2017. január 22., vasárnap

Sajtos roló

A hét elején terveztem ennek a sós sütinek az elkészítését. Aztán úgy adódott a projekt, hogy sushi lett helyette. :) Mivel az alapanyagokat megvettem, így ma reggel gondoltam egyet és jól feldolgoztam őket, nehogy már rám száradjanak. :) Kaját nem dobunk ki, igaz?
Hozzávalók (12 rolád elkészítéséhez): 1 cs. leveles tészta (én a kinyújtott frisset szoktam venni, szeretek vele dolgozni) 8 dkg vaj, 2 ek liszt, 4 dl tej, 10 dkg füstölt sajt, 10 dkg krémsajt, só ízlés szerint, 1 tojás a lekenéshez.
Elkészítése: először a sajtkrémet készítsük el, mert annak hűlnie kell. A vajat felforrósítjuk, beletesszük a lisztet, kavargatjuk kicsit, majd apránként felöntjük a tejjel. (Én most 2 dl tej, 2 dl tejszín keverékéből készítettem, szerintem így sokkal finomabb a krém). Ha besűrűsödött a mártás, akkor tegyük bele füstölt sajtot és a krémsajtot is, alaposan dolgozzuk el, és sózzuk ízlésünk szerint. Utána hagyjuk magára, had hűljön ki. A leveles tésztát hosszában 12 egyforma csíkra vágjuk fel, majd a formákat kicsit vajazzuk be, hogy könnyen lecsússzon róluk a kész roló. Ezt követően tekerjük fel rézsútosan a tésztacsíkokat a megvajazott hengerekre és kenjük le őket a felvert tojással. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt szépen megpirulnak. Még melegen csúsztassuk le a tésztákat a formákról, majd ha kihűlt, akkor a habzsákba töltött sajtkrémmel töltsük meg őket. A végeket mártsuk bele reszelt sajtba.

2017. január 21., szombat

Tortázzunk

A középső unokám 8 éves volt tegnap. Mindig rendelnek tőlem tortát a születés és névnapjukra is. Bogi most tiarás tortát kért. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint elkészíteni.
Az alap kakaós piskóta és dobos torta krémmel van betöltve. A felső torta, sárga piskóta és vaníliás krém van belül. Kétféle fondant burkolást kapott, és a díszítés is fondant. A tiara pedig a névadója ennek a tiarás tortának.
A kedvenc keresztfiam (ő az egyetlen keresztgyerekem) is születésnapot ünnepelt a héten. Ő kerek évfordulós lett az idén. Mivel informatikus, így hexadecimális számrendszerben kapta meg a tortán, az évei számát. Skoda Octaviája van, de olyan kisautót nem kaptam, így megelőlegeztem neki egy Porsche-t. :)
Az ő tortája alapja egy sárga piskóta, amit 2:1 arányú ganache krémmel töltöttem be, amibe felhabosítva belekevertem még vajat is.


2017. január 18., szerda

sonkás spenótos tojásos kosárka

Ennek a receptnek az ihletőjét a FB-on láttam, ott csak spenót levelek, paradicsom és tojásfehérje volt az alkotóelem. Ha olyant csináltam volna, akkor azt biztosan a kímélős blogba tettem volna fel és nem ide.
Hozzávalók 12 db muffin formához: 25 dkg bébispenót, 6 szelet jó minőségű sonka pl serrano, vagy olasz füstölt sonka hajszálvékonyan szeletelve, 5 dkg cheddar sajt reszelve, 4 db egész tojás, só, bors, kevés tej v tejszín, pici olaj a formák kikenéséhez.
Elkészítése: A muffin formákat vékonyan kiolajozzuk egy ecset segítségével, vagy olajspray-t használva befújjuk őket. A forma aljába egy fél szelet sonkát teszünk, majd arra jön pár spenótlevél, aztán egy csipetnyi reszelt sajt következik. A végén az elhabart és tejjel kicsit fellazított tojásokat enyhén sózzuk, borsozzuk és feltöltögetjük vele a formákat.
180 fokos sütőben 15 percig sütjük. Én ma kuszkusszal eszem ebédre, de bármilyen más körettel vagy salátával is kitűnő.



2017. január 14., szombat

pita ebéd

Ma kissé elszaladt a nap, nem jutott idő rendes étel készítésére, meg hát frissíteni is kell néha.:)
Egy gyors ebédet raktam össze, pitába joghurtba pácolt sült csirkemellet, salátával.
Egy fél csirkemellet felszeleteltem, majd joghurtba, fokhagymába forgattam és megszórtam kevés csili pehellyel, sóval és borssal. A pácban állt 2 órát ( nem kell ennyit, de el kellett mennem itthonról) majd hirtelen kisütöttem egy kevés olajon. A pita kenyereket kenyérpirítóban 2 percig hagytam, majd ketté vágtam, megtöltöttem friss salátával, salotta hagymával és a sült csirkemellel.
Kiadós és gyors ebéd volt.