Amikor gesztenye blogján megláttam, tudtam ki kell próbálni! Kicsit váratott ugyan magára pár napig a megvalósítás, de végre elérkezett a pillanat.
Tegnap este megfőztem és mondhatom tényleg egy fantasztikus (ha nem is leves) egytálétel kerekedett belőle. A lencse ugyanis ennyi vízmennyiségtől úgy megduzzadt, hogy teljesen besűrüsödött, de nem bánom. Most olyan krémleves jellege van, bár nem turmixoltam össze.
Hozzávalók : 25 dkg vöröslencse, 0,5 l víz, 1 fej hagyma, olaj, 1 nagy sárgarépa, 2 kisebb gyökér, só, bors, kakukkfű, babérlevél, mustár, tejföl.
A hagymát összevágva megfuttattam olajon, amig össze nem fonnyadt, amjd mehetett hozzá a vékonyra felkarikázott sárgarépa és gyökér is. Ezekkel pároltam még pár percig, hozzátettem a lencsét, azzal egy percig pirítottam, majd felöntöttem vízzel. Itt következett a fűszerezés, só, bors, babérlevél, kakukkfű. Amikor puhára főtt, átkevertem, akkor már látszott, igen sűrű leves lesz ez és belekevertem egy evőkanál dijoni mustárt. Még pár percig főztem vele, majd a 2 evőkanál tejföllel befejeztem a főzését. Amikor a tejfölt belekevertem már nem forraltam, csak egyszer hagytam felbugyogni. Petrezselyemleveleket szórtam bele, csak úgy rusztikusan és meglocsoltam csilis olívaolajjal.
Csibe!
VálaszTörlésÖrülök, hogy ízlett, azért én egy kis vízzel többet tettem bele, bár nekünk is sűrű lett, de mi is így szeretjük. Én is gondolkodtam, hogy leturmixoljam-e, de aztán úgy hagytam. Nekünk nagyon bejött :-))
Az íze töleketes! Nagyon finom és nem baj nekem sem ha sűrű. :) Más meg nem kritizálja. :):)
VálaszTörlés