2015. szeptember 7., hétfő

Barack befőtt

A szülői ház udvarán áll egy őszibarackfa, ami igen rapszodikus módon  hoz termést. Egyik évben úgy kell vadászni a lombok között a barackokat, más években viszont alá kell támasztani az ágakat, hogy le ne törjenek.  Az idei év az ilyen alátámasztós. Ezért is kaptam tegnap a húgomtól egy jókora adag barackot, amit hirtelen kellett eltenni. Mivel imádom a felezett őszibarack befőttet, így nem volt kérdés, hogy mi lesz a sorsuk ezeknek a gyümölcsöknek. Ráadásul soha nem permetezzük a fát, így teljesen vegyszermentes a gyümölcs. A gyümölcsöt nem mértem le súlyra, hanem kiporcióztam üvegekbe és ehhez készítettem el a szirupot. Én nem forrázom a barackot, mert ennek a héja könnyen lejön, magvaváló is, tehét nem okoz gondot a megtisztítása. A felöntőlé is egyszerű, víz és cukor, némi citromsav és pici borkén, hogy a barack megtartsa élénk sárga színét.
Hozzávalók : 1,5 liter víz, 1 kg cukor, 25 gr citromsav, 1 mokkáskanál borkén. Ebből lett 5 üveg barackbefőtt.
Elkészítése: A vizet a cukorral felforralom, majd a szirupban elkeverem a citromsavat és a végén a borként is. Még forrón felöntöm az üvegekben lévő barackokat ezzel a lével, majd lezárás után párpercig fejre állítom az üvegeket ( mint a lekvárnál), ezt követően ha kihűlt, a helyére teszem őket a kamrában. Pár hétig türelemmel kell lenni, a benne lévő kén miatt, de aztán szabad a vásár. :)

2015. szeptember 5., szombat

sonkás rakott tészta

Gyors egytálétel, és finom is.

Hozzávalók : 500 gr fodros nagykocka tészta, 20 dkg füstölt főtt tarja, 25 dkg sajt ( ez lehet vegyesen füstölt és natúr is) 1 nagy doboz tejföl, 2 tojás, só, bors, vaj.
Elkészítése : A tésztát kifőzzük sós vízben, leszűrjük.  A tarját összevágjuk apró darabokra, a sajtot lereszeljük. A tojásokat összekeverjük a tejföllel, fűszerekkel, majd beleforgatjuk a tarját és a sajt 2/3 részét is. A végén az egész masszát elkeverjük a kifőtt tésztával. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belesimítjuk a tésztás keveréket, a tetejét megszórjuk a maradék sajttal, majd 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. Én csilis szósszal tálaltam, de nagyon finom friss salátával is.  Kiadós egytálétel.

cukkini krémleves

Szeretem a cukkinit mindenféle formában. Amikor legutóbb Seholfalván jártam, ismét tanultam egy jó leves receptet, immár a másodikat, ami nagyon ízlett.
Így hát itthon meg is csináltam, persze kicsit másképp, de nem is én lennék, ha mindent szó szerint leutánoznék.:)
Hozzávalók: egy kisebb cukkini, 2 db sárgarépa, egy kisebb fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, tejszín. Betétnek pirított zsemlekockák és sült sonka darabok.
Elkészítése: A cukkinit felkockázzuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a hagymát, fokhagymát összevágjuk, majd mindent odateszünk főni vízben, és közben fűszerezzük. Amikor puhára főtt, összeturmixoljuk és felöntjük tejszínnel, amivel még kicsit főzzük. Tálalásnál pirított zsemlekockákat szórunk rá és sült sonka darabokkal megbolondítjuk kicsit.

2015. augusztus 15., szombat

sós, omlós, szezámmagos

Ez egy nagyon egyszerű tészta, könnyű elkészíteni, gyorsan megsül, a végeredmény pedig finom.
Az idei angol évzárónkon ezt hozta a tanárnőm, remélem nem haragszik meg ha megörökítem az utókornak. Ő sajtosan készítette el, én szezámmaggal szórtam meg, mivel ma sütöttem még túrós pogácsát is, annak a tetejére került a sajt. :)
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 25 dkg zsiradék ( vaj, zsír, vagy RÁMA) 2 evőkanál ecet, egy evőkanál langyos víz, 3 kiskanál só. A tetejére, tojás és ízlés szerint sajt, vagy magvak.
Elkészítése: A lisztet elkeverjük a sóval, majd a kockára vágott zsiradékkal összedolgozzuk, lazítjuk ecettel és vízzel, kidolgozzuk és egy éjszakára ( vagy legalább pár órára) hűtőszekrénybe tesszük. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk (2-3 mm) megkenjük tojással, rászórjuk, amit rá kell szórni, felvágjuk csíkokra és megsütjük. Gyorsan sül, nem árt odafigyelni rá. Omlós, finom sós rudakat kapunk cserébe. :)

2015. július 25., szombat

Leveles tészta cabanossi kolbásszal töltve

A címet leírni hosszabb volt, mint magát a rágcsálni valót elkészíteni. :)
A recept maga így szól: végy egy csomag leveles tésztát ( én a frisset szoktam, ami már ki van nyújtva) és egy csomag vékony snack kolbászt ( jelen esetben cabanossit) és egy tojást.
Elkészítése: A tésztát hengergesd ki a papírból, vágd  hosszában félbe. Kend le felvert tojással az egészet, majd darabold fel a kolbászkákat a tésztacsík méretére. A tésztacsík felére ráfekteted a kolbászkákat és ráhajtod a tésztacsík másik felét, majd ujjaiddal lenyomkodod a kolbászkák között.
Ezután hűtőbe teszed a cuccot fél órára legalább, majd 1 cm-es darabokra vágod, így.
 Ezután sütőlapra fekteted és mindkét oldalát lekened tojással. Oda nem kell tojás ahol a kolbászkarikák kikukkantanak a tésztából. 200 fokos előmelegített sütőben kb 15 perc alatt megsül.
gyors és finom vendégváró
Forrás : TV Paprika - Lorraine Pascale 

2015. július 14., kedd

cukkini stefánia

Itt a cukkini szezon, ezzel gondolom semmi újat nem mondtam. :)
A hétvégén kedves barátnőmnél voltam látogatóba, tőle kaptam igen szép cukkiniket. Mivel több darabhoz is sikerült hozzájutnom, gondoltam nem állok meg a klasszikus cukkini fasírozottnál, vagy a töltött cukkininél, ennél többre vágytam.:)
Találtam egy ígéretes receptet és én is így készítettem el az egyik cukkinit.


2015. július 9., csütörtök

vegyes maglisztes paleo kenyér

Ezt a kenyeret a másik blogomban is közzétettem, mert igazán odavaló, ott a helye. Azonban a statisztika szerint ezt többen olvassák, így hát akkor most itt is közzéteszem.
Egy kedves ismerőstől kaptam a receptet, azt mondta használjam egészséggel, és én nem vagyok rest, terjesztem is.:)
Hozzávalók (kb 5 zsemléhez)
2 egész tojás, 3 cl víz, 2 púpozott evőkanál szezámmag liszt, 1 evőkanál lenmagliszt, 1 evőkanál gesztenyeliszt, 1 fél ek. útifűmaghéj, 1 teáskanál lenmag, 1 teáskanál szezámpehely, 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, 1 ek. citromlé, ízlés szerint só.
Elkészítése:
A tojásokat kicsit felverjük a vízzel, majd mehetnek bele a maglisztek, az útifűmaghéj,majd a lenmag és a szezámpehely. Ezt homogénné keverjük, és hozzáadjuk a szódabikarbónát, majd a citromlevet. Ettől elkezd pezsegni, mintha szódát spricceltünk volna rá, de semmi gond, elkeverjük. A tepsire sütőpapírt teszünk, majd 2 kanál segítségével 5 halmot rakunk, a kanál vizes hátával elsimítjuk, majd
200 fokra előmelegített sütőben kb 15 perc alatt megsütjük. Én muffin formában sütöm, mert az számomra egyszerűbb, mint halmokkal pepecselni.:) Rácson hagyjuk kihűlni.
Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok paleos, nincs is szándékom azzá válni, a lányomnak sütöttem.