2014. szeptember 1., hétfő

osztrák krumplisaláta

Hozzávalók : 0,5 kg burgonya, héjában megfőzve. 1,5 dl marhahúsleves ( naná, hogy kockából) só, bors, kevés cukor, 4-5 ek jó minőségű olaj pl tökmag, vagy mogyoró, esetleg szőlmagolaj), 1 ek. tárkonyos mustár, 2 ek. lágyabb ecet ( nálam málna), metélőhagyma, egy pici fej lilahagyma.
A krumplit megpucoljuk és felszeleteljük, egyenesen a forró marhahúslevesbe. A tárkonyos mustárt kikeverjük a sóval, borssal, cukorral, ecettel és olajjal, majd összekeverjük a marhahúsban tocsogó főtt krumplival. Megszórjuk a 2 féle felaprított hagymával, majd hagyjuk az ízeket összeérni,  ha lehet langyosan tálaljuk.

2014. augusztus 12., kedd

citromos tészta

A receptet Nigella műsorában láttam, nem biztos, hogy minden összetevőt jól jegyeztem meg, de így is finom volt.
Hozzávalók : egy csomag citromos farfalle, 2 tojás sárgája, 2 ek. reszelt parmezán, 1 dl tejszín, 1bio citrom héja és leve, só, fehérbors, 10 dkg reszelt sajt ( nekem kecske volt)
A tésztát kifőzzük a szokásos módon. Közben a többi hozzávalót elkeverjük, a citrom héját lereszeljük, levét kinyomjuk. A kifőtt forró tésztát elkeverjük a tojásos, sajtos, tejszínes keverékkel, majd a végén hozzáadjuk a citrom héját és levét. Nem kell hozzá más, önmagában nagyon finom.

2014. július 30., szerda

gyors édesség

Amikor nincs időm sütni, de mégis kellene valami édesség hirtelen, akkor mindig a jó öreg leveles tésztához fordulok.:)
Ezt a receptet ( nem is nevezhető annak) azt hiszem Nigellánál láttam régebben.
Csokis croissant-nak nem merném nevezni, de csokis leveles kifliknek, igen :)
Hozzávalók : 1 csomag kinyújtott leveles tészta, 1 tábla étcsoki, némi porcukor.
A kinyújtott leveles tésztát háromszögekre vágom, mindegyikbe teszek egy kocka csokit és feltekerem kifli alakban. 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsül. Porcukrozom, kész :)

2014. július 19., szombat

Ferdinánd tekercs

Hozzávalók :
Tészta : 40 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, 2 ek cukor, csipet só, 3 tojás sárgája, 8 dkg vaj.
Kenéshez : 10 dkg vaj, 14 dkg cukor, 2 cs. vaníliás cukor
Öntet : 2 dl tejszín, 2 ek cukor, 1 cs vaníliás cukor
A sütőedény kenéséhez 2 dkg vaj, 2 ek cukor
A tészta lekenéséhez : 4 dkg vaj

Elkészítése :
A tészta hozzávalóiból lágy kelt tésztát gyúrunk, majd kelesztjük 40 percig. Amikor megkelt kinyújtjuk kb 1 cm vastagra, téglalap alakúra. Megkenjük a vaj és a cukrok keverékével, amit előbb habosra keverünk. Feltekerjük és 3 cm-es darabokra vágjuk.
A tortaformát vagy lábost kikenjük vajjal és megszórjuk a cukorral, majd erre ültetjük, nem túl szorosan a tésztatekercseket, amiket előtte olvasztott vajjal körbekenünk. Hagyjuk pihenni 30 percig.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra, majd az edény először letakarva betesszük a sütőbe. 20 perc elteltével a kikevert öntet felét ráöntjük, és már fedő nélkül tesszük be sülni. 20 percig sütjük még, félidőben ráöntjük az öntet másik felét is.


2014. május 4., vasárnap

tiramisu velencei módra

Ez a tiramisu kissé eltér a megszokottól, mivel babapiskóta helyett amaretti kekszet használtam hozzá, amit nem kávéba mártogattam, hanem vermutba kellett volna, de a gyerekekre való tekintettel ez elmaradt.
Az elkészítése a továbbiakban megegyezik a hagyományos tiramisuval.
A tojássárgáját cukorral kikeverjük, ebbe belekeverjük a mascarponét, majd a tojásfehérjét is felverjük és a kettőt összeforgatjuk. A kekszeket vermutba, vagy ürmös borba mártogatjuk és rétegezve lerakjuk egy üvegtálba, a mascarponés krémmel együtt.
Egy napig állni hagyjuk, majd jól megesszük.:)


macaron

Még messze a tökéletestől, de már legalább tölteni lehetett.:):)
Hozzávalók : 50 gr öregített (2,3 napig érlelt) tojásfehérje, 60 gr mandulaliszt, 90 gr porcukor, 30 gr kristálycukor, csipet só.
Elkészítése : a tojásfehérjét a csipet sóval és a kristálycukorral nagyon kemény habbá verem. A mandulalisztet és a porcukrot átszitálom, majd ezt a keveréket a habhoz adom. Spatulával addig kevergetem, amíg lávaszerűen nem folyik le a kanálról. Ezt követően habzsákba töltöm és egy sütőpapírra egyforma korongokat nyomkodok. ( célszerű előtte a sütőpapír hátuljára felrajzolni a köröket). 40-45 percig hagyom pihenni, amíg a teteje kicsit bőrösödni nem kezd. Ezt követően 160 fokos sütőben sütöm 12 percig. Hagyom kihűlni majd töltöm.
Töltelék : 50 gr tejcsoki, 0,5 dl tejszín. A  tejszínt felforralom, beletördelem a csokit, majd elkeverem benne olvadásig. Hűtőben lehűtőm, majd krémmé verem. Betöltöm a habcsókok közé, majd hűvös helyre teszem (nemsokáig)

2014. április 29., kedd

glutén és laktózmentes kenyér reload

 3. kísérlet, 3. fajta gluténmentes lisztből
Eddig ez lett a legjobb, látványra, ízre és állagra is, ennél a verziónál maradok.
Hozzávalók : Mantler laktóz és gluténmentes liszt 40 dkg, 1 egész tojás, 2 dkg friss élesztő, só, pici cukor ( 1 kkanál) 3 dl laktózmentes tej, 5 dkg szezámpehely, 5 dkg laktózmentes olvasztott vaj.
A cukros tejben felfuttattam az élesztőt, majd az összes hozzávalót egy fakanál segítségével elkevertem. A vajat akkor adtam hozzá, amikor már mindent elkevertem egymással. Nyúlós, ragadós tésztát kapunk, nem olyan, mint a normál kenyértészta. Nem is kell annyit dagasztani, én legalábbis csak elkevertem a hozzávalókat, majd hagytam pihenni a tésztát 40 percig. Ezt követően olajozott kenyérformába simítottam, a tetejét is megkentem olajjal (olíva) és a 180 fokos sütőben 40 percig sütöttem. A formában hagytam kihűlni. Nekem ízlik, nem kell megfulladni tőle, mint a bolti gluténmentes kenyerektől, nincs "fűrészpor hatás", belül kissé nyirkos, lágy tapintású kenyeret kapunk.