2013. november 12., kedd

répatorta muffin

Amikor a bölcsődében valakinek ünnepe van, az visz valami sütit. Ez így szokás az óvodákban is, jó szokás, nekem legalábbis tetszik. Megtanítja ünnepelni a kicsiket. A legkisebb unokám névnapja lesz a héten, ezért anyukája megkért, hogy süssek egy répatortát. Arra gondoltam, inkább muffint sütnék, mert azt a kicsi gyerek jobban tudja kezelni és talán örülnek is a szép színes kis sütiknek.
A gondolatot tett követte, és elkészült a répatortás muffin.
 Gyors, egyszerű, mutatós és még jóízű is. 
Hozzávalók : 25 dkg sárgarépa finomra reszelve, 15 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 tk. sütőpor, 2 egész tojás, 0,8 dl étolaj, 1 tk mézeskalács fűszerkeverék, 1 kanál vanília aroma, vagy 1 vaníliás cukor, pici só, kevés apróra vágott dió, kevés apróra vágott étcsoki ( ez utóbbi kettő el is hagyható). A tetejére fehércsoki és díszítés jön.
Keverjük össze a folyékony halmazállapotú anyagokat és egy másik tálba a szilárd halmazállapotúakat is. Majd vegyítsük össze, nem kell alaposan kikeverni, mert a muffin akkor lesz finom, ha csak éppen összeforgatjuk a hozzávalókat. Muffinsütőbe papírt teszünk és belekanalazzuk a tésztát. Fenti mennyiség 12 db kis sütihez elegendő.
170 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsül.
Ha kihűlt, kenjük meg a tetejét olvasztott fehér csokival és szórjuk meg valamilyen díszítőanyaggal. Ez lehet sárgarépa csík, vagy ilyen kis színes cukorka, mint amit én rászórtam, vagy marcipán sárgarépácska, amit csak picit macerás elkészíteni.:)


Nincsenek megjegyzések: