2014. január 25., szombat

sütőtökös csirke curry

A recept ötletét Nigella főzőműsorában láttam. Az eredeti thai ételhez némely összetevőjében hasonlít, de amúgy teljesen más ízvilág. Nem is thai jellegű lett, hanem inkább indiai, már ami a fűszereket illeti.
Hozzávalók: 6 csirkecomb, 1 kisebb sütőtök (orange) 1 doboz kókusztej, 1 nagyobb fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, bombay massala fűszersó, tandori massala, kurkuma, fél citrom leve, 2 dl húsleves, 1 evőkanál kókuszzsír
A húst a főzés előtt 1 óráva bepácolom a bombay massala fűszersóval, és félreteszem. Amíg pácolódik elkészítem a többi hozzávalót. A sütőtököt meghámozom, a magjait kiveszem és felkockázom. A hagymát, fokhagymát is felkockázom.
Az edényben először kókuszzsírt hevítek, majd rádobom a hagymát, nem sózom, mert a pác sós. Kevergetem, amíg megpirul, majd mehet rá a hús és a fokhagyma is. Amikor a hús kapott egy kérget ráöntöm a húslevest és lefedem az edényt. 15 perc múlva ráöntöm a kókusztejet és a többi fűszert is hozzáadom. Ezt követően megvárom, amíg újra felforr és főzöm 5 percig, majd mehet rá a kockára vágott sütőtök is. Ennek is kell 15 perc, amíg megpuhul és az étel elkészült.
Párolt rizzsel tálalom.


2014. január 24., péntek

Fűszeres, pirított mandula

Nyáron Horvátországban imádom ezt a fajta ropogtatnivalót. Amikor Primostenbe járunk, az óváros bejáratánál a bazársor végén ilyent sütnek...nagyon finom illata van, már messziről érzeni.
 Hozzávalók: 20 dkg mandula, 2 evőkanál víz, 1 cs. vaníliás cukor, 2 evőkanál sűrített tej, 9 dkg barna cukor, 1 kk fahéj. A mandulákat megpirítom egy serpenyőben. Közben egy másik lábasban összeforralom az ízesítőanyagokat, majd ha a cukor felolvadt (és habzani kezd) beleöntöm a mandulákat is. Mellette kell állni, de hamar készen van. Állandóan óvatosan keverni kell, hogy a cukor minden oldalát bevonja, majd amikor már rákristályosodik, akkor készen van. Tálcára borítva kihűtöm és lehet fogyasztani. Figyelem! Gyorsan eltűnik.:)
Karácsony előtt valahol láttam ezt az édességet, sajnos az oldalt nem jegyeztem meg. Ízre, állagra pont olyan mint a horvát csemege. Az egész családom imádja, sokszor csinálok, de még soha nem örökítettem meg. Most a síelni készülő családtagok kérésére gyártottam ipari mennyiséget és ezt sikerült is lefotóznom, mielőtt perceken belül eltűnik a tálról.:)

2014. január 20., hétfő

torták

Ezen a hétvégén Bogi 5 éves szülinapját ünnepeltük. Két tortát sütöttem neki, mert az egyik a családé, a másik az ovis társaké lett.

Ez egy csokis-mascarponés igen nagyon finom torta Limara blogjáról. Ez a torta hihetetlenül finom volt, megérte vele kicsit bíbelődni.
Hozzávalók a tésztához: 9 db tojás, 27 dkg cukor, 24 dkg liszt, 3 dkg jó minőségű holland kakaópor, 3 evőkanál olaj, csipet só. A tészta hozzávalóit elharmadoljuk és 3 lapot sütünk belőle. Az egész tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a kakaót, végül az olajat. A sütőt előmelegítjük 170 fokra és 15 perc alatt egyenként megsütjük a lapokat a tortaformában. Kihűtjük és mindegyik lapot kétfelé vágjuk, így 6 db tortalapunk lesz.
A fehér krém hozzávalói : 12 dkg fehér csoki, 25 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, kihűtjük és hozzákeverjük a mascarponét, majd a keményre vert tejszínt is.
A barna krém hozzávalói : 10 dkg étcsoki, 10 dkg tejcsoki, 30 dkg mascarpone, 2,5 dl tejszín. Ugyanúgy járunk el, mint az előző krémnél. Amikor a tortalapok már kihűltek, betöltjük a tortát. Alulra egy tortalap kerül, majd barna krém, tortalap, fehér krém és így tovább. Lesz 2 csík fehér krémünk és 3 csík barnánk. A torta tetejét és az oldalát barna krémmel kenjük le. Tegyük hűtőbe, vagy hűvös helyre másnapig. Én a tortát még díszítettem egy ostyaképpel, amit külön rendeltem meg, és körbe a fehér krémből tettem egy kis díszítést, hogy az ostya ne pöndörödjön fel.
A répa torta tésztája nagyon egyszerű : 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 40 dkg reszelt sárgarépa, 2 dl olaj,  10 dkg apróra tört dió, 4 egész tojás, fél csomag sütőpor, pici só, 1 kk fahéj
A száraz anyagokat összekeverjük egy edényben. Egy másik edényben a tojásokat elkeverjük az olajjal és a sárgarépával, majd hozzávegyítjük a száraz alkotóelemeket is. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ez nálam 50 perc volt, de a tűpróba fontos. Hagyjuk a formában kihűlni.
A mázhoz 20 dkg mascarponét elkeverünk 2 kanál porcukorral és egy fél citrom levével ( lehet narancs is) majd a kihűlt torta tetejére kenjük. Apró marcipán répákkal díszítettem, de lehet finomra reszelt narancshéjjal, vagy sárgarépával is.
Ráadásnak még egy csokitorta

A csokitortához sütöttem egy olajos piskótát, 8 db tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, fél csomag sütőpor és 2,5 evőkanál olaj felhasználásával. 
Az egész tojásokat sűrű krémmé kevertem a cukorral, majd mehetett bele a sütőporos liszt és a végén az olaj. 175 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem ( 45-50 perc) ha a teteje gyorsabban sülne, takarjuk le félidőben fóliával.
Krém : 15 dkg étcsoki, 15 dkg tejcsoki, 2 dl tejszín.
A tejszínt felforraltam, lezártam alatta a lángot, beletördeltem a csokikat, hagytam felolvadni a tejszínben, majd simára kevertem. Hűtőbe tettem, majd amikor már megdermedt, kihabosítottam 10 dkg mascarponével.
A tortát 3  felé vágtam, betöltöttem a krémmel, majd a tetejét és az oldalát is áthúztam vele. Színes cukor csillagokkal díszítettem.

2014. január 18., szombat

csoki, mi más?

Marcipánnal töltött négyszögletes bon-bon, earl grey ízesítésű trüffel golyók társaságában.
Marcipánnal töltött bonbont egyszerű készíteni. Kell hozzá jó minőségű étcsoki, pár kocka tejcsoki (összesen 10 dkg). Vízgőz felett megolvasztani, majd temperálni ( azaz visszahűteni, majd újra felmelegíteni) A szilikon csokiformát egy ecset segítségével kikenjük ( egyszerű, mert az 5 éves unokám csinálta) majd hideg helyre tesszük és még egyszer áthúzzuk  csokival. Megint kihűtjük, majd a csokiburok belsejébe marcipánt teszünk, lehetőleg akkorát mint amekkora a bonbon. Így szépen kitölti az üreget, amit utána lezárunk csokival. 1 óra dermedés után ki lehet pattintani a csokikat a szilikon formából. Ha nem szeretnénk ujjlenyomatos csokit, akkor vegyünk fel a művelethez gumikesztyűt.
A trüffel kicsit kényesebb anyag, de jól lehet vele dolgozni. Ehhez viszont tényleg kell gumikesztyű.
Először a tejszínt forraljuk fel ( 1 dl) majd áztassunk benne pár percig 2-3 filter Earl Grey teát. Legjobb ha a filterből beleszórjuk a teafüvet, gyorsabban átveszi az aromát, utána leszűrjük a tejszínt és újra felmelegítjük. 1 tábla étcsokit és egy tábla tejcsokit beletördelünk, hagyjuk felolvadni, majd hideg helyre tesszük pár órára. Ezt követően egy kiskanál segítségével apró halmokat teszünk a gumikesztyűs tenyerünkbe, majd lazán golyót formázunk belőle. Gyorsan kell dolgozni, mert az anyag olvad a kézmelegtől. Kakaóporba vagy mandula, esetleg mogyoró őrleménybe forgatjuk a kész golyókat, majd papírkapszliba tesszük az ünnepelt orra elé.:)

2014. január 15., szerda

paradicsomos húsgombóc olasz módra

Ez a paradicsomos húsgombóc attól különbözik a magyar társától, hogy parmezán sajt és petrezselyemzöld van benne. Elkészítése nem bonyolult, és az íze nagyon jó.

Hozzávalók :
- a húsgombóchoz: fél kg marha és sertés darált hús vegyesen, zsemlemorzsa, 2 ek reszelt parmezán sajt, tojás, só, bors, fokhagyma, petrezselyemzöld.
- a paradicsom mártáshoz: egy hámozott paradicsom konzerv, 1 ek kechup, 1 kk pritamin paprika, 1 kis fejhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk oregano, 1 kk bazsalikom (szárított) só, olaj és 1 kk cukor.

Először a mártást készítjük el. A hagymát, fokhagymát felaprítjuk, majd olajban odatesszük dinsztelődni, pici sóval, mert akkor nem ég meg. Amikor már üveges, hozzáadjuk a konzerv paradicsomot, majd botmixerrel pürésítjük is az egészet. Mehetnek bele az ízesítők és lassú tűzön 20-25 percig főzzük. Közben elkészítjük a húsgombócokat. A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket és a tojást, majd addig adunk hozzá zsemlemorzsát, amíg jól gyúrható állagot nem kapunk. Ezt követően vizes kézzel kis gombócokat formálunk, majd beletesszük a paradicsomszószba és még kb 30 percig főzzük, de most már fedő alatt.
Spagetti tésztával tálaljuk.

2014. január 5., vasárnap

borsos tészta, sonkás-gombás tejszínes mártásban

Ehhez az ételhez a szokásos módon tésztát gyúrunk.
Fél kiló lisztet 4 egész tojással, kevés sóval, frissen tört borssal ( rózsabors, színes bors, fekete bors)olívaolajjal és vízzel jól formálható tésztává gyúrunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, kb 2 mm vékonyra, majd metéltnek felvágjuk. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd a főzővízből egy merőkanállal visszaöntünk a tésztára és elkeverjük.
A mártáshoz előkészítjük a hozzávalókat.
25 dkg gomba ( lehet vegyes vagy szárított is) apróra összevágva.
15 dkg kockázott sonka vagy bacon.
1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma apróra vágva.
400 ml habtejszín ( nem a cukrozott fajta)
A hagymát és a sonkát olívaolajon átpirítjuk, hozzáadjuk a gombát és a fokhagymát, majd együtt sütjük, amíg a gomba meg nem puhul. Felöntjük a habtejszínnel és azonnal ráöntjük a kifőzött tésztára, majd elkeverjük benne a mártást. Tálalásnál kevés parmezán sajttal megszórjuk.