Ma voltunk a Mecsekben, medvehagymát szedni. Egyik nap kerestem a neten medvehagymával kapcsolatos írásokat, és láttam ezt a pestot. Mivel néha csak úgy szeretem a spagettit minden nélkül, pestoval enni, szöget is ütött a fejemben azonnal. Az egyik recept szerint pirított dióval kell csinálni, a másik szerint fenyőmaggal. Pirított dióm nem volt itthon, de még csak dióm sem, fenyőmagot meg sehol sem kaptunk ma, így született a hirtelen ötlet, kesudióval csinálom. Vettem még hozzá hántolt napraforgómagot is, így mondhatom, első osztályú pestom lett. Nem tettem bele parmezán sajtot, mert az nekem speciel soha nem ízlett, a gyári pestoknál sem. Így aztán a hozzávalók : jó sok medvehagymalevél, só, bors, kesudió, napraforgómag és persze az elmaradhatatlan olívaolaj. Ezeket bepakoltam a turmixgépbe, és simává, selymessé turmixoltam. Üvegekbe pakoltam és irány a hűtőszekrény.
2009. március 21., szombat
medvehagymás pesto

Soha nem ettem medvehagymát, de még pestót sem:(
VálaszTörlésGabi!
VálaszTörlésPestot lehet kapni szerintem, minden nagyobb élelmiszeráruházban, úgy mint Spar, Interspar, Tesco, Metro...stb.. Van zöldfűszeres és paradicsomos is. Vagy zöldfűszereket, ahogy a neve is mutatja (petrezselymet, metélőhagymát, bazsalikomot, hagymát és fokhagymát) turmixolnak össze, vagy paradicsommal keverik. Általában van benne parmezán sajt, vagy pekorino sajt. Láttam már simán csak zöldfűszerekból álló pestot, házi készítésűt, amiben csak olaj volt. Dúsítható piritott magvakkal, mint mandula, dió, fenyőmag vagy napraforgó...és mostmár a kesudiót is csak ajánlani tudom :):)
Medvehagymát kapsz szerintem a Vásárcsarnokban, majd a másikra felteszem a közeli képét, hogy megismerd. :)
Köszi a részletes tájékoztatást! Egyszer - ha bátor leszek - kipróbálom:)
VálaszTörlésA pestot nem szeretem, pedig nagy spagettiimádó vagyok, de eddig még csak nagy rosszat ettem...
VálaszTörlésMedvehagymát meg mén én sem láttam, nem is kóstoltam, de már nagyon fenem rá a fogam...
Ügyes vagy! :)
Még sosem ettem,de úgy néz ki,mint a spenót,azt pedig nagyon nem szeressem:):)
VálaszTörlésViszont látni láttam,össze lehet keverni a gyönyvirág levelével!!!!
andi!
VálaszTörlésÉn imádom a spenótot is :):) Ez meg csak színre meg állagra olyan, de egészen más ízű. Jó fokhagymás, meg a darált kesudiótól, pikáns...egyszóval finom. :)
Igen, össze lehet keverni, volt aki össze is keverte...
Karfiol!
A bolti pestóktól nem vagyok elájulva...de ez finom.:)
Gyere el most van szezonja, elmegyünk oszt szedünk. :)
nagyon finom lehet, en imadom a ZOLDsegeket! :)
VálaszTörlésa bolti pestot nem birom megenni, mert parmezan van bennuk, azt pedig en egyaltalan nem szeretem. sőt multkor szinte rosszul lettem a szagatol egy etteremben...
oximoron!
VálaszTörlésNa pont ebből a meggondolásból nem kedvelem a bolti pestokat...a parmezán miatt. Ez sokkal finomabb :)