Az ötletet ma a FB-on, Alessiától kaptam, ő kicsit másként készítette el. Én az eredeti recept szerint, de tettem bele meggyet, mert így tényleg finomabb. :)
Hozzávalók: 25 dkg darált keksz, 12,5 dkg vaj, ugyanennyi porcukor, 2 dkg cukrozatlan kakaópor, ízlés szerint rumaroma (vagy rum) 1 dl tej.
Gesztenyés réteg : 60 dkg gesztenyemassza, 10 dkg vaj, ugyanannyi darált keksz, 3 dkg porcukor, rumaroma. Ízlés szerint kimagozott meggy.
A csokis réteghez : 1 tábla (10 dkg étcsoki) 1 kanál étolaj.
Elkészítése: Először összekeverjük a süti alját, a kekszes réteget. Majd egy 20 x 25 cm-es tepsibe teszünk folpack-ot és belesimítjuk a masszát. Jól ellapogatjuk és tömörítjük.
Majd a gesztenyés réteghez a vajat kikeverjük a porcukorral és a rumaromával, hozzátesszük a gesztenyemasszát ( én itt már nem tudtam keverni, kézzel gyurmáztam össze) és a végén a kekszet is. Itt lehet a kekszes rétegen elosztani a meggyet, ha valaki esetleg szeretne ilyesmit is, de elhagyható. A kekszes rétegre rásimítjuk a gesztenyés réteget és gőz felett felolvasztott csokival (amiben elkeverünk egy kanál étolajat) bevonjuk az egészet. Hideg helyen 2 órát pihentetjük, utána szépen lehet szeletelni.
Ezt ki fogom próbálni. És hadd ajánljak Neked egy hasonló kekszes finomságot, az én sütim képét nálam megtalálod, október közepén csináltam valamikor...
VálaszTörlésEz az, ez valami csoda: http://receptneked.hu/edes-sutemenyek/zserbo-golyok-meggyel/
A következő kekszes csoda akkor ez a gesztenyés lesz!
Köszi!
Imádom!!!!! :)
VálaszTörléspitypang, el is hiszem :)
VálaszTörlésThalia, zserbó golyókat már én is csináltam, de megnézem azt amit ajánlottál, hátha van köztük különbség.:):)
http://csibekonyha.blogspot.hu/2009/12/edessegek.html
Szép lett! :-)
VálaszTörlés