2013. október 12., szombat

Bárány kuszkusszal

Hozzávalók: bárányborda, fokhagyma, citrom, rozmaring, Aldiban kapható arab ízesítésű kuszkusz, koktélparadicsom, zöldhagyma, só, bors, citromlé, olívaolaj, balzsamecet, petrezselyemzöld.
A bárányhúst előző nap bepácoltam. Rozmaringágat, negyedbe vágott egész citromot és rengeteg fokhagymát tettem olívaolajba, majd ebbe a pácba forgattam meg a húst és egy napig hűtőben érleltem.
150 fokos sütőben alufólia alatt sütöttem 2 -3 óra hosszat, majd az utolsó félórában fólia nélkül. A kuszkuszt kivettem a dobozából :):) felöntöttem az előírás szerinti forróvízzel, majd letakarva hagytam állni. Közben elkészítettem a salsát, amivel összekevertem. Tunéziában ettem hasonlót, nagyon ízlett. A koktélparadicsomból, zöldhagymából készítettem a salsát, só, bors, citromlé, olívaolaj ízesítéssel, kevés balzsamecettel, ebbe forgattam bele a kész kuszkuszt, majd petrezselyemzölddel szórtam meg.


vaddisznó curry édesburgonyával

Ezt a kárit (curryt) a TV Paprikán láttam, Lorraine  Pascal  műsorában. Igaz, ő nem vaddisznóból, hanem báránycombból csinálta, de a hús kivételével, ugyanúgy készült.
Hozzávalók: fél kg vaddisznó comb, zsiradék (vaj és olívaolaj) hagyma, fokhagyma, gyömbér, kardamom, só, bors, kurkuma, cayenne bors, húsleves, édesburgonya, koriander.
A húst kockára vágtam, majd olívaolajon megpirítottam minden oldalán. Kiszedtem az olajból, félretettem és erre a maradék olajra rádobtam egy kis darab vajat, majd a hagymát, fokhagymát, gyömbért, sót.. Amikor már megpuhultak, akkor következtek a fűszerek, majd visszakerült a hús is és a végén felöntöttem annyi húslevessel, amennyi ellepte. Fedő alatt, lassú tűzön addig főztem, amíg a hús meg nem puhult, majd belekockáztam az édesburgonyát is, beleszórtam a szárított koriander zöldet, és még 20 percig főztem, már fedő nélkül, hogy jó besűrűsödjön a szaftja. Párolt rizzsel tálaltam,

2013. október 9., szerda

batátás, tejszínes, májas ragu, gombával

Tavaly történt az meg, talán az évnek pont ebben a szakában, hogy megláttam és megszerettem.... Azóta is sokszor készítem, különböző változatokban, pürének, megsütve, köretnek. A ropogóst még nem próbáltam meg, de van még egy darab a kamrámban, szerintem arra is sor fog kerülni. Ma csirkemájjal, gombával és tejszínnel készült, köretnek rizs volt mellé.
Hozzávalók: fél kg csirkemáj, negyed kiló gomba, 2 közepes batáta gumó, egy kisebb póréhagyma, kakukkfű, só, bors, majoranna, olaj, 2 dl habtejszín.
Először a kockára vágott batátát tettem oda wokban, olajban sülni, közben feldaraboltam a gombát, azt is rádobtam, majd következett a póréhagyma. Fűszereztem is, sóval, frissen őrölt borssal, kakukkfűvel. Amikor a zöldség megpuhult, jöhetett a csirkemáj, ennek csak pár perc kell, én úgy szeretem, ha puha marad a máj, omlik a szájban. Amikor már pár perce sült a máj is, megszórtam kevés majorannával, és felöntöttem a tejszínnel. Ezzel már csak takaréklángon rotyogtattam néhány másodpercig, majd lefedtem, hagytam párolódni, amíg el nem készült a rizs.

2013. szeptember 19., csütörtök

sült paprika télire

 Ez a salátaféle az egyik nagy kedvencem, télen-nyáron. Mindig vastag húsú paprikát használok hozzá, a legjobb a pritamin, vagy a kápia paprika. Tegnap sikerült nagyon szép kápia paprikát vennem a Penny-ben, így az esti elfoglaltságom is biztosítva volt. Másfél kiló paprikát vettem, egyszerre ennyi fér el a tepsiben. Megmostam őket, majd 250 fokon a sütőben meggrilleztem, amíg a héja el nem szenesedett. Ezt követően egy tálba szedtem a paprikákat, letakartam fóliával, hogy a gőzben megpuhuljanak és a héjukat le lehessen húzni. Kivettem a magházat is, a héjától teljesen megtisztítottam a paprikákat. Kisebb darabokra vágva üvegbe tettem. Ebből a mennyiségből 2 kisebb üvegre való csemege lett. Forraltam egy sós-cukros-ecetes felöntőlevet, pár szem fekete borsot tettem a paprikához és felöntöttem az ecetes lével. Villával kicsit eligazgattam, hogy a lé mindenhova jusson a paprikák közé is, majd egy réteg olajat öntve  a tetejükre, lezártam az üvegeket. Enyhén gyöngyöző vízben félórát dunsztoltam, majd a vízben hagytam kihűlni. Ez elég kevés mennyiség, így majd többször meg kell ismételnem a műveletet.

2013. szeptember 15., vasárnap

pácolt fokhagyma

15 fej szép nagy, zsenge fokhagyma, 1 l száraz fehérbor, 2 dl 10 %,-os ecet, 15 deka kristály-cukor, 8 evőkanál olaj, 2 cseresznyepaprika, 3 babérlevél, 2 csokor friss tárkonylevél, 1 púpozott evőkanál só, 1 púpozott teáskanál tört fehérbors.
A borba belekeverjük az ecetet, a sót, a cukrot és a fűszereket, majd felforraljuk. Beletesszük a finomra metélt tárkonyt és a cseresznyepaprikát. Közben megtisztítjuk a fokhagymagerezdeket. Apránként a forrásban lévő páclébe tesszük, és az újraforrástól számított 5 percig főzzük. Ezután levével együtt egy nagy befőttes üvegbe töltjük, és másnapig érleljük. Ismét felforraljuk, és további 5 percig főzzük. Hagyjuk kihűlni. A leszűrt fokhagymagerezdeket apró üvegekbe töltjük, felöntjük a páclével, végül egy-egy evőkanál olajat csorgatunk a tetejére. Szorosan légmentesen lekötjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk.
A recept INNEN való

2013. szeptember 7., szombat

magropogós paleo módra

Elmira paleo konyhája c. blogon olvastam az alábbi receptet, amikor is valami sós ropogtatni való után kutakodtam, amit egy paleo étrenden élő ember is nyugodtan megehet.
A recept amit találtam tetszett, meg is csináltam, ám a végeredmény annyira nem ízlett, ezért kicsit változtattam rajta. Kihagytam a csilipelyhet is, mert nem tudtam, hogy a célszemény szereti-e, szárított vöröshagymám nem is volt itthon. A második változathoz egy kanál kókuszzsírt használtam, így finomabb lett a ropogtatni való, mint az első változatban, ahol csak a tojás fogta össze.
Hozzávalók: összesen 10 dkg ízlés szerint keverve, mandulaforgács, fenyőmag, natur napraforgó, szezámmag, tökmag, 1 tojás, só, kevés kakukkfű, 1 kk kókuszzsír.
Az összes hozzávalót egyszerre összevegyítettem, kanállal kis halmokat raktam a sütőpapírra, majd előremelegített 180 fokos sütőben, kb. 10 perc alatt megsütöttem.

2013. szeptember 6., péntek

Reese's peanut butter cup

Tavaly, amikor Írországban jártam, akkor ettem először életemben ilyen csokit. Nagyon ízlett. Aztán hazajöttem, amit hoztam gyorsan elfogyott, el is osztogattam belőle. Azóta nem találtam ilyent. Tegnap egészen véletlenül láttam meg az Ízek és élmények blogon a receptjét.
Gyorsan kimásoltam, és gondoltam meg is csinálom, mert kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz.
Aztán még találtam ezt a receptet is, de nekem a magyar leírás, sokkal szimpatikusabb volt.
Tegnap meg is csináltam, és mondhatom, hogy ízében nagyon hasonló az eredetihez. A külsején még nem árt kicsit dolgozni, de majd.:):)
Recept : 15 dkg mogyoróvaj, 5 dkg háztartási keksz, 3 dkg porcukor, 40 dkg tejcsoki.
A mogyoróvajat a keksszel és a porcukorral összedolgozzuk, kis golyókat formálunk belőle, kicsit kilapítjuk. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd a bonbonformák aljára teszünk egy-egy kiskanállal belőle. Belenyomkodjuk a mogyoróvajas masszát, majd az egészet lezárjuk csokival. Hűtőbe 1 óra alatt megdermed.
Nekem maradt még egy kevés masszám és csokim, miután megtöltöttem a 25 bonbonformát. Gondoltam egyet és összekevertem az egészet. Muffinpapírba öntöttem egy keveset, kicsit odaütögettem a konyhapulthoz és hagytam megdermedni. Az is elképesztően finom lett, csak sajnos hamar elfogyott, a fényképezést már nem érte meg:):)