutella, 250 gr mascarpone.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Keverjük össze a száraz és a nedves alapanyagokat 2 külön tálba, a csokit daraboljuk fel apró kockákra ( ha van csokicseppünk, használjuk azt). Vegyítsük össze a száraz és a nedves hozzávalókat, forgassuk a tésztába a feldarabolt csokit és osszuk el 12 muffin formában. 22-24 perc alatt megsülnek. Amíg hűlnek keverjük ki a mascarponét a nutellával. Csillagcsöves habzsákkal készítsünk "fészkeket" a muffinok tetejére a krémből, majd ízlés, kedv szerint díszítsük a kis tortáinkat. Megszórhatjuk pici színes cukorgyöngyökkel vagy színes szórócukorral mindegyiket. Vonjuk be a munkába az ünnepeltet, és akkor egy igazi boldog kislánnyal dolgozhatunk együtt. :)